Megnéztük a Fradi–Győr kézis rangadót a BL-ben

Fradi kézi
Érd |

A Ferencváros női kézilabdacsapata 32:32-es döntetlent játszott a kézilabda Bajnokok Ligája középdöntős 2. csoportjának második mérkőzésén a címvédő Győr ellen, amely idénybeli első pontvesztését könyvelte el, minden sorozatot figyelembe véve.

Ennyit a puszta tényekről. Mert amit szombaton kora este az érdi sportcsarnokban, a Fradi „BL-otthonában" láttunk és tapasztaltunk, az ennél sokkal több volt. Kézilabda felsőfokon, lúdbőrösen izgalmasan, sportszerűren, hatalmas szívvel, visszaadhatatlan hangulatban.

Múltat s jövendőt

Az már a csarnokba érkezéskor egyértelmű volt, hogy a kéttábornyi zöld(-fehér) szimpatizáns szimbiózisban van egymással: Groot (Győr) mellett Mészáros (FTC) ült a lelátón, Oftedal (Győr) mellett Faluvégi (FTC), így a fésű-elvnek megfelelően a zöld mezekben feszítő drukkerek ugyanazon akciók láttán az öklüket rázták diadalmasan (Mészáros, Faluvégi), míg közvetlenül mellettük félrehúzott szájjal sóhajtottak mások (Groot, Oftedal), és fordítva.

Persze a két kemény mag azért nem vegyült – olyannyira nem, hogy a meccs előtti himnuszéneklést sikerült kánonban abszolválni. Míg „Franzstadtban“ már megbűnhődte a nép a múltat s jövendőt, addig „Győrben" még csak a balsors volt terítéken. De szőrszálhasogatásból elég is ennyi, mert amit a két tábor szurkolásban bemutatott, azt csak – a stílusnál maradva – bőséges jókedvvel lehet felidézni.

Szédületes kezdés

Minden túlzás nélkül egyetlen pillanatra sem szűnt a biztatás, alig-alig volt füttyszó, s ez a pozitív légkör a főszereplőkre is átragadt – vagy épp tőlük indult ki, nézőpont kérdése. Maximálisan sportszerűen játszottak a csapatok, ha voltak is kétperces kiállítások, csak elkésett belépők miatt, tekintélyteremtési szándékkal, a rivális legjobbjainak megzabolására senki nem törekedett.

Potyogtak is a gólok rendesen a szellős védelmek asszisztálásával, az első öt percben nyolc, hogy a 12.-ben, 8:8-nál pihenjenek meg a csapatok. A ferencvárosi kapuban Bíró Blanka egyre jobban belelendült, és elbizonytalanította Tomoriékat, akik elkezdtek mellé durrantgatni. 12:9-nél, 15:11-nél vagy a második félidőben 21:16-nál is megmutatkozott azonban, hogy az éremnek két oldala van.

Eldöntetlen kérdés

A Fradi fiatal csapata a tetemesnek mondható előny ellenére elsietett néhány támadást, a Győr világklasszisai pedig hidegvérrel kihasználták a megingásokat és felzárkóztak/egyenlítettek. Vagy másként: a 15 (!) magyar játékossal és az egy szem spanyol Penával felálló ferencvárosiak hatalmas lelkesedése többé-kevésbé ellensúlyozta a vendégek világválogatottjának klasszis felvillanásait. Ugyanakkor Oftedal szédületes egy az egy elleni megoldásai, Groot betörései stb. nélkül nem (nagyon) lehet BL négyes döntőbe jutni. 

Hogy aztán melyik út, játékfelfogás, csapatösszeállítás a követendő vagy szimpatikusabb, nem tisztünk eldönteni. Sőt, talán nem is lehet, mint ahogy a zöld-fehér rangadó is remivel ért véget: Mészáros Rea begyötört góljára Groot hetese volt a válasz a hajrában, Klujber Katrin 24 másodperccel a vége előtt szerzett találatára pedig megint a holland felelt egy betöréssel. 32:32, a Győr először, szezonbeli 23. tétmeccsén vesztett először pontot, minden sorozatot figyelembe véve.

Az ilyen meccsekért dolgoznak

„Elismerés illeti a Ferencvárost, jobban játszott ezen a mérkőzésen. Főleg az első félidő volt nagyon magas színvonalú és iramú. Sok helyzetet kihagytunk, de a végén így is kihoztuk a maximumot a pontszerzéssel" – idézte a rangadó után Danyi Gábort, a győriek vezetőedzőjét az nso.hu. Elek Gábor, az FTC mestere is elégedett volt az egy ponttal. „Nagy büszkeség ez az eredmény a világ legjobb csapata ellen, és ha egy pihentebb emberrel többen vagyunk, nyerhettünk is volna. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk. Az ilyen pillanatokért és az ilyen hangulatú meccsekért dolgozunk és játszunk."

Az az egy pihent ember pedig Kovacsics Anikó lett volna, a válogatott irányítója betegsége miatt végig a kispadon ült csak. Távollétében sokszor Pena irányított, aki bal- és jobbátlövőt is jászott, ha pedig fentragadt védekezésben, a hatos vonal minden pontján megfordult. Rajta kívül Háfra Noémi és Mészáros Rea küzdött hatalmasat a pesti zöld-fehéreknél. A győrieknél Groot, Oftedal, Hansen és Kristiansen nyújtott kimagaslót, valamint a második félidő elején beálló Kiss Éva, akinek védései elengedhetetlenek voltak az ETO pontszerzéséhez. (A győri keret erősségéről sok mindent elmondt, hogy Grimsbö ezúttal egyetlen hetesre állt csak be a kapuba, és Görbicz is csak epizódszerepet kapott a bal szélen.)

Mindenki boldog

„Eszméletlen volt, ahogy játszottunk – mondta az első hazai BL-meccsén hét gólig jutó Klujber. – Főleg a védekezésre figyeltünk, mert az számít a gyengénknek." Véleményét a válogatott átlővő, Háfra Noémi is osztotta. „Készültünk rá, hogy a beálló Pinteára oda kell menni és besegíteni, mint ahogy az irányítók cselezéseire is, ami sikerült."

A remek napot kifogó Fradi teljesítményét a győriek is elismerték. „Nagy küzdelemre késztetett minket az ellenfél, remekül játszottak. Nem ez volt a legjobb meccsünk, sokat hibáztunk, ennek ellenére nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy ebből a mérkőzésből is sikerült egy pontot kihoznunk. Azt gondolom, hogy ma ennek örülnünk kell.”

A gyorietokc.hu-nak nyilatkozó Anna Mette Hansen jó kedve a tabellára pillantva még inkább érthető: a pontvesztés ellenére a címvédő három pont előnnyel vezet a norvég Kristiansand és a bukaresti CSM előtt, a Ferencváros a negyedik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?