Meglepetés magyar bronzérem 25 kilométeren

GáliczP0630

A budapesti vizes világbajnokság a nyíltvízi úszói csütörtökön a 25 kilométeres távon fejezték be a versenyzést. A női mezőnyben Rohács Réka a 8. helyen zárt, a férfiaknál Kalmár Ákos 8., Gálicz Péter 3. lett

A Lupa-tavon megrendezett nyíltvízi versenyek során az úszók az első naptól küzdöttek az erős napsütéssel, amely a levegő mellett a vizet is alaposan felmelegítette. Ezek után a 25 kilométeres versenyszámok rajtját előrehozták, a férfiak 7.00-kor, a nők 7.10-kor ugrottak vízbe, így elkerülvén, hogy a víz 30 fokosnál melegebb legyen.

A férfiak között az elmúlt héten még medencében versenyző Kalmár Ákos szinte azonnal az élre állt és az első 20 kilométeren az első négy között haladt. Ez után kissé visszaesett és végül a nyolcadik helyen ért célba. „Bár elöl úsztam, de tudtam, hogy pikk-pakk változhat a verseny állása, hiszen sokan voltunk az első bolyban. Azért mentem előre, mert nem akartam több ember között úszni, ahol ha már hozzámérnek az is fáraszt, mentálisan is. Tudtam, hogy ez jobban sikerülhet, mint a medencés versenyek, hiszen erre készültünk” – nyilatkozta a visszafogott Kalmár.

Gálicz Péter honfitársától eltérő taktikát alkalmazott és az első 15-16 kilométer során a huszadik hely körül, a mezőnyben helyezkedett, de hátránya nem volt több 20 másodpercnél. Ez után lassan megkezdte a felzárkózást és az utolsó öt kilométeren már az első tízet tömörítő élmezőnyben volt, végül remekül hajrázva a harmadik helyen ért célba. A világbajnok az olasz Dario Verani lett, a dobogó második fokára pedig a francia Axel Reymond állhatott fel.

Nem igazán találom a szavakat. Arra számítottam, hogy majd bejövök és elmondom, hogy jó volt és elégedett vagyok a 6-8. hellyel. Sosem gondoltam volna, hogy bronzérmesként fogok nyilatkozni. Köszönöm mindenkinek aki eddig támogatott, az edzőpartnereimnek, edzőmnek, barátaimnak, barátnőmnek, szüleimnek. Ez nélkülük nem jöhetett volna össze. A végén már csak a szívem hajtott előre. Erőm nem volt, az izmaim fájtak, a lelkem is fájt, de volt még benne egy kicsi szikra és ebből született meg a hajrá a végére. De az nagyon fájt” – mondta a célbaérkezés után 10-15 perccel a mix zónában a világbajnoki bronzérmes Gálicz, aki szombaton ünnepelte 22. születésnapját.

A magyar versenyző a dobogón közös szelfit készített társaival, az eredményhirdetés után barátnőjét lepte meg az ott kapott csokorral, majd a ceremónián közreműködő zenekarban a nagybőgős helyét átvéve is készített egy közös képet. Hatalmas volt az öröm, Gálicz pedig minden pillanatát kiélvezte a díjátadónak is.

A nők között a 10 kilométeren szerdán hatodikként záró Olasz Anna, ahogy azt jelezte az előző napi verseny után, nem állt rajthoz, így csak Rohács Rékának szurkolhatutnk. A 22 éves úszó az egész táv folyamán rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, végig az első 10 között haladt és bár az utolsó kilométere nem sikerült tökéletesen, szépet versenyezve nyolcadikként csapott a célba.

Éreztem magamban az erőt, meg is lepődtem. Azt mondták, hogy nagyon rosszra számítsak, de nem volt annyira az. Mentálisan kicsit megterhelő volt, mert az elején még idegesítettem magam, hogy milyen pozícióban úszom. A következő 25-ön már ezen nem kell izgulnom, hiszen ott tudok lenni az elején. A hajrán van még mit csiszolni, de lesz ez jobb is. 20 kilométer után is ott voltam az élmezőnyben és nagyon jól éreztem magam, ez plusz motivációt adott. Az volt a cél, hogy le szeretném úszni, mert számomra ez is nagy küzdelemnek tűnt. Most, hogy már teljesítettem, ilyenkor mindig jobbat akar az ember, örülök a nyolcadik helynek, de láttam, hogy reális lett volna a hetedik is. Az kicsit zavar, hogy az nem jött össze, egy hatodik hellyel pedig már nagyon boldog lettem volna, de nem panaszkodhatok – értékelt Rohács, aki azt sem tartotta kizártnak, hogy egy ilyen fárasztó nap után este egy kis bulival zárja a vb-t. – Már az első napon összejött az érem a váltóval a világbajnokságon. Nagyon boldog voltam, mert ezért jöttünk ide. Fura, mert ott 1500-an úsztam, a 25 kilométer pedig ezzel nem kompatibilis felkészülés szempontjából. Ezért is büszke vagyok magamra, hogy ezt teljesítettem, hiszen ez mentálisan nagyon nehéz volt” – tette hozzá a világbajnoki újonc, aki elmondta, hogy a szintén úszó húga előtt még hosszú az út, hogy ő is teljesíthesse ezt a távot, de az első ilyen versenye után azt tanácsolná neki, hogy 18-20 kilométerig ne idegeskedjen bárhol is van, a vége lesz a fontos.

A nők között a világbajnoki címet a brazil Ana Marcela Cunha nyerte, a német Lea Boy és a holland Sharon van Rouwendaal előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?