Sport

Megkezdte a felkészülést a DAC, Kalmár egyelőre marad

Huszonhat játékossal kezdte meg vasárnap a felkészülést a 2019/20-as szezonra a DAC labdarúgócsapata. A válogatottban szereplő játékosok később csatlakoznak a kerethez, Peter Hyballa vezetőedző még öt új erősítést szeretne.
Bőd Titanilla

2019. június 16. 18:11

A DAC-ra rövid, de intenzív felkészülés vár (Somogyi Tibor felvétele)

A sárga-kékekre rövid, de annál intenzívebb felkészülési időszak vár. „Az első csapat tíz-tizenegy játékosa van most itt velünk, a másik csoportot pedig az ifijátékosok alkotják. Az első tétmeccsünket július 11-én játsszuk, három és fél hetünk van, hogy addigra készen álljunk. Mivel csak három hét volt a kihagyás a bajnokság vége óta, a játékosok nem eresztettek le, úgyhogy rögtön labdás gyakorlásokkal kezdünk” – mondta Peter Hyballa.

Házi feladat is volt

Tomáš Huk csapatkapitány szerint előny, hogy a vezetőedző maradt a klubnál, mert a játékosok már ismerik a stílusát. „A felkészülés nem lesz hosszú, de ismerjük egymást, ismerjük az edzőt is, így főleg csak a részleteken kell majd csiszolni” – vélekedett Huk.

Vida Máté sem tart attól, hogy rövid lenne a felkészülés. „Kaptunk a szabadságra is házi feladatot, futni és erősíteni kellett, állóképesség-fejlesztő gyakorlatokat kellett végeznünk” – magyarázta lapunknak Vida Máté, aki egyelőre egyedül képviseli a magyarországi különítményt.

Azok a futballisták ugyanis, akik e héten még a válogatottban szerepeltek, hosszabb szünidőt kaptak. Jedlička szerdán, Kalmár, Šatka és Vida csütörtökön csatlakozik a sárga-kékekhez, Connor Ronan és az U20-as vb-n Ukrajnával aranyérmes Danilo Beszkorovajnij pedig csak nyolc nap múlva, jövő kedden érkezik meg.

Egy U20-as világbajnok

A fiatal ukrán védő már egy éve a DAC futballistája, de az elmúlt szezont kölcsönjátékon töltötte Nagymihályban. „Klasszikus hátvéd, magas, jó a bal lába, hasznos a támadások építésénél, de mindent gyorsabban kell csinálnia – jegyezte meg Beszkorovajnijról Hyballa. – Mi nem játszunk annyira védekező felfogásban, mint a Michalovce, úgyhogy az lesz az érdekes, mit tud majd kezdeni azzal, hogy nagyobb lesz az üres terület mögötte, fognak-e neki menni a hosszú sprintek, amit a mi stílusunk megkövetel. Az ukrán válogatott és olykor a nagymihályiak is öt védővel játszanak, ott tényleg csak a védekezésre kell koncentrálnia. Az biztos, hogy konkurenciát fog jelenteni Konénak, Huknak, Šatkának, Csókának. Ha U20-as világbajnok vagy, nem lehetsz komplett idióta.”

Kik vettek részt az első edzésen?

Az első edzésen résztvevők névsora: Macej, Slančík, Száraz, Bajnóczi – Koštrna, Blackman, Huk, Malý, Csóka, Koné, Šimčák, Szalma, Dolinský, Magyar, Vida M., Bednár, Nagy, Veselovský, Čmelík, Bögi, Švec, Taiwo, Divkovic, Bilenkij, Boateng, Kelemen

Később csatlakoznak: Davis (az Arany-kupán vesz részt a panamai válogatottal), Jedlička, Šatka, Beszkorovajnij, Ronan, Kalmár, Vida K. (válogatottbeli kötelezettségeik miatt később kezdik a felkészülést)

Érkezett: Jakub Švec (Zlaté Moravce), Ernest Boateng (ghánai, Vision FC, próbajáték), Bajnóczi Nikolas, Malý Matúš, Szalma Dániel, Šimon Dolinský, Magyar Attila, Dominik Veselovský, Bögi Ferenc, Kelemen Marko (DAC Akadémia)

Távozott: Ayong (lejárt a szerződése), Kucz, Baumgartner (lejárt a kölcsönjátéka), Herc (Viktoria Plzeň), Tretyakov (Olekszandrija, kölcsönjáték)

„Maradni akarnak...”

Egyelőre öt játékos – Ayong, Kucz, Herc, Baumgartner és Tretyakov – távozása biztos, de a kapus Patrik Macej egy interjúban jelezte, új fejezetet szeretne nyitni a karrierjében, Kalmár Zsolt iránt pedig a Vidi érdeklődik nagyon komolyan.

„Az átigazolási időszak augusztus 31-éig tart, úgyhogy előfordulhat, hogy még valaki távozik. Ha Kalmár Zsolt kap ajánlatot egy topcsapattól, bármi megtörténhet. De harcolunk azért, hogy mindenki itt maradjon” – tért ki a témára Hyballa, aki korábban lapunknak adott interjújában arról beszélt, ha egy ilyen formátumú kulcsjátékos távozik, akkor, ha a klub a legmagasabb célokra tör, nincs idő felépíteni egy új Kalmárt, hanem egy kész Kalmár-szintű játékost kell venni.

„Ha Kalmár Zsolt távozik, akkor nem öt euróért fog eligazolni. Ha pedig kapunk érte egy nagyobb összeget, akkor tudunk venni helyette egy másik játékost – felelte Hyballa, amikor emlékeztettük korábbi szavaira. – A klubnak komoly ambíciói vannak, szeretnék felvenni a versenyt a Slovannal, és ehhez jó játékosok kellenek. Tudom, hogy Zsoltnak, Ľubo Šatkának, Vida Krisznek vannak ajánlatai, ahol több pénzt keresnének, mint nálunk, de maradni akarnak. Már ismerik a stílusunkat, ismernek engem, a környezetet, a szurkolókat, és érzik, hogy talán jövőre még nagyobb dolgokat is elérhetünk. Egy klubváltásnál lehet, hogy valakinek nagyobb fizetést ajánlanak, de előfordulhat, hogy az új edző védekezőbb felfogást preferál, az új szerzemény először csak cserepadra kerül, úgyhogy minden játékosban ott van ez a kettősség: az egyik vállukról az angyalka, a másikról az ördög sugdos a fülükbe. Az említett játékosoknak egyébként élő szerződésük van a DAC-cal, úgyhogy ha azt mondjuk, maradniuk kell, akkor maradni fognak. Hercért is küzdöttem, de neki lejárt a kölcsönjátéka, ott nem voltam erős tárgyalási pozícióban.”

A felkészülés programja

Június 22., szombat, 10.30: DAC–Šamorín, MOL Akadémia

Június 23., vasárnap, 11.00: DAC–Sosnowiec (lengyel II. liga), MOL Akadémia

Június 26., szerda, 17.00: Ahmat Groznij–DAC, Bük

Június 28., péntek–július 5., péntek: edzőtábor Telkiben

Július 2., kedd: mérkőzés Telkiben

Július 3., szerda: mérkőzés Telkiben

Július 5., péntek, 20.30: Vasas–DAC, Illovszky-stadion

Csatár és középpályás kell

Hyballa még öt új erősítéssel számol. „A védelem jelenleg rendben van, jó védőjátékosaink vannak. Keresünk egy kapust, mert egy elment, keresünk két középpályást és két csatárt – árulta el a szakvezető. – Idén annyival könnyebb a dolgunk edzőként, hogy van 13–14 játékosunk, akik már ismerik a játékrendszerünket. Az öt-hat új focistával pedig dolgoznunk kell, minél gyorsabban.”

Egy csatár már érkezett, de a bajnokságban egyelőre nem számítanak rá a sárga-kékek. A 18 éves Jakub Švec az elmúlt idényben Aranyosmaróton játszott, most pedig négyéves szerződést írt alá a DAC-cal, a sárga-kékekkel kezdi a felkészülést, de a telki edzőtábor után visszamegy kölcsönjátékra a ViOnhoz. „Boldog vagyok, hogy az ország egyik legjobb, ha nem a legjobb csapatához kerülhettem – fogalmazott a fiatal támadó. – A fejlődésem érdekében a kölcsönjáték egy jó megoldás, mert Aranyosmaróton rendszeres játéklehetőséget kaphatok. Télen ismét a DAC-cal fogok készülni, és mindent megteszek azért, hogy a barátságos meccseken bizonyítsak.”

A cél újra Európa

A DAC célja a következő szezonban is az európai kupaszereplés kivívása. „Ehhez az első három hely valamelyikén kell végeznünk, vagy meg kell nyernünk a kupát. Ez a célunk. Ez realista, nem arrogáns célkitűzés” – fogalmazott Hyballa.

Kedden kiderül, ki lesz a sárga-kékek ellenfele az Európa-liga-selejtező első fordulójában. „Meglátjuk, hogyan alakul majd az idegenbeli meccs, de meggyőződésem, hogy Dunaszerdahelyen bárkit legyőzhetünk, még egy európai élcsapatot is” – jelentette ki határozottan a vezetőedző.

Galéria
gallery-image-1
gallery-image-2
gallery-image-3
gallery-image-4
+35
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Krakkói álom: hosszabbítás után továbbjutott a DAC az EL-ben!

Csapdák a last minute utazásokban, avagy hogyan válasszunk jó nyaralást

Felújítják az érsekújvári szociális szállást

Végeláthatatlan kocsisorok a hídlezárás miatt

Száz éve született Szíjjártó Jenő karnagy

Különleges képet készítettek Čaputováról Gombaszögön

Legfrissebb galériák
Olvasta már?