Meghalt egy motoros is a Dakaron

Salta |

<p>Két újságíró mellett egy motoros is meghalt a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki napján.</p>

A szervezők pénteken közölték, hogy a belga Eric Palante a Chilecito és Tucumán közötti ötödik argentínai szakaszon vesztette életét.    Helyi idő szerint péntek reggel fél kilenckor, a csütörtöki gyorsasági szakasz 143. kilométerénél talált rá a keresésére indult egyik kísérő kamion.     "A 122-es rajtszámú versenyző már nem volt életben" - írták a szervezők közleményükben, amelyben kitértek rá, hogy a körülmények és a halál okát egyelőre nem ismerik, de hivatalos vizsgálat indult.    "Vészjelzés nem érkezett a szervezőkhöz. Ericnél volt elegendő víz a délután folyamán" - áll még a tájékoztatásban.    A nap során korábban arról érkezett hír, hogy két argentin újságíró vesztette életét ugyanezen a szakaszon. Halálukat az okozta, hogy Nissanjukkal szakadékba zuhantak a Chilecito és Tucumán közötti etapon, Cuesta del Clavijo település közelében. A tragikus véget ért Daniel Eduardo D'Ambrosio és Agustín Ignacio Mina mellett a teherautó utasa volt egy harmadik argentin és egy perui fotóriporter is, őket kórházba szállították. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?