Megfelelő hőfokon égnek

Érsekújvár. A hétvégén elrajtolnak a férfi kézilabda HIL záróküzdelmei. A szlovákiai playoff-döntőben régi ismerősök, a Prešov és a Považská Bystrica találkoznak. Ma és holnap 18 órakor Eperjesen lesz az első két találkozó.
A bronzéremért folyó összecsapásokon az érsekújvári Štart a pozsonyi ŠKP-val mérkőzik.

Érsekújvár. A hétvégén elrajtolnak a férfi kézilabda HIL záróküzdelmei. A szlovákiai playoff-döntőben régi ismerősök, a Prešov és a Považská Bystrica találkoznak. Ma és holnap 18 órakor Eperjesen lesz az első két találkozó.

A bronzéremért folyó összecsapásokon az érsekújvári Štart a pozsonyi ŠKP-val mérkőzik. „Százhúsz százalékra felkészülten várjuk a helyosztót. Mindenki egészséges, ezért bízom benne, hogy a szurkolók fergeteges buzdítása mellett kiharcoljuk a bronzérmet. Kicsit még bánt, hogy az elődöntőben nem sikerült jobban megszorongatnunk a vágbeszterceieket. Az év elején azonban egyesek öt fillért sem adtak volna azért, hogy a harmadik helyért fogunk játszani. Ennek kiharcolása elégtétel, az a bizonyos hab lenne a tortán az egész évben nyújtott munkánkért” – tudtuk meg Tóth Mihály érsekújvári sportigazgatótól. Szombaton és vasárnap is 17.30-kor kezdődik a találkozó, s mindkétszer a Štart lesz a házigazda. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?