Megéri-e olimpiát rendezni?

Rio de Janeiro 2009-ben nyerte el az olimpiarendezés jogát, akkor az ország sokkal jobb gazdasági helyzetben volt, mint most, az elmúlt hat évben az exportcikkek világpiaci árának csökkenése miatt az egy főre eső gazdasági teljesítmény mintegy 20 százalékkal csökkent. Míg a rendezés jogát egy dinamikusan fejlődő gazdaság kapta, az olimpiára már egy válságban lévő országban kerül sor. Az ország komoly recesszióval küzd, a nyugdíjak kifizetése is akadozik, ilyen körülmények között kellett előkészíteni a játékokat. Rió két hónappal a játékok előtt egymilliárd eurós gyorssegélyt is igényelt a költségek fedezésére.

Válságban a játékok?

Közben az ötkarikás mozgalom is kisebb válságba került – ezt jól példázta, hogy a 2022-es téli játékok rendezési jogára csak Almati és Peking pályázott, két nem éppen szokványos piacgazdasággal rendelkező országból. Oslo háromnegyed évvel a döntés előtt visszalépett a jelentkezéstől.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak reagálnia kellett, a 2013 óta hivatalban lévő elnök, Thomas Bach eddigi legjelentősebb lépése az Agenda 2020 létrehozása, amelynek értelmében jóval kisebb költségvetésből is lehet majd olimpiát rendezni. Az olimpiai mozgalom mellett nagy érv a hagyomány, ezzel szemben a közelmúltban életre hívott európai játékok jövője egyáltalán nem biztos. 2015-ben Baku adott otthont a kis olimpiának is nevezett eseménynek, ám a 2019-es rendezvény eredetileg kijelölt házigazdája, Hollandia visszalépett, s bár Oroszország (konkrétan Szocsi és Kazany) jelentkezett, hogy szívesen megszervezi a játékokat, a jelenlegi orosz doppingbotrány miatt kérdéses, hogy erre végül sor is kerül.

Az olimpiákat nem fenyegeti ez a sors, az újkori játékok több mint 120 éves története a garancia arra, hogy mindig lesz érdeklődés a házigazda szerepe iránt. Más kérdés, hogy tudnak-e ebből a rendező városok, országok profitálni. Jelenleg úgy néz ki, kevesen tudnak jól megrendezni egy olimpiát. A „jól” most nem a sportesemények lebonyolítására és a zökkenőmentes szervezésre, hanem a kiegyensúlyozott költségvetésre, valamint a létesítmények, infrastruktúra eredményes hasznosítására vonatkozik.

Garantált túlköltekezés

Az olimpiarendezésnél általában komoly probléma a túlköltekezés. Az Oxfordi Egyetem 2012-es tanulmányából kitűnik, hogy 1968-tól egyetlen alkalommal sem sikerült a tervezett összegből kihozni az ötkarikás játékokat. A legnagyobb költségtúllépést Montreal produkálta 1976-ban, a kanadai város 796%-kal költött többet a tervezettnél. Barcelona 1992-ben 417%-kal, Lake Placid 1980-ban 321%-kal költekezett túl. Ezek a legkirívóbb esetek, a leginkább Peking tudta mederben tartani a költségeket, mindössze 4%-os túllépéssel, de Vancouver (17%) és Salt Lake City (29%) is viszonylag kis túllépéssel zárt. Az elrontott olimpiarendezések iskolapéldájaként emlegetett Athén esetében 60% volt a túlköltekezés, míg a sokkal kevésbé kritizált London 101, Sydney pedig 90%-kal lépte túl a költségeket.

Átlagosan nagyjából kétszer annyiba kerül egy olimpia, mint amennyire tervezik, ha Rió is tartja ezt a trendet, akkor a 9,7 milliárd dollár költségvetésű esemény vélhetően 17 milliárd dollárba fog kerülni.

Szabados Gábor sportközgazdász azonban felhívja a figyelmet arra, önmagában a túlköltekezés vagy a hitelfelvétel nem csinál rossz befektetést az olimpiából.

„Egy lakásfelújítás esetében is általában a kétszeresére rúgnak a költségek annak, amit az ember előzetesen betervezett, mert jönnek váratlan buktatók. S ha az ember lakást vásárol, akkor is legalább 20 évre vesz fel hitelt. Ez akkor azt jelentené, hogy ez rossz befektetés? Nem, hiszen megvolt a célja” – mondta lapunknak Szabados.

Az örökség a lényeg

A sportközgazdász rámutatott, az olimpia sikerét az mutatja meg, mennyire tud majd élni az ötkarikás örökséggel a házigazda város. Téves az a módszer, amely úgy próbálja megállapítani, nyereséges volt-e egy olimpia, hogy az előkészületek költségeit párhuzamba állítja azzal, mennyi pénzt költöttek a turisták a játékok két és fél hete alatt. Egy olimpiarendezésnek akkor van értelme, ha olyan beruházásokat valósítanak meg közben, amelyekre az adott városnak amúgy is szüksége lett volna, és képes őket egyszerre végrehajtani. Pozitív példa lehet London, ahol az olimpiai parkot a város egyik legfejletlenebb részébe, az East Endre tervezték, amelyet teljesen revitalizáltak. Egy lepukkant környék az olimpiának köszönhetően új életre kelt, s a működő infrastruktúrának köszönhetően az itteni ingatlanok iránt komoly az érdeklődés. Papíron a riói tervek is hasonlóak: az olimpiai park az eddig nem túl felkapott Barra városrészben lesz, de hogy mennyire sikerül a gyakorlati megvalósítás, azt most még nem lehet megmondani.

A vb tanulságai

Rió specifikus helyzetben van, hiszen két éve Brazília futball-vb-t rendezett, s abból már sok következtetést le lehet vonni az olimpiára nézve is.

Szabados szerint két komoly hatása van, ha egy ország/város nagy sporteseménynek ad otthont: létrejönnek komoly sportlétesítmények, illetve megépül a kiegészítő infrastruktúra, amelyből hosszú évek után is profitálhat a lakosság. „A brazilok a futball-vb kapcsán a sportlétesítményeket nem tudták kihasználni, oda építették a stadionokat, ahol nincsenek olyan csapatok, hogy telt házzal működhessenek a létesítmények. A 2006-os vb-n a németek ezt sokkal jobban csinálták, az akkor épült stadionokban azóta is szinte mindig telt ház van. Nyilván ehhez kell egy minőségi bajnokság is, de azt gondoltuk, hogy Brazíliában is van olyan futball, hogy meg lehet tölteni a stadionokat, mégis el tudták rontani” – magyarázta a sportközgazdász.

A brazíliai futball-vb előtt ráadásul sok beígért infrastrukturális fejlesztés sem valósult meg, idő- és pénzhiány miatt, pedig pont ezek azok, amelyek később a lakosság hasznát szolgálhatnák. A riói játékok előtt is fennállt ez a veszély, végül a metró az utolsó pillanatra elkészült, bár az olimpia alatt csak az akkreditált személyek és a jeggyel rendelkező nézők használhatják.

A PR-hatás sem elhanyagolható, Brazíliában azonban a futball-vb alatt ez is a visszájára fordult, mert bár a futball igazi vallás a braziloknál, sokan tüntettek is a vb ellen.

Jó projekt

Bár napjainkban főleg az olimpiarendezés negatív hatásait szokás hangsúlyozni, nem gazdasági öngyilkosság ötkarikás játékokat rendezni. Ez a 2024-es budapesti olimpiarendezésről szóló vitákban is fontos érv lehet. „Az olimpia alapvetően egy jó projekt, de jól is kell csinálni – hangsúlyozta Szabados Gábor. – Ne pénzügyi megtérülést várjunk tőle, mert ez egy infrastrukturális beruházás, amelynek haszna hosszú távon, 25–30 éven belül mutatkozik meg. Pont az a lényeg, hogy az olimpiai fejlesztés során ne azt nézzük, mire van szüksége a NOB-nak vagy az olimpiának, hanem azt, mire van szüksége a rendező országnak, az ottani sportéletnek, a lakosságnak. Ha ezekre a szükséges fejlesztésekre rá lehet rakni egy olimpiát, és van is rá pénz, akkor érdemes belevágni.”

Takarékos olimpia?

Az Agenda 2020 és a NOB retorikája is azt mutatja, a jövőben a takarékos olimpiarendezés a cél. Ennek vannak észszerű vetületei, például az, hogy nem ragaszkodnak hozzá, hogy minden olimpiai helyszín egy városon belül legyen, hanem a központtól távolabb is lehetnek események, ha ott már állnak megfelelő létesítmények. (Részben erre építi az olimpiai pályázatát Budapest is.)

A riói játékok kapcsán azt is hangsúlyozták, a nyitóünnepség sokkal kevesebbe kerül majd, mint a londoni, amelynek költségei 40 millió dollárra rúgtak.

Szabados Gábor szerint azonban a túlzott spórolás akár vissza is üthet. „Egy fapados olimpiát sokan csalódásként élnének meg. A megnyitó minden olimpia legnézettebb eseménye, abban az évben az a világ legnézettebb sporteseménye, pedig semmilyen sport nem zajlik közben. Ha ezt leredukálják néhány néptáncosra meg egy üdvözlő beszédre, akkor teljesen más hatást válthat ki, mint a korábbi olimpiák. Óvatosan kell ezzel bánni, mert az olimpia egy termék, amelynek az imázsát nem szabad elrontani” – hangsúlyozta a sportközgazdász. A megnyitó ráadásul az összköltségekhez képest nem is olyan nagy összeg, tehát nem biztos, hogy azon éri meg spórolni.