„Még most is sajnáljuk a portugálok elleni meccseket”

A sorozatban a portugál Fonte Bastardo állította meg a komáromiakat a nyolcaddöntőben. Maradt a csapatban hiányérzet a történelmi eredmény ellenére?

Szerintem mindnyájunkban maradt hiányérzet. Ha előzetesen, az egész kupasorozat előtt kellett volna megjósolni a saját szereplésünket, akkor mindenki úgy értékelte volna, hogy a hollandok legyőzésével, a nyolcaddöntő elérésével már egy fantasztikus eredményt tudhatunk magunkénak. De az egész csapat nevében mondhatom, hogy még most is sajnáljuk a portugálok elleni meccseket. Mert mindhárom ellenfelünk a sorozatban egyforma erős volt. Megvoltak a sajátosságaik, de nem mondanám, hogy a portugálok erősebbek lettek volna a másik két riválisnál. Talán a nagyon sűrű őszi program miatt nem tudtunk már ellenük úgy játszani, ahogy terveztünk. Ehhez jöttek még sérülések is, az egyik párharcra sem állhattunk ki teljes kerettel. Mindenkiben ott van, milyen jó lett volna negyeddöntőt játszani, bejutni a legjobb nyolc közé, ahol a Galatasaray lehetett volna az ellenfél, akik a röplabdában hatalmas klubnak számítanak.

Ha a menetelés kezdetére pillantunk, egy kissé váratlan hazai vereség áll a sor elején a luxemburgi Strossen ellen. Mennyire volt nehéz mentálisan a visszavágó úgy, hogy reális volt a veszély, csak ennyi ideig fog tartani a kupakaland?

A vereség ellenére az egész csapat meg volt győződve arról, hogy ez verhető ellenfél és képesek vagyunk továbbjutni. Mentálisan arra kellett felkészülni, hogy ők lesznek hazai pályán és még nehezebb meccs lesz, mint Komáromban volt. Az első két szettben egyértelműen mi is diktáltuk a tempót, eleve úgy léptünk pályára, hogy kizártuk a vereség lehetőségét. Nagyon jól felkészültünk. Szoros szettek voltak, de kivívtuk a továbbjutást.

Következett a holland Doetinchem, majd a már említett Azori-szigeteki klub – hogyan viszonyultak az ellenfelek a lényegében ismeretlen, kis szlovákiai komáromi klubhoz és a játékosaikhoz?

Mindig megvolt a tisztelet mindkét oldalról. A Fonte Bastardo elleni kinti meccs nagyon nehéz volt. Én végig a pályán voltam, és életem legnehezebb találkozója volt. Egyrészt mert 0:2-ről jottünk vissza, másrészt az ottani légkör is specifikus volt. A portugál csapat játékosai – a hasonló habitusú argentinokkal és brazilokkal – mindenbe belekötöttek, próbáltak azonnal konfliktust gerjeszteni. A bírók is nagyon furcsa dolgokat fújtak időnként, nagy volt a feszültség azon a mérkőzésen. A másik két gárdával teljesen más volt játszani, teljesen sportszerű légkör uralkodott az ellenük zajló párharcokon.

Mindezt a hazai röplabdarajongók kizárólag utólagos beszámolókból tudhatták csak meg, nem lévén semmilyen közvetítés a meccsekről. Hogyan képzeljük a stroosseni, a doetincheni és a Praia da Vitória-i meccsek helyszínét, a csarnokokat, a szurkolói bázist és úgy általában a klubok infrastrukturális hátterét?

A luxemburgiak a szurkolókat nézve nagyjából hasonló táborral rendelkeznek, mint mi. Nálunk a komoly találkozókra megtelik a csarnok, míg a nagyhercegségben olyan feleannyian, 500-an lehettek kint. Szép sportcsarnokuk van, hasonló, mint az Azori-szigeteki csapatnak, és sokkal nagyobb anyagi hátérrel rendelkeznek. De ez a másik két klubról is elmondható, már csak abból kifolyólag is, hogy az országaik jobban támogatják a sportot. A hollandok csarnoka is jó nagy volt, a nézők viszont alapvetően az idősebb korosztályokból kerültek ki. Ott, a 60 ezres városban volt a legkevesebb drukker. Az Azori-szigeteken, az egyik pici szigeten az iskolai tornateremben játszottunk, de ez abszolút nem érződött, mert Európában bárhol elmenne egy rendes röplabdacsarnoknak. Gyönyörű volt. 650-700-an lehettek a meccsünkön, köztük sok fiatal, és sokkal nagyobb arányban szurkoltak is. Az egész csarnok zengett, legalább tíz dobjuk volt, különleges ritmusokat doboltak. Hatalmas élmény volt megtapasztallni ezt a kultúrát, még akkor is, ha nem nekünk szurkoltak.

Arra jutott idejük, hogy akár csak egy kis időre, de kisétáljanak a városokba, megnézzék a környéket?

Luxemburgban nem igazán. Maga az időjárás is rossz, esős, hideg volt, de időnk sem jutott erre. Plusz a szállásunk egy újonnan épült városnegyedben volt, az edzésekre és meccsre szállító buszsofőrök mesélték, hogy hét éve itt még szántóföld volt. Hollandiában érkezés után és az elutazás előtt volt egy kis időnk. Egy kisvárosban vagy inkább falucskában laktunk Doetinchem mellett, ahol belepillanthattunk a holland, de nyugodtan mondhatom, hogy úgy általában a nyugat-európai életstílusba. Érdekesnek hatott, hogy minden egyes kis utcácskában mekkora a tisztaság és a rendezettség, ez nagyon szembetűnő volt Szlovákiával vagy Magyarországgal összehasonlítva. Az Azori-szigetekre természetesen nagyon sokáig tartott az utazás, mindkét irányban több átszállással. Több kis szigetet is volt időnk kicsit bejárni, így egyfajta kirándulási élménnyel is gazdagodtunk – persze a röplabdások mellett.

Utóbbiakból az őszi idényben nem volt hiány, hiszen a Közép-európai Ligában is szerepelnek az extraliga és a Szlovák Kupa mellett. Mennyire változtatta meg a sűrű program a meccsekre való felkészülés menetét, a regenerációt?

Az utóbbi időszak gyakorlatilag csak a meccsekről szólt. A karácsony előtti két hétben hét találkozónk is volt, akkor volt olyan, hogy csak hétfőn edzettünk egyet, aztán már csak mérkőzések következtek egy nap szabaddal. Szerencsére a játékoskeretünk olyan, hogy szinte mindegy, milyen összeállításban megyünk ki a pályára, mindig van esélyünk nyerni bármelyik meccsen akár a Közép-európai Ligában is. Sokat rotálunk, hogy mindenki játsszon, és senki ne legyen túl fáradt az igazán nagy derbik előtt, jusson ideje mindenkinek a regenerációra.

S ha már a MEVZA-t említettük, a Challenge Cup után áttevődik a hangsúly erre a sorozatra? Két minitornával az alapszakasz vége előtt egyelőre a Final Fourt érő negyedik helyen állnak tabellán.

Reális esélyünk van, rá hogy beleférjünk a négyes döntőbe. Ez a sorozat sem csak a tapasztalatszerzésről szól, mindenki, aki beáll játszani, annak az a célja, hogy megnyerje az adott meccset. Richard Vlkolinksý vezetőedző mindig hangsúlyozza, ne azért menjünk a pályára, hogy játsszunk, hanem azért menjünk, hogy nyerjünk. A Final Four reális cél. És én azt mondom, hogy akár a döntő is.

A Közép-európai Liga előtt, elsőként az új évben azonban a Szlovák Kupa elődöntője vár a komáromiakra az eperjesiek ellen jövő héten. Jutott idejük kipihenni a 2023-as erőltetett menetet?

Az őszi szezont az ünnepek között zártuk le, és január első hetében is az erőnlétre, a kondícióra fektetjük a hangsúlyt, mert a sok meccs miatt ez háttérbe szorult. A sorozatterhelés alatt az edzőteremben sem tudtuk abszolválni a komoly súlyzózásokat, csak a szinten tartáshoz való könnyebb gyakorlatokat. Ilyenkor törvényszerűen elvesztünk egy kicsit az erőnkből, fel kell töltődnünk ilyen értelemben. Ilyenkor a labdás edzések csak a technikáról szólnak. Később, az extraliga újbóli beindulásával és majd a playoff idején erre már nem lesz tér.

A Comenius Egyetem röplabdaedzői és tornatanári szakjának harmadéves hallgatójaként vélhetően már belejött abba, mikor mi fér bele az idejébe.

Minden szemeszterben van lehetőségem kérvényezni individuális tantervet, aminek köszönhetően nagyjából öt hetet hiányozhatok. Ezt próbálom meg beosztani, Pozsonyból utazok edzésekre és hazai meccsekre, a kinti bajnokikra használom a hiányzásokat. Nehézkesen, de össze lehet hangolni a dolgokat, általában szeptemberben leülök, és számba veszek minden esetleges továbbjutási lehetőséget és már kiírt bajnokit. Idén vár rám a bakkalaureátusi szakdolgozat is, úgyhogy programból nem lesz hiány.