„Meg kell találnunk a saját játékstílusunkat”

Eric Davis

A DAC a labdarúgó Fortuna Liga 21. fordulójában ma 15.30-kor a Senica csapatát fogadja a MOL Arénában. 

A dunaszerdahelyi csapat a téli szünet után egyelőre nem találja a saját játékát, ezt támasztják alá az eredmények (két vereség: a Slovan ellen odahaza 0:1, Nagyszombatban pedig 3:0), és az edző, Peter Hyballa szavai is: „Sokat beszélgettünk ezekről a vereségekről, de ez nem egy nagy dráma, s én teljes mértékig a játékosaim mellett állok. Viszont a következő, Senica elleni mérkőzésen meg kell találnunk a saját játékstílusunkat – mondta a német szakember a csapat hivatalos oldalának adott interjújában. – A Senica egy igazán támadó alakulat. Van 6-7 igazán jó és gyors támadójátékosuk, jó egyéni teljesítményekkel. Úgy gondolom, hogy ez a meccs kicsit hasonló lesz, mint az eddigiek, mi többet birtokoljuk majd a labdát, a Senica pedig a kontrákra fog játszani. Ezért jobban kell majd védekeznünk, agresszívnak kell lennünk a párharcokban. Ahogy az előző két mérkőzésünkön, most is nagy szükségünk van a szurkolóinkra, ők a 12. játékosunk. A DAC szurkolótábora a legjobb Szlovákiában, ezért a csapatnak szüksége van a szurkolóira!”


Az utolsó három szezonban a két csapat összesen 9-szer találkozott egymással a bajnokságban. Ebből a DAC hétszer győztesen hagyta el a pályát, kétszer döntetlen lett az eredmény, és egyszer sem kapott ki.
A Senica egzotikus színfoltja a Fortuna Ligának. A legutóbbi Zsolna elleni 0:1-re elvesztett hazai mérkőzésükön pályára lépett brazil, venezuelai, argentin, zöld-foki- szigeteki, guineai és francia játékos is. Az edzőjük, Ricardo Chéu pedig portugál. A Senica jelenleg a bajnokságban az utolsó előtti helyen áll, így a DAC-nak kötelező a győzelem, már csak azért is, mert a dunaszerdahelyi csapat már csak a jobb gólkülönbségnek köszönheti a második helyét a Zsolna csapata előtt. 
A legutóbbi, MOL Arénában rendezett találkozón, másfél éve, Vida Kristopher a 85. percben szerezte meg a DAC győztes gólját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?