MÉG 67 NAP A MEGNYITÓIG

TOKIÓBAN A LÁNG. Megérkezett Melbourne-ből Tokióba az olimpiai láng, az időjárás azonban nem volt kegyes a futókhoz, hiszen hatalmas eső zúdult a városra. Az első japán, aki megkapta a fáklyát, az egykori kosárlabdázó Kazusige Nagasima volt.

TOKIÓBAN A LÁNG. Megérkezett Melbourne-ből Tokióba az olimpiai láng, az időjárás azonban nem volt kegyes a futókhoz, hiszen hatalmas eső zúdult a városra. Az első japán, aki megkapta a fáklyát, az egykori kosárlabdázó Kazusige Nagasima volt. Aztán később ötkarikás bajnokok – mint például a gyorskorcsolyázó Hirojasu Simizu és az úszó Kioko Ivaszaki – is futottak a váltóban, amely hétfőn Szöulban folytatja útját. A láng összesen 27 országban 78 ezer km-t tesz meg, mielőtt visszatér a XXVIII. nyári olimpia augusztus 13-án sorra kerülő megnyitójára. Az 1936-os debütálás óta most először mind az öt kontinenst érinti a staféta, amelyben 300-500 méter erejéig mintegy 11 ezer futó kap lehetőséget. A váltó valamennyi korábbi nyári olimpiai helyszínen megfordul majd, és rendezőjelölteknél is „látogatást tesz”. A legtöbb városban, szám szerint négyben, az Egyesült Államok fogadhatja.

ROGGE HIÁNYOLJA A VALLONOKAT. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság belga elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy hazájából nagyon kevés vallon sportoló lesz ott az athéni nyári játékokon. A pillanatnyi állás szerint ötvenfős belga sportolói küldöttség utazik majd a görög fővárosba, a versenyzők azonban négy kivétellel flamandok. – Nagyon kellemetlen lenne a frankofon közösségnek, ha ez az arány nem változna – mondta a világ elsőszámú sportvezetője a francia nyelvű Le Soir napilapnak. Az eddig kvótát szerzett, vagyis nevezhető belga sportolók közül csupán a teniszező Justine Henin-Hardenne, a vívó Cédric Gohy, az asztaliteniszező Jean-Michel Saive és a tekvondós Laurence Rase vallon.

HETVENEZER RENDŐR. Dora Bakojannisz, Athén főpolgármesternője a közelgő nyári olimpiával kapcsolatban bejelentette, hogy 70 ezer rendőr és katona (beleértve a NATO-egységeket is) ügyel majd a játékok biztonságára. Erre a célra 1,2 milliárd dollárt fordítanak az olimpia összköltségvetéséből. „Semmit sem bízunk a véletlenre, mindent megteszünk azért, hogy az olimpia ideje alatt biztonságban érezhessék magukat a sportolók. Felkértük a NATO képviselőit, legyenek segítségünkre elsősorban a légitér és a tenger őrzésénél. Szoros az együttműködésünk további hét ország katonai egységével is” – mondta a főpolgármesternő. Athénban az elmúlt hónapban több robbanás is történt, s ez még óvatosabb intézkedésekre késztette a rendezőket. (mti, tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?