Matthäus váltja Gelleit?

Budapest. Lothar Matthäus a magyar válogatott kispadján? Az illetékesek cáfolják a hírt, a Partizan Beograd edzőjeként ténykedő Matthäus azonban szerb sajtóértesülések szerint is Magyarországra költözik. A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetői egyelőre cáfolják, hogy tárgyalni kezdtek volna az egykori világbajnokkal.

Lothar Matthäus a bécsi Rapidnál kezdte edzői pályafutását, jelenleg pedig a BL-résztvevő belgrádi Partizant irányítjaA szerb sajtó szerint nem zárható ki, hogy Lothar Matthäus Magyarországon keres vigaszt és esetleg munkát is. Azon túl, hogy az egy hete csütörtökön megnősült Matthäus új felesége Magyarországon él, a szerb sajtó erősödő támadásai is váltásra késztethetik a jelenleg a belgrádi Partizan vezetőedzőjeként dolgozó német szakembert. Matthäust megviselte a belgrádiak BL-től való búcsúja (egy hete kikaptak az FC Portótól, s így már nincs esélyük a továbbjutásra) – a német edző Taribo West után várhatóan még néhány játékost szabadlistára tesz. Az egyik közülük Szasa Ilics csapatkapitány, akivel már régóta háborúzik. Vasárnap is csak a kispadra ültette a válogatott középpályást, a csapatkapitányi karszalagot pedig a hosszú sérülésből felépülő Vladimir Ivicsre bízta. Ivics gyönyörű szabadrúgásgóllal hálálta meg a bizalmat, de a Partizan győzelméhez Djordje Pantics kapus bravúrjai is kellettek. A Partizan, amely a Bajnokok Ligája F-csoportjában öt mérkőzésen két pontot szerzett (odahaza a Porto és a Real Madrid ellen), a szerb-montenegrói bajnokságban legutóbb a Zemun együttesét verte idegenben 2:1-re, ennek ellenére 13 forduló után csak a harmadik helyen áll, három ponttal lemaradva a listavezető Crvena Zvezda mögött.

A Nemzeti Sport értesülései szerint az egykori válogatott játékos, aki többek között csapatkapitányként világbajnoki győzelemre vezette a Nationalelfet az 1990-es itáliai vb-n, a hét elején Puhl Sándorral tárgyalt Budapesten; a világ egykori legjobb játékvezetője azonban nem erősítette meg a hírt. A Matthäus-sztorit Bozóky Imre MLSZ-elnök is cáfolta, aki ezzel kapcsolatban annyit mondott: „Nincs tudomásom arról, hogy Lothar Matthäussal bárki tárgyalna Budapesten.” Egyesek szerint sem Matthäus, sem a néhány hete Budapesten vendégeskedő egykori szovjet válogatott Szabó József, sem Bölöni László nem lesz a magyar válogatott szövetségi kapitánya. Helyettük Egervári Sándor az első számú jelölt, jóllehet Bozóky Imre e felvetést sem erősítette meg. A szövetség elnöke elárulta viszont, hogy december 15-ig eldől, ki ül majd a válogatott kispadjára, azt azonban nem kívánta kommentálni, hogy befutó a Nyilasi Tibor, Csank János, Egervári Sándor hármasból kerül-e ki. (ns, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?