Matthäus panaszkodik

Berlin.

Berlin. Egyelőre abból indulok ki, hogy (magyarországi) megbízatásomat 2005 végéig kitöltöm, de vannak dolgok, amelyek nem tetszenek – nyilatkozta a Welt am Sonntag című német vasárnapi lapnak Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, akit hírek szerint az isztambuli Besiktas együttese szeretne leszerződtetni. A szakember úgy véli, Magyarországon „egoista gondolkodás” uralkodik, a klubvezetők nem bocsátják játékosaikat a válogatott rendelkezésére, holott gyakran csak ez a lehetőség van nemzetközi tapasztalatszerzésre. Mindehhez hozzájön, hogy a futballisták maguk is lemondják a mérkőzést, mert a nyaralás fontosabb nekik – közölte Matthäus. A tegnapi kaiserslauterni Németország–Magyarország mérkőzést különböző indokokkal 22 magyar játékos mondta le.

A berlini Der Tagesspiegel feltételezi, hogy Matthäus azért akarja elhagyni Magyarországot, mert a sikerhez és akaratának érvényesüléséhez szokott 150-szeres német válogatott „ismét több professzionalizmus, népszerűség és publicitás után szomjazik”. Mindezt a Besiktas inkább tudná nyújtani, s hozzá még évi 1,5 millió eurós gázsit is.

A német válogatottat mindez nem zavarja, s az utolsó előkészületeket is megtette, hogy vasárnap este meggyőző sikert arasson a Fritz Walter-stadionban – a találkozó lapzárta után ért véget. Biztos a helye a kezdőcsapatban Miroslav Klosénak, aki a tegnapi meccsel el is búcsúzott Kaiserslauterntől: a következő szezonban a helybéli csapat helyett a bajnok brémaiaknál kergeti a labdát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?