Matthäus nem ígér csodát

Budapest. A magyar labdarúgó-válogatott 782. hivatalos mérkőzését játssza ma este (20.15) Wales ellen a Puskás Ferenc-stadionban. A január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékének szentelt mérkőzés résztvevői kilencedik alkalommal találkoznak egymással.

Budapest. A magyar labdarúgó-válogatott 782. hivatalos mérkőzését játssza ma este (20.15) Wales ellen a Puskás Ferenc-stadionban. A január 25-én elhunyt Fehér Miklós emlékének szentelt mérkőzés résztvevői kilencedik alkalommal találkoznak egymással.

„Csodát nem ígérhetek a walesiek ellen, azt viszont elvárom, hogy játékosaim maximális odaadással küzdjenek – jelentette ki Lothar Matthäus szövetségi kapitány. – Lényeges, hogy a játékosok higy-gyenek magukban. Már most is jó a hangulat, de még kell egy kis idő, hogy teljesen összeszokjunk. Ráadásul sok az új, kevés nemzetközi tapasztalattal rendelkező futballista, nekik időre van szükségük a ritmus felvételére.” Matthäus hozzátette: a magyar válogatott a saját stílusát akarja erőltetni, nem igazán foglalkoznak azzal, hogy tíz helyen módosult a vendégek kerete, s a két nagy sztár, Ryan Giggs (Manchester United) és Craig Bellamy (Newcastle United) sem jön Budapestre.

„A vendégek közül többen játszottak a skótok elleni, 4:0-ás győzelemmel zárult barátságos találkozón, vagyis cseppet sem lesz könnyű feladatunk. Sokat elárul az is, hogy azon a mérkőzésen nem Giggs volt a legjobbjuk” – mondta a magyar szövetségi kapitány. Matthäus mindenképpen jó játékot és eredményt vár, de kijelentette: nem lenne elégedett, ha „csak” győzelmet, s nem közönségvonzó futballt ünnepelne a szurkolótábor. „Egyértelmű, hogy maximális teljesítményt várok a játékosaimtól, hiszen hosszú távon csak így érhetünk el sikereket” – hangsúlyozta a szakvezető.

A vendégek a februárban elhunyt John Charles, az első brit idegenlégiós emlékének szentelik az összecsapást. A „szelíd óriás” – aki pályafutása során egy sárga vagy piros lapot sem kapott – 1957-ben rekordnak számító 65 ezer fontért igazolt a Leeds Unitedtól a Juventushoz, ahol három bajnoki címet valamint egy kupagyőzelmet szerzett.

A magyar és a walesi válogatott utoljára 1985 októberében találkozott egymással, akkor a Cardiffban rendezett barátságos mérkőzésen 3:0-ás magyar győzelem született (gólszerzők: Esterházy, Hajszán, Détári). A találkozón pályára lépett a hazaiaknál a jelenlegi szövetségi kapitány, Mark Hughes is, aki annak idején játszott az FC Barcelonában, a Bayern Münchenben s Angliában az MU és a Chelsea mellett a Southamptonban, az Evertonban és a Blackburn Roversben is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?