Marián Ostrčil bravúrja

Athén. A kajak-kenu versenyek szerdai középfutamaiból újabb három magyar egység biztosította helyét a döntőben, s ez azt jelenti, hogy a holnapi finálék mindegyikében érdekeltek lesznek a piros-fehér-zöld színek képviselői.

Athén. A kajak-kenu versenyek szerdai középfutamaiból újabb három magyar egység biztosította helyét a döntőben, s ez azt jelenti, hogy a holnapi finálék mindegyikében érdekeltek lesznek a piros-fehér-zöld színek képviselői. Várakozásokon felül szerepelt a kenu egyesben Vajda Attila, aki biztosan, futammásodikként kvalifikálta magát a legjobbak közé. A kajak egyesben szereplő Kökény Roland könnyedén, míg a Benkő Zoltán, Beé István kajakpáros nagy csatában harcolta ki a finálés szereplés jogát.

„Kökény miatt nem izgultam, míg Vajda és a Benkő, Beé páros esetében tartottam attól, hogy esetleg kiesnek. A fiatal Vajda a gyenge előfutam után összekapta magát, és szenzációsan, nagy önbizalommal lapátolt” – értékelt Angyal Zoltán szövetségi kapitány.

Ami a szlovákiai versenyzőket illeti tegnap csak a kenus Marián Ostrčilnak (3. lett) sikerült kiharcolnia a döntőbe jutást. A Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača kajaknégyes már korábban biztosította helyét a fináléban. Elmaradt a várakozástól a kajakos Róbert Erban, aki hatodikként ért célba és a Peter Páleš, Daniel Biksadský kenu kettes, amely a nyolctagú mezőnyben hetedikként zárt.

„Kár, hogy még egy egységnek nem sikerült továbbjutnia, szép lett volna ha, három hajóval lennénk érdekelve az ezerméteres távon. Ostrčilt figyelmeztettem csak akkor van esélye, ha erősen kezd. Erre védencem a rajtnál leszakadt, ám szerencsére remekül hajrázott. Erban és a Páleš, Biksadský duó igyekezett, de az erős mezőnyben nem volt esélyük” – nyilatkozta Pavel Blaho, a szlovák válogatott vezetőedzője. (mti, sita)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?