Marek Hamšík harmadszor a trónon

<p>2009 és 2010 után 2013- ban ismét Marek Hamšík lett az év futballistája Szlovákiában. A Napoli 26 éves középpályása ezzel 4:3-ra „szépített” Martin Škrtellel szemben, akivel hét év óta uralják az ankétot.</p>

BŐD TITANILLA

Hamšík és Škrtel kimagaslik a szlovák futballisták közül – az elmúlt hét évben csak ők ketten nyerték meg az edzők és a sportújságírók hagyományos ankétját. „Örülnénk, ha lenne konkurenciánk, ez azt jelezné, hogy a szlovák futball fejlődik. Szeretném beérni Martint, s mivel még csak 26 éves vagyok, erre szerintem lesz is lehetőségem” – nyilatkozta Hamšík.

Škrtelen és Hamšíkon kívül csak egy olyan futballista van, aki legalább háromszor győzött az ankéton: Dušan Tittel, a pozsonyi Slovan és a nagyszombati Spartak hátvédje. „Biztos nagyszerű játékos volt, de nem igazán emlékszem rá a pályáról. Akkor még nagyon fiatal voltam” – szabadkozott Hamšík, amikor a nagy elődről kérdezték.

Az első

a legemlékezetesebb

Hamšík kétszer megnyerte a legjobb 21 éven aluli játékosnak járó Peter Dubovský-díjat, 2007-ben és 2008-ban, a következő évben pedig már a „királykategóriában” diadalmaskodott. „Minden ankétgyőzelem értékes, mindegyiket nagyon sokra tartom, de az első mindig felejthetetlen marad” – nyilatkozta a Napoli sztárja, aki a tavalyi naptári évben a Serie A-ban 32 meccsen 10 gólt szerzett, s pályára lépett négy BL- és egy EL-mérkőzésen is.

„Jó évet zártam, az elmúlt idényben a nápolyiakkal a második helyen végeztünk a bajnokságban, és Ján Kozák irányítása alatt a válogatottban is javult a teljesítményem” – értékelte a 2013-as évet Hamšík.

Javulni a válogatottban

A feltűnő frizurájáról is ismert labdarúgó a nemzeti együttesben sokáig nem tudta megközelíteni a klubcsapatában nyújtott teljesítményét, emiatt komoly kritika is érte a szurkolóktól. A bosnyákok elleni hazai találkozón azonban Hamšík végre gólt is lőtt, s bízik benne, a következő selejtezősorozatban még eredményesebb lesz.

„A tavalyi év egyértelmű csalódása, hogy a válogatott nem jutott ki a vb-re, miután gyengébb ellenfelekkel szemben pontokat vesztett. Az Eb-selejtezőkön ezt már nem engedhetjük meg magunknak” – figyelmeztetett a középpályás. A 2016-os kontinensviadal selejtezőcsoportjában a szlovákok Spanyolországgal, Ukrajnával, Fehéroroszországgal, Macedóniával és Luxemburggal kerültek össze. „Kellemetlen ellenfelek” – konstatálta Hamšík.

Veszekszik

a drukkerekkel

Bár Hamšík jó évet zárt, nem volt minden ideális számára – elszenvedte élete első komolyabb sérülését, ami miatt 52 napon át nem játszhatott. A lábfejében vérömleny keletkezett, és egy ideg is begyulladt. „Először kényszerültem ilyen hosszú pihenőre. A lelátóról nézve nem az igazi a foci. Nem vagyok épp nyugodt néző, ha kell, veszekszem is a drukkerekkel, megvédem a csapattársaimat. A szurkolóknak megvan a véleményük, de én játékosként jól tudom, néha a legnagyobb igyekezet is kevés, akkor sem jön össze valami. Minden körülmények között kiállok a csapattársaim mellett, akkor is, ha emiatt lelátói vitába keveredek” – vallott eddig kevésbé ismert oldaláról Hamšík.

Harc az AS Romával

A Napoli a 2012/13-as szezonban második lett a bajnokságban, Maradona ideje óta nem ért el ilyen jó eredményt. Az együttes jelenleg a harmadik helyen áll, a listavezető Juventustól 17, a második helyezett AS Romától 6 pont a lemaradása. „A Juventust már nem lehet beérni, az AS Romával szemben is elég nagy a hátrányunk. A következő bajnokin éppen a rómaiakat fogadjuk, az nagyon fontos mérkőzés lesz” – hangsúlyozta Hamšík, aki az idény elején Rafa Beníteztől feladatul kapta, hogy lőjön 15 gólt. „Ettől még elég messze állok, kilenc találat hiányzik. Nem lesz egyszerű” – jegyezte meg a középpályás.

A spanyol szakember májusban Walter Mazzarritól vette át a nápolyi klub irányítását. „Benítez alatt megváltozott a játékrendszer, a játékstílus, több új futballista érkezett. Sajnos, sok döntetlen becsúszott, legutóbb például a Livorno otthonában” – mondta Hamšík, akinek 2018- ig szól a szerződése Nápolyban, és esze ágában sincs távozni: „Boldog vagyok ott, ahol vagyok, nem akarom elhagyni Nápolyt.”

Drukkolt Kuzminának

Hamšík Besztercebányán nőtt fel, de a város másik sportcsillagával, a sílövő Anastasia Kuzminával nem ismerik egymást személyesen. „Az elmúlt években keveset voltam otthon, így nem volt még alkalmam találkozni Nasztyával. Viszont nagyon drukkoltam neki Szocsiban. A sprint alatt éppen edzésem volt, de később felvételről megnéztem a versenyt, és az interneten is gratuláltam az aranyérméhez – elevenítette fel a téli ötkarikás játékokat Hamšík, akinek klubja szigorúan megtiltotta a síelést. – Teniszeznem viszont szabad, és tavaly felfedeztem a strandröplabdát is, nyáron azt is aktívan űzni fogom.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?