Maratoni gútai kilométerek hóban, jégen, latyakban

futás
Gúta |

Legalább kétszázhetven története van a 9. Gútai Vízkeresztmaratonnak, Félmaratonnak és Maratonváltónak. Ennyi futója volt a téli erőpróbának, de látták, átélték a szervezők és közreműködők is, így háromszáznál több ember mesélhetne a maga szemszögéből a hóban, jégen és latyakban lezajlott versenyről. Visszapillantásom csak szemezget a tarka futóvilágból.

Kalauzom Zsélyi Zoltán szervező, aki ezúttal nem húzott futócipőt. Nejével, Katalinnal, segítőivel valamint a HelloGúta PT tagjaival teremtett maratoni futóhangulatot. Igazi téli viszonyok között. Nem is tudom, van-e párja valahol ennek a versenynek. Tájainkon aligha. S valószínűleg ezért vonz egyre távolabbi országrészekből is versenyzőket. 

Előtte rendületlenül havazott Gútán, hogy a maraton napjára a természet fehér takarót varázsoljon a futók lába alá. Végre vastag hótakaró! – kiáltottak fel többen, akik erre a kihívásra vártak. Kétszázhetvenen vágtak neki a három számból álló versenynek. Az ágyú durranása idén is megadta az alaphangot, s megmozdulhatott a tarka embertömeg. S ebből a sokaságból csak ketten nem értek célba, ők is csak azért, mert lábuk mondta fel a szolgálatot, nem engedte, hogy felkészültségüket kamatoztatják. Ez is jelzi, mennyi célratörő ember találkozott a gútai maratoni kilométereken.

Hogy helybeliek is voltak köztük, az már a verseny létezésének részbeni következménye, a kilenc felvonás megtette a hatását a városban. Dél-Szlovákiában, Magyarországon is sok rajongója, követője van a gútai Vízkereszt-futójelenségnek. Idén eljöttek Eperjesről, az Árvából, a Szepességből, volt ismét szentpétervári a mezőnyben, akadt köztük korábbi győztes, meg olyan budapesti (Juhos Gábor), aki kutyájával futotta végig a távot, egy másik budapesti (Gulyás Zoltán), aki tolókocsin teljesítette. S a többiek is kitartóan haladtak a cél felé. Gyorsabban, lassabban, hogy a végén nyakukba akasszák az egyedi öntött emlékérmet, s a maguk élményével térjenek haza.

A nagyon kimerítő terepviszonyok is közrejátszottak abban, hogy mindössze ketten, a győztes budapesti Peyer Zoltán (2:57:32) és a maratonváltóban első szenciek befutó embere (2:59:23) ért három órán belül célba. „Ilyen körülmények között ez nagyon jó idő – húzta alá Zsélyi Zoltán. – A félmaratoni táv legjobbja, a holíči Tamáš Skala ugyan utcahosszal nyert, de tíz perccel rosszabb idővel, mint a tavalyi nyertes. Nagy eredmény születhetett volna, ha nincs olyan csúszkálás közben. A szenciek megismételték tavalyi elsőségüket. Összekovácsolódott, kiegyensúlyozott négyesük van, ezért nyernek. Ahol nő is tagja a váltónak, nincs esély a sikerre. Versenykiírásunkban a jövőben erre is gondolnunk kell.”

Hópehely található a célba érőknek átadott emlékérmen. Előrelátó szervezői figyelmesség, amely tulajdonosának bármikor az eszébe juttathatja a kilencedik gútai maratonról magával vitt egyedi történetét.

Érdekes

Versenyeredmények

Maraton, férfiak (66 induló): 1. Peyer Zoltán (Budapest) 2:57:32, 2. Marian Pavuk (Levice) 3:05:38, 3. Tomáš Krč 3:08:59, …5. Magyar Imre (Bešeňov) 3:12:48; nők (11): 1. Maráz Zsuzsanna (Esztergom) 3:23:07, 2. Ivana Butoracová (Prešov) 3:29:01, 3. Pidl Renáta (Nagybajcs) 3:38:57.
Félmaraton, férfiak (114): 1. Tomáš Skala (Holíč) 1:24:35, 2. Papp Ferenc (Horné Saliby) 1:24:50, 3. Marek Pavuk (Levice) 1:26:45; nők (40): 1. Zuzana Polohová (Ivanka pri Dunaji) 1:33:51, 2. Makovics Dóra (Budapest) 1:41:57, 3. Horváth Ildikó (Esztergom) 1:42:08.
Maratonváltó (9): 1. Beháme.sk Senec (Ervín Páleník, Miloš Blaho, štefan Hupko, Henrich Prček) 2:59:23. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?