Maradt az utolsó esély

A szabadfogású birkózók már túl vannak a pozsonyi olimpiai selejtezőn, s a szlovákiai versenyzők közül továbbra is csupán Fernyák István (66 kg) számít ötkarikás résztvevőnek (10. lett a tavalyi vb-n).

Már az első napon elvéreztek a hazai szabadfogású birkózók a pozsonyi viadalonTASR-felvételPedig, nagyon bizakodtak a hazai vezetők a viadal előtt, azt mondogatták, mind a hat nevezettnek reális esélye van az első öt között végezni, ami szükséges a kvótaszerzésre.

Ezzel szemben mit láthattunk a Mladosť-csarnokban? Azt, hogy már az első napon valamennyien elvéreztek. Erre még a legborúlátóbbak sem számítottak. Csupán Andrej Fašáneknek (60) sikerült túljutnia a csoportküzdelmeken, ám a nyolcaddöntőben nem bírt a fehérorosz ellenfelével. Végül kilencedikként zárt. Kollár Román (55) az első körben mindössze egyszer lépett szőnyegre, ám simán kikapott az örmény Berberiantól, s ezzel szertefoszlottak továbbjutási álmai.

Peter Hirjak vezetőedző érthetően lehangoltan kommentálta védencei teljesítményét. „Ennél lényegesen többet vártunk, hiszen jól sikerült a felkészülésünk. Nem értem, mi történt például Lapšanskýval, aki két mérkőzés során egyetlen pontot sem tudott szerezni. A hároméves szünet után visszatérő Milan Mazáč rendkívül passzívan birkózott. Két hét múlva Szófiában még ádázabb csatára lesz kilátás, de remélem, sikerül egy-két kvótát szereznünk.”

„Jó, hogy én páholyból figyelhettem a küzdelmeket. Nagyon szurkoltam a társaknak, sajnos, most csak ennyire futotta. Sydneyben négyen képviseltük az országot, biztosra veszem, hogy Athénben sem leszek egyedül” – mondta lapunknak Fernyák István.

A négy magyar sportoló közül a 60 kilós junior világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Wöller Gergő nyújtotta a legjobb teljesítményt, mindössze egy hajszállal maradt le az athéni repülőjegyről. A többiek viszont csalódást okoztak. „El vagyunk keseredve, a hatodik hely szép teljesítmény, csak sajnos semmit sem ér. Dolgozunk tovább, meg kell ragadni az utolsó esélyt” – értékelt Gulyás István szakágvezető.

Javítási lehetőség az olimpia utolsó selejtező versenyén, február 14-én és 15-én, Szófiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?