Már most Németországba vágyik

A fenti mondatokat Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott történetének 44. szakvezetője jegyezte. A kedves, egyúttal mosolyt fakasztó (a szülőházam helyett alighanem a szülőhazámra gondolt a szerkesztő...) üzenet vasárnap, nem sokkal dél után került fel a 42 esztendős szakember internetes oldalára. Csütörtökön még azt kürtölték világgá a hírügynökségek, hogy Lothar Matthäus a nyárig mindenféleképpen Belgrádban marad, szombaton mégis fordult a kocka: ön bejelentette, búcsút int eddigi klubjának, a Partizannak. Mi történt abban a negyvennyolc órában?

Néhány hete tárgyaltunk, néhány napja pedig tudtam, hogy elfogadom az ajánlatot. Akkor döbbentem rá, hogy nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget. Fiatalnak számítok ezen a pályán, eddig a bécsi Rapidnál és a Partizannál edzősködtem, de egy válogatottat irányítani egyértelműen a szakma csúcsa.

Ne feledje, a magyar együttes felkészítését vállalta el...

És?! Ha nem lennék meggyőződve arról, hogy a csapat jóval többre képes, akkor aligha írom alá a szerződést. Csakhogy az elmúlt napokban tájékozódtam, igyekeztem minél több információt begyűjteni, s az eddigi tapasztalatok azt mondatják velem, a helyzet korántsem olyan rossz, mint azt sokan hiszik. De egyvalamit azonnal leszögeznék: esélyünk kizárólag akkor van a feljebb lépésre, ha mindannyian száz százalékot adunk ki magunkból. A kilencvenkilenc már kevés.

Tipikus német mentalitás. Kérdés, átültethető-e mindez a magyar fejekbe?

Érdekes, amikor a Partizanhoz kerültem, mindenkit az izgatott, hogyan tudom majd motiválni a szerb futballistákat. Majd meglátják, feleltem. Fél évvel később aranyérmesek lettünk, az ősszel a Real Madrid, a Porto és a Marseille társaságában a Bajnokok Ligájában szerepeltünk. Jól megértettem magam a játékosokkal, ezért is fordulhatott elő, hogy amikor közöltem velük, elválnak útjaink, néhányan sírva fakadtak.

Ön is?

Egy-két könnycsepp, nem több...

A magyar szövetség vezetői vasárnap délelőtt tették le végérvényesen a voksukat ön mellett – egy nappal azután, hogy felmondott Belgrádban. Mi történt volna akkor, ha itt mégsem kap bizalmat?

Egyfelől most aligha beszélgetnénk, másfelől munka nélküli edző volnék...

Szerencsére van állása: a megállapodás szerint 2004. január elsejétől 2005. december harmincegyedikéig dolgozik a válogatott élén... –

...és az egyezségnek van egy fejezete, amely rögzíti, ha sikerrel vívjuk meg a világbajnoki selejtezőket, akkor a 2006-os, németországi torna végéig én ülök a kispadon. Ami engem illet, maximálisan hiszek abban, hogy három éve múlva vendégként hazatérhetek.

Ha most arra kérnénk, állítsa össze az ön által legjobbnak vélt magyar együttest, kik szerepelnének a kezdő tizenegyben?

Én viszont azt kérném, neveket még ne várjanak tőlem. Nem azért, mert egyelőre ismeretlenek számomra a magyarok, hiszen erről szó sincs, hanem azért, mert korai lenne csapatot hirdetni. Kis időre tudniillik szükségem van ahhoz, hogy teljesen képben legyek. Éppen ezért, bár hétfőn Dubaiba repülök a családdal, a rövidnadrágok és a trikók mellé némi segédanyagot is bepakolok a bőröndbe: többek között a magyar válogatott utolsó hat fellépését rögzítő videoszalagot viszem magammal.

Mikor hívja először össze a keretet?

Legkésőbb februárban találkozunk. Van egy ciprusi meghívásunk ugyanis, az a nyolc-tíz nap, amit a szigeten eltölthetünk, roppant hasznos lehet.

Egy biztos dátum szerepel a jövő évi programban: június hatodikán Németországban lesz fellépése a válogatottnak. Eszébe jutott már, hogy a magyar szövetség címerével díszített öltönyben hallgatja majd végig a német himnuszt?

Egy órája tudatták velem, hogy én vagyok a magyar kapitány, bele sem gondoltam még abba, hogy hat hónap múlva mi vár rám...

Hadd kérdezzünk rá: a német lap, a Kicker állítja, nincs meg a szükséges edzői képesítése.

Emiatt ne fájjon a fejük, minden el van rendezve...

Amitől viszont az ön feje fájhat: a nyolcas számú selejtezőcsoportból Magyarországon kívül Svédország, Bulgária, Horvátország, Izland és Málta szeretne kijutni a világbajnokságra.

Nyilvánvaló, nehéz feladatot kell megoldanunk. Tiszteljük az ellenfeleinket, ez a minimum, ugyanakkor megijedni semmiféleképpen nem szabad tőlük. Én még a barátságos mérkőzéseken is irtózom a vereségektől, első lépésben ezt a mentalitást akarom meghonosítani Magyarországon. A nemzeti mez legyen az a szerelés, amiről álmodoznak a játékosok. Én arról álmodoztam, ezért is lehettem százötvenszer válogatott. Amikor azt kérdezték tőlem, hogy szeretnék-e pályára lépni, mondjuk, Luxemburg ellen, rávágtam, hát hogyne szeretnék! A hazai edzőtáborokat sem azért szervezzük majd, hogy a futballisták hazajöhessenek a rokonaikat meglátogatni, azokban a napokban más dolguk nem lesz, minthogy a gyakorlásokon, illetve a találkozókon a legtöbbet hozzák ki magukból. Csak ez a mentalitás vezethet sikerre.

Esetünkben mit jelent a siker? A csoport harmadik helyét?

A siker szó alatt kizárólag a világbajnoki szereplést értjük.

Észrevette, hogy máris többes szám első személyben fogalmaz?

A futball nem egy emberről, nem rólam vagy rólad, hanem egy csapatról szól. A csapatnak tagja a játékostól kezdve a szövetségi elnökön és a válogatott gyúróján át a kapitány is. S hogy többes szám első személyt használok? Naná, hiszen én vagyok a kapitány!