Már egy pont is elég

<p>Pozsony. Sportpszichológus segítségét is igénybe vették a szlovák női kézilabda-válogatottnál, hogy 1995 után újra kijuthassanak egy világversenyre.</p>

ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS

Két meccsből egy pont. Ezt a feladatot kell teljesítenie a szlovák női kézilabda-válogatottnak a franciák és az izlandiak elleni utolsó Eb-selejtezőin, hogy az 1995-ös vb után ismét ott lehessen egy világversenyen. „Most csak és kizárólag az első, Franciaország elleni szerdai találkozóval foglalkozunk, a lányoknak úgy kell pályára lépniük Vágsellyén, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a sikerért. Fölösleges energiát pazarolni arra, hogy mit játszanak az izlandiak a finnek ellen” – mondta Dušan Poloz szövetségi kapitány a tegnapi pozsonyi sajtótájékoztatón.

Ugyanis a selejtezőcsoportban a már továbbjutott franciák és az outsider finnek mellett a szlovákok Izlanddal csatáznak az Eb-szereplésért, s a szigetországiak pontvesztése esetén a Poloz-csapat már biztos kijutó lenne az utolsó meccs eredményétől függetlenül – ahogy akkor is, ha pontot szerez a franciák ellen. „Még nem tudjuk, kiket neveznek a meccsre, de a bő keretükből csak egy nagy név hiányzik. A franciáknak nem olyan gárdájuk van, amelyet csak úgy könnyedén meg lehet verni, de húsz esetből egyszer legyőzhetjük őket. Miért ne lehetne ez az egy a szerdai meccs? Ha gyorsan visszarendeződünk védekezésben, és megakadályozzuk, hogy a második hullámból érkező játékosaik gólokat szerezzenek, jó esélyünk van” – jegyezte meg Poloz, aki csak a hosszabb ideje sérült Marianna Rebičovára nem számíthat, Bízik Réka és a kapus Tóth Zsanett is tagja a keretnek.

A kapitány szerint a magyarok elleni, nagy zakóval (37:15) végződő főpróba nem hagyott negatív nyomokat védencein, amihez az is hozzájárult, hogy esténként sportpszichológus beszélgetett a kézilabdázókkal – már nem először. „Már rögtön a másnapi kéziedzés százszor jobb volt utána. Mi nők különleges teremtések vagyunk, minden mentális támogatásra is szükségünk van” – árulta el Lucia Súkenníková. „Az a feladatunk, hogy az esetleges balsikertől való félelmet kihívássá változtassuk, ezért a lányoknak esti mese gyanánt egy-egy ötperces motivációs videóval is készülünk” – tette hozzá Dušan Poloz.

A szlovák válogatott a vágsellyei közönségben is bízik, amely már a múltban is sokszor bizonyította, fantasztikus hangulatot tud teremteni. A holnapi mérkőzésen minden drukker egy fehér pólót kap ajándékba, hogy ezzel még jobban erősödjön a szimbolikus kötelék a szintén fehérben pályára lépő hazai csapattal. A 18.00-kor kezdődő találkozót a cseh Sport 1 élőben közvetíti. (ot)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?