Már 13 pont a Fradi előnye, kiesőhelyen az Újpest

NB I

Különösebb izgalmak nélkül, 4:0-ra győzött a Ferencváros Újpesten a labdarúgó NB I 19. fordulójában, így már 13 pontra nőtt az előnye a Mezőkövesddel csak döntetlenező (0:0) Fehérvárral szemben.

Emiatt a két csapat vasárnapi rangadója lényegében az utolsó esély lesz a székesfehérváriak számára, hogy legalább némi izgalmat csempésszenek a bajnoki címért folytatott küzdelembe.

Izgalmaknak a Szusza Ferenc-stadionban is híján voltunk szerda este: a nem éppen kirobbanó formában játszó Ferencváros szinte minden helyzetét értékesítve húzta be a három pontot az álmos, fagyos estében. 0:0-nál még inkább az újpestiek irányítottak, de Uzuni gólja teljesen megfogta őket, a 47. percben Tallo öngóljával pedig végképp eldőlt a meccs.

Az Újpest kicsit hitevesztetté vált az öngól után – jegyezte meg Szerhij Rebrov is, a Fradi vezetőedzője. – Négyet lőttünk, de lőhettünk volna többet is.”

A kiesőhelyre visszacsúszó újpestiek trénere, Michael Oenning német létére igazi „futballmagyarként” a legrosszabb hagyományokra emlékeztető nyilatkozatot produkált: „El kell fogadni, hogy a jelenlegi állapotunkban nem voltunk képesek legyőzni a listavezetőt, Ugyanakkor a futásteljesítmény, a küzdőszellem, az akarat rendben van. Természetesen játszani is kell, és időnként a mai mérkőzésen is kiváló megmozdulásokat láttam. De mindaddig, amíg nem lövünk gólt, addig nem fogunk tudni előrelépni.”

A lila-fehérek mellesleg zsinórban a 15., Fradi elleni meccsükön maradtak nyeretlenek, hasonló zakót pedig legutóbb 30 éve kaptak a zöldektől (5:0).

Elég komor a hangulat Székesfehérváron is, amely (épp) az Újpest elleni tavaszi kiütéses nyitány után (5:0) harmadik meccsén maradt nyeretlen. „Senki nem elégedett ezzel, én sem, nem így terveztük, főleg, nem egy kiváló idényrajt után. De mondjunk egy csapatot, amelyiknek nincsenek hullámvölgyei. Mi ebbe most belekerültünk, még keressük az okait” – válaszolta az esetleges leváltását firtató újságírói kérdésre Márton Gábor, a Fehérvár mestere.

Mivel a Kisvárda kikapott, a tabella harmadik helyére a Puskás Akadémia lépett fel, amely 2:0-ra verte a mezőny végén egyre inkább leszakadó Diósgyőrt. „Talán korábban kellett volna megfenyegetnem Kiss Tomit a tévés nyilatkozatomban, és akkor lehet, hogy már tíz gólja lenne – poénkodott a Nemzeti Sportnak Hornyák Zsolt, a felcsútiak vezetőedzője, utalva arra, hogy korábban a nyilvánosság előtt kritizálta játékosai hozzáállását. – Megértették, hogy nem akarok tönkretenni senkit, hanem jobb teljesítményre sarkallni. Tominál használt a pedagógia, de többen is magukba néztek szerencsére.”

A forduló nyilatkozata cím azonban kétségkívül Bognár Györgyöt, a Paks edzőjét illeti. „Sajnos több olyan negyedik játékvezető van, aki provokálja a vezetőedzőt. Pedig szerintem teljesen feleslegesek, és jobb lenne, ha a túloldalról figyelnék a játékot. Ha nem az edzőkkel foglalkoznának, semmi baj sem lenne” – mondta Bognár a Honvéd elleni 1:1 után, amelyen sárga lapott kapott Antal Péter játékvezetőtől.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?