Malajziai Nagydíj - Vettel nyert, kettős Red Bull-siker

Szepang |

<p>A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte az idei Forma-1-es szezon második futamát, a vasárnapi Malajziai Nagydíjat, és ezzel a vb-pontversenyben is az élre állt.<br />&nbsp;</p>

 A 25 éves, háromszoros vb-győztes versenyző mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber végzett a második, Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája pedig a harmadik helyen. Vettel pályafutása 27. futamgyőzelmét aratta.
   
A versenyt szemerkélő esőben, nagyrészt száraz pályán kezdhették meg a pilóták. Az élről induló Vettel tökéletesen kapta el a rajtot, Felipe Massa és Fernando Alonso igyekezett tapadni rá, az ötödik helyről startoló Webber azonban meglepte a két ferrarist, és a második kanyarban megelőzte őket.
   
Alonso autójának első szárnya ekkor már lógott, a pályafutása 200. futamán résztvevő spanyol pilóta a második kanyarban összeért Vettel Red Bulljával, ekkor sérült meg az első légterelője. A második kör elején, a célegyenesben aztán eltört és leszakadt az autóról az első szárny, ezzel a spanyol versenyző számára véget ért a nagydíj. Az első hat sorrendje így Vettel, Webber, Massa, Hamilton, Jenson Button (McLaren), Nico Rosberg (Mercedes) volt.
   
Vettel a hatodik körben járt először a boxban, és ugyanígy tett Massa is, mindketten száraz pályára alkalmas gumit kaptak. Egy körrel később Webber és Hamilton is cserélt, és ekkorra már a mezőny nagy része túl volt a kiállásokon. A 10. körben Webber, Vettel, Hamilton, Rosberg, Button, Nico Hülkenberg (Sauber), Massa, Romain Grosjean (Lotus), Sergio Perez (McLaren), Kimi Räikkönen (Lotus) volt az első tíz sorrendje.
   
A következő tíz körben az élmezőnyben nem történt helycsere, majd a 20. körben Webber érkezett ismét a boxba, egy körrel később Massa és Grosjean, majd Hamilton és Button, illetve Vettel és Rosberg cserélt kereket.  A kiállások után maradt a Webber, Vettel, Hamilton, Rosberg sorrend az első négy helyen.
   
A versenytáv felének eléréséig nem változott az állás, majd a 31. körben Hamilton, eggyel később Webber, illetve Vettel is a boxban járt. A vb-címvédő csak a negyedik helyre tudott visszajönni, az élen az eggyel kevesebbszer kiálló Button állt. Utóbbit a 35. kör elején megelőzte Webber, majd Hamilton is, Button pedig behajtott a boxba, a szerelők azonban elrontották a kerékcseréjét, a jobb első abroncsot nem sikerült rögzíteniük, így a brit elbukta a lehetőséget a jó pozíció megszerzésére.
   
Vettel a 39. kör elején a célegyenesben megelőzte Hamiltont, és visszavette a második helyet, a brit pedig 14 körrel a leintés előtt ismét kiállását. Őt Vettel és Rosberg követte, majd az élről Webber is kiállt, és egy hajszállal Vettel elé jött vissza a pályára. A Red Bull két pilótája nagy csatába kezdett egymással, tíz körrel a verseny vége előtt pedig Vettel egy nagyon erőszakos manőverrel átvette a vezetést, majd a célba érkezésig megőrizte az első helyet.
   
A vb-pontversenyben két futam után Vettel mögött az ezúttal hetedikként záró Räikkönen lett a második, Webber pedig a harmadik.
    A szezon április 14-én, a Kínai Nagydíjjal folytatódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?