Majoross büszke arra, hogy minden helyzetből fel tudtak állni

Mi volt az, ami a zólyomiak ellen a leginkább hiányzott ahhoz, hogy még jobban megizzasszák, vagy akár nagymihályi mintára ki is ejtsék a favoritot, mint tették azt a keletiek a címvédő Slovannal?

A zólyomiaknak azért sokkal erősebb keretük van, mint a Slovannak. Ettől függetlenül a mi sorozatunkban apróságok döntöttek. Míg két éve a negyeddöntőben azt éreztem, hogy nagyon nagy volt a különbség a csapatok között és nem igazán volt kérdés, melyik fog tudni továbbmenni, addig idén már egyáltalán nem ezt éreztem, és szerintem senki sem, aki látta a meccseket.

S mi döntött a zólyomiak javára, akik 4:1-re nyerték a negyeddöntős sorozatot?

Ha az egész szériát nézzük, az egyik baj az – és ez meg is fog maradni –, hogy a mi keretünk mélysége lényegesen kisebb. Ha van 2-3 hiányzónk vagy nem teljesen egészségesen játszó hokisunk, és náluk is van ugyanennyi, az nem egyenlő arányban hat a keretekre. Ha nálunk kiesik egy Farley és a kulcsjátékosok limitálva vannak kisebb sérülésekkel, ránk az nagy hatással van, míg a zólyomiaknál van mélység arra, hogy ezeket a lyukakat betömködjék és előrébb lépegessenek más hokisaik. Ez a büdzséből adódó különbség. Így is azt gondolom azonban, hogy a második és az ötödik, elveszített meccseket meg kellett volna oldanunk – nem azért, mert sokkal jobbak lettünk volna az ellenfélnél, de ha egy Zvolen szintű csapatot ki akarunk ejteni, akkor az egál körüli meccseket, vagy a játék képét nézve picit a mi oldalunkra billenőeket meg kell nyerni, különben nem tudjuk kiejteni őket. Sajnos túl könnyen hibáztunk kiélezett helyzetekben. Nem arról volt szó, hogy ők olyan dolgot csinálnak, amit mi nem tudunk kezelni, mert egyszerűen jobbak és kész, nem, mi nem kikényszerített hibáinkkal jó helyzetbe hoztuk őket, amit kihasználtak.

Mennyire viselte meg pszichésen a csapatot az első két meccs, amelyet egyaránt csak hosszabításban veszítettek el 4:3-ra Zólyomban?

Az első mérkőzésen sokkal jobb volt az ellenfél, ott ők vétettek olyan hibákat, amikkel visszasegítettek minket a meccsbe. A másodikon mi voltunk jobbak egy kevéssel, de a végén a kapus lehozása után egyenlítettek, majd nyertek egy felesleges kiállítás nyomán. Én az egész széria alatt nagyon büszke voltam arra, hogy bármi történt, mi mindenből vissza tudtunk kattanni és menni tovább. Volt ez a két nagyon fájdalmas vereség, amikor könnyen elvehettük volna a pályaelőnyt a zólyomiaktól. De ez csak pár órára volt ránk hatással, utána már arra tudtuk használni ezeket az energiákat, hogy dühösebbek legyünk, még több emóció legyen bennünk a folytatásban. Ez sikerült is, megnyertük a harmadik találkozót. Amikor 1:3-as állásnál visszamentünk Zólyomba, megint azt gondolhatta volna bárki, hogy a sorozat már lefutott, az érsekújváriak már megtörtek, de a legjobb meccsünk volt az ötödik, egyenlítettünk 0:2-ről, csak megint vétettünk olyan hibákat, amiket nem szabadott volna.

A sorozatban hatszor történt meg, hogy egyenlő állás után megszerezték a vezetést, de nem tudták azt megtartani. A higgadtság, a rutin hiányzott?

Nem hiszem, hogy ilyesmit bele lehetne magyarázni. A zólyomi egy életveszélyes csapat, ők lőtték a legtöbb gólt az alapszakaszban, támadóhokit játszanak. Akkora a potenciáljuk, bármelyik sorukat nézzük, hogy könyörtelenül kihasználják a hibákat. Mi viszont nem játszhattunk igazán egyszerűen, mert akkor nem fogunk tudni elég helyzetet kialakítani. Kétségtelen, hogy volt egy-egy bosszantó, elkerülhető hiba, de hogy építeni tudjunk valamit, ahhoz kell kockázatot vállalni. Mi néha akkor vállaltunk kockázatot, amikor annak talán nem volt értelme.

Az érsekújvári csapat volt az egyetlen, amelynél mind az alapszakaszt, mind a playoffot végigvédte ugyanaz a kapus, a cseh Pavel Kantor.

Egyáltalán nem terveztem így. Karácsonyig csak 2-3 olyan hét volt, amikor heti három meccset játszottunk, az esetek 90%-ában csak péntek–vasárnap volt bajnoki. Kanti akkor olyan formában védett, hogy tudtuk, ha lövünk három gólt, akkor biztosan nyerünk, de még a kettővel is jó esélyünk lesz erre. Heti két meccsel pedig bőven bírta a terhelést. Utána pedig az volt a gond, hogy amikor eljött az az időszak, amikor gyakran heti három találkozó is volt, az egybeesett azzal az időszakkal, amikor betegség- és sérüléshullám sújtott minket. A sikertelenségi szériában úgy éreztem, minél hamarabb kellene egy győzelem, hogy kirángasson minket ebből, ezért védjen, amíg bírja. Aztán az lett belőle, hogy végigvédte a teljes szezont. Amihez persze kellett az, hogy kiváló fizikai állapotban legyen. Megvolt köztünk a visszacsatolás ebből a szempontból is, nagyon jól bírta a terhelést, szerintem a liga legjobb kapusa volt.

A negyeddöntő után még voltak kötelezettségei a klubban?

Az elmúlt napokban az egyéni szezonzáró beszélgetéseket tartottuk a stábbal, minden játékossal egyesével beszélgettünk. Ezután lépünk tovább arra a témára, miket tudunk változtatni, javítani, hogyan tudna ez a csapat még jobbá válni. Ebből fog születni egy anyag, egy javaslat.

Harmadik érsekújvári éve zárásaként egy „szokásos” kérdés: ha szlovákul kértem volna rövid értékelésre, 2-3 mondattal már tudna válaszolni, vagy maradna az angol?

(nevet) A nyelvismeretben ott tartok, hogy ha valamit mondani kell, és az angolba beleszövök egy szlovák mondatot, ahol éppen nekem jólesik, az működik. De ez leginkább arra elég, hogy a srácokat megnevettessem vagy oldjam a feszültséget. Sajnos azt kijelenthetjük, hogy nem mélyült el a szlováktudásom. (nevet)