Majoros aranyérmes

Majoros István aranyérmet szerzett a kötöttfogású birkózók 55 kg-os súlycsoportjában. A magyar sportoló a fináléban hosszabbítás után 3:1-re verte az orosz Guejdar Mamedaljevet.

Levegőben az aranykezű birkózó. Majoros István tegnap kora este kötöttfogásban olimpiai bajnoki címet harcolt ki az athéni nyári játékokon. Reuters-felvételA 2000-ben Európa-bajnok magyar klasszis a korábbi négy mecscsén remekelt (az elődöntőben 3:1-re az ukrán Vakulenko ellen), de előzetesen senki sem mert az esélyekről beszélni. A finálé előtti hangulat mindenesetre fantasztikus volt, a lelátón rengetegen szorítottak Majorosnak, s ennek hatalmas hangerővel adtak nyomatékot.

A kezdés a kecskeméti birkózó korábbi találkozóit idézte, az elején az ellenfél irányított, s ért el pörgetés után pontot (0:1). A magyar táborban azonban tovább élt a remény, hiszen Majorosnak eddig mindig sikerült a fordítás, s mindenki abban bízott, hogy ez most is így lesz. A „csoda pedig ismét megvalósult, s micsoda pazar produkcióval!

Két pörgetés után a magyar birkózó 2:1-es előnyre tett szert, s így is zárult a hat perc. Következett a hosszabbítás, ami nem sokáig tartott, ugyanis az összekapaszkodás során Majoros ledöntötte ellenfelét és mögé került, ami az aranyat érő egy pontot jelentette számára. A siker pillanatában Komáromi Tibor szövetségi kapitány és segítője, Bódi Jenő örömittasan rohant a szőnyegre és boldogan ugrott rá a még földön fekvő bajnokra.

Majoros István boldogan nyilatkozott a döntő után: „Abban voltam jobb az orosznál, hogy fejben is, fizikálisan is jobban bírtam a második menetet. Ő teljesen elfáradt, én azonban most is le tudnék birkózni egy menetet. A legnehezebb az egészben a fogyasztás volt, hiszen 67 kg-ról kellett 55 kg-ra lemennem, de természetesen megérte, mivel olimpiai bajnok lettem.”

Viszont a 96 kg-osok között szereplő Virág Lajos és a 74 kg-osoknál érdekelt Berzicza Tamás tegnap kezdte, de be is fejezte szereplését. Virág ugyan megnyerte első csoportmeccsét, a másodikon azonban esélye sem volt a kubai Pena ellen, aki erőtől duzzadó teljesítménnyel már az első három perc végére 4:0-ás előnyre tett szert. A folytatásban ugyan Virág szépített, de ezután ismét a karibi klasszis szerzett pontot, s végül 5:1-re nyert.

A délelőtti program után egy győzelemmel és egy vereséggel álló Berzicza Tamás mérkőzés nélkül nyerte meg utolsó csoporttalálkozóját az azeri Aszlanov ellen, miután a továbbjutásra esélytelen vetélytársa nem állt ki ellene. A 74 kilós magyar birkózónak azonban ez sem volt elég az elődöntőbe kerüléshez, korábbi legyőzője, az üzbég Dokturisvili ugyanis szintén győzött, 8:4-re verve a görög Kolicopuloszt. Berzicza végül a nyolcadik, Virág pedig a 10. helyen végzett.

Bátky Attila, a trencséni Dukla sportolója – az egyiptomi Mohamed kizárása miatt – végül egy hellyel előbbre lépett, tehát tizedikként zárt a 85 kg-os súlycsoportban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?