Magyar válogatott: tartalom és forma

KISS TIBOR NOÉ

Felkészülési mérkőzésen: Magyarország–Izrael 1:1. Volt jobb. De volt rosszabb is, sokkal rosszabb.

Az első félidő harmincadik percében fogalmazódott meg bennünk egy gondolat, miközben Laczkó bedobáshoz készült. Addigra ugyanis már túl voltunk néhány formás labdakihozatalon, ritmusváltáson, háromszögelésen. S bár az eredmény még csak 0:0 volt, és a mérkőzés színvonalára sem mondhattuk, hogy túl magas, valami egyértelművé vált: a magyar válogatott játékának egy ideje van tartalma, formája. Hogy képesek vagyunk minimum abban a stílusban futballozni, ahogyan a masszív európai válogatottak. S hogy nem kell attól rettegnünk, hogy bármikor beleszaladunk a késbe – ahogy az a múltban annyiszor megtörtént, mindenféle, nálunk jóval alacsonyabbra taksált futballcsapattal szemben.

Ennek már a Koeman-korszakban is megvoltak a jelei, a svédek és a portugálok elleni ki-ki meccseken mégiscsak végig partiban voltunk (emlékeztetőül, az Egervári-gárda idehaza 4:0-ra kikapott Hollandiától), szóval ne becsüljük le a holland tréner munkáját. De az Egervári-féle csapat továbblépett, az utolsó tizenkét mérkőzése közül például csak egyet veszített el, amire talán évtizedek óta nem volt példa. Az utolsó négy meccsén pedig egyszer sem szenvedett vereséget, miközben játszott Bulgáriával, Csehországgal, Írországgal és Izraellel. Volt idő, nem is olyan rég, amikor boldogok lettünk volna, ha egy ilyen sorozatból kijövünk két iksszel. Minden fanyalgásunk, velünk született kritikai hajlamunk ellenére ezt rögzíteni illik.

Az Izrael elleni játék azonban (hiába az eredmény, a tartalom és a forma) kevés volt. Mindenkinek voltak jó pillanatai, biztató megmozdulásai. Dzsudzsák például jól tenné, ha a meccs dvd-jét elvinné Moszkvába, hátha ezzel is nyer egy kis időt a Dinamónál. Németh Krisztián harcos volt, Komannak ismét voltak olyan mélységi passzai, amelyekre régen csak annyit mondtak: szeme van a labdának. Másfelől – s ez az idény eleji formának is betudható – életlenség is jellemezte a magyar csapatot. Szalai időnként körülményes volt, s csak lassította a játékot. Mészáros dettó, Juhászt pedig a meccs elején úgy átrázta Sekter, hogy csak hálálkodhattunk a szlovák bírónak, aki nem adott tizenegyest Izraelnek.

Egy szó, mint száz. A magyar válogatott kellemes hangulatú felkészülési meccset játszott Izraellel, a szélrózsa minden irányából érkező (s emiatt különböző felkészültségi állapotban lévő) játékosaink tették a dolgukat. Kánikula nem volt, de gólzápor sem.

Jöjjenek a világbajnoki selejtezők, először Andorra idegenben, aztán Hollandia idehaza. Látva a hollandok védelmének szerdai állapotát (Belgium–Hollandia 4:2) álmodjunk nagyot: két meccsre hat pontot!