Magyar-román - komoly ellenőrzések a stadionnál

Budapest |

<p>Egy órával a magyar-román barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzés előtt több száz szurkoló foglalta el a helyét a Puskás Ferenc Stadionban, a környéken pedig érződik, hogy a szervezők fokozottan ügyelnek a rendre.</p>

A létesítmény körül rengeteg rendőr teljesít szolgálatot, a szurkolók pedig egyelőre békésen ülnek a helyükön, s úgy tűnik, betartják a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) kérését és a nemzeti zászlón kívül semmit nem hoztak magukkal, legalábbis egyelőre nincs semmilyen transzparens a lelátókon.
    A Puskás Ferenc Stadionban látható, hogy a biztonsági erők külön hangsúlyt fektetnek a válogatott mérkőzésre járó ultrák törzshelyéül szolgáló, a maratoni kapu mellett lévő szektorok őrzésére, hiszen ezen sorok között szorosan egymás mellett állnak a "legkeményebb őrző-védők".
    Az MLSZ korábbi tájékoztatása szerint a találkozóra kétszáz román szurkoló érkezik majd, ám egyelőre csak 10-20 ember van a vendégszektorban.
    A 20 órakor kezdődő összecsapást megelőzően a február 8-án Veszprémben brutális körülmények között meggyilkolt román kézilabdázóra, Marian Cozmára emlékeznek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?