Magyar győzelmet várnak Oslóban

Oslo |

<p>A magyar szurkolók elszántsága nem ismer határokat: akadnak, akik másfél napon át utazva kisbusszal érkeztek Oslóba a labdarúgó-válogatott norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőjének első, csütörtöki felvonására.</p>

 Az egyik drukker az Oslo-fjord kikötőjénél mesélt arról, hogy a 2200 kilométeres túrának, melynek során kétszer kompoztak is, kedd este nyolc órakor huszonheten vágtak neki három kisbusszal, és csütörtök hajnali hatkor érkeztek meg a norvég fővárosba.
   

"Ez mindent megér. Nagyjából huszonöt éve követem a válogatottat, amelyért a világ végére is elutaznék. Életre szóló barátságok köttetnek ilyen utakon" - mondta a társaság egyik tagja.
   

Az Oslóba érkezett magyar drukkerek többsége egygólos vendégsikert vár a találkozón, s 1-0-s, vagy 2-1-es magyar győzelmet jósolt az Ullevaal Stadionban sorra kerülő meccsre, amelyen 700 vendégszurkoló lesz jelen.
   

A norvégok elleni párharc első felvonása 20.45-kor kezdődik. A visszavágót vasárnap szintén 20.45-től rendezik a Groupama Arénában.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?