Magyar cég vásárolta vissza

London. Több mint 100 ezer fontért vette meg az Országos Szaknévsor Bt. a londoni Bonhams aukciós háztól az árverésre szánt Puskás-relikviákat – közölte a patinás cég az MTI-vel.

A Bonhams jövő szerdán bocsátotta volna kalapács alá Puskás Ferencnek, a magyar válogatott és a Real Madrid egykori legendás játékosának száznál több személyes sportemlékét. Licitre került volna egyebek mellett az 1954-es világbajnokságon nyert ezüstérem, Puskás Aranycipője, a Pelé által Puskás 75. születésnapjára küldött sárga brazil válogatott mez, a brazil futball-legenda kézzel ráírt jókívánságaival, és az a futballcipő, amelyet a magyar játékos az 1952-es helsinki olimpia megnyert döntőjén viselt. A Bonhams azonban tegnap Londonban kiadott közleményében bejelentette, hogy az Országos Szaknévsor BT. „több mint 100 ezer fontért” az egész tételt egyben felvásárolta.

Julian Roup, a Bonhams londoni központjának sportárverési illetékese az MTI érdeklődésére azt mondta: a cég ennél pontosabban körülírt árat nem tesz közzé. Arra a kérdésre azonban, hogy az ár hogy viszonyul a teljes Puskás-anyag előzetes leütési árbecsléséhez, Roup kijelentette, hogy annál jóval magasabb, mivel a Bonhams 50-60 ezer font előzetes becsült ársávot adott meg a gyűjteményre.

A Londonban kiadott közlemény szerint a Bonhams az ügyfél – vagyis a Puskás család – utasítására kötötte meg a magánszerződéses ügyletet a vevővel.

Arra a kérdésre, hogy eredetileg nyílt aukcióra szánt anyagot milyen gyakran adnak el liciten kívül megkötött magánszerződések keretében, Roup azt mondta, hogy „igen ritkán, de az eset nem példátlan”. A Bonhams-illetékes elmondta, hogy a Puskás-anyag még mindig Chesterben, az árverés tervezett helyszínén van, de a következő néhány hétben visszaszállítják Magyarországra. Hozzátette: a november 2-ai sportemlék-aukciót megtartják, de a Puskás-gyűjtemény nélkül.

Roup elmondta, hogy a Bonhams az országos Szaknévsort jogi képviselőjével dolgozta ki a magánszerződéses ügyletet.

A patinás, 1793-ban alapított londoni aukciós ház két hete jelentette be, hogy a család megbízásából nagyszabású árverést rendez Puskás Ferenc személyes sportemlékeiből; a bejelentés után magyar sportvezetők annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a Puskás-gyűjteményt Magyarországon kell tartani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?