Magyar bánat Cardiffban, Wales jutott az Eb-re

vv

Aaron Ramsey duplájával 2:0-ra nyert a walesi labdarúgó-válogatott Magyarország ellen Eb-selejtezőn, ezzel csoportmásodikként egyenes ágon kijutott a 2020-as tornára. A vendégeknek gyakorlatilag csak egy helyzetük volt, a walesiek még több gólt is lőhettek volna.

Húsz perccel a kezdés előtt úgy nézett ki, félház sem lesz a Cardiff City Stadiumban, aztán bámulatos gyorsasággal megteltek a lelátók, attól pedig egészen libabőrösek lettünk, ahogyan a walesi himnusz elején a zene csak az első pár taktusig szólt, utána harmincezer ember együtt énekelt.

Marco Rossi kezdőcsapatában nem volt meglepetés, az olasz szakember már az uruguayiak elleni találkozó után jelezte, hogy Nagy Zsolt, Pátkai és Lovrencsics is játszani fog, és Sallai szereplésére is lehetett számítani.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya piros-fehér-zöld sállal a nyakában állt a kispad előtt.

Fegyelmezetten és szervezetten kezdtek a magyarok, az első tíz perc egyetlen megingása Nagy Zsolt labdavesztése volt, de abból sem lett walesi helyzet. A 13. percben Bale lövését még könnyedén védte Gulácsi, de jött a 15. perc, és egy jó walesi labdafelhozatal a jobb oldalon, Lang egy lapos passzal ki lett sakkozva, Bale középre ívelt, a visszafutóNagy Ádám pedig fel sem ugrott Ramsey-vel. Ő viszont felugrott, és védhetetlenül a hálóba is fejelt – 1:0. Tombolt a walesi közönség.

A vezetés tudatában a hazaiaknak már nem kellett sehová sem sietniük, a magyaroknak kellett volna kreatívan kombinálni. A szurkolókon semmi nem múlt, zengett a „Harcoljatok!” a vendégszektorból.

Galéria
Érdekes

Wales–Magyarország 2:0 (1:0)

Góllövők: Ramsey (15., 47.)

Sárga lap: Lockyer, James, ill. Pátkai, Kovács.

Játékvezető: Hategan (román),

WALES: Hennessey–Roberts, Lockyer, Mephan, Davies–Morrell (50. Ampadu), Allen–Ramsey, Bale (88. Wilson), James–Moore.

MAGYARORSZÁG: Gulácsi–Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs.–Pátkai, Nagy Á. (60. Kovács)–Dzsudzsák (72. Varga), Szoboszlai, Sallai (83. Holender)–Szalai.

A 27. percben Dzsudzsák felívelt szabadrúgása után Baráth fejelt, de nem volt veszélyes a labda. Szoboszlai jó cselek után nem lőtt, nekiszaladt egy elébe álló walesinek, s amíg néhányan tizenegyest reklamáltak, a walesiek három húzásból a kapu előtt termettek. Ismét Bale adott be jobbról, ezúttal Moore fejelt, de most a labda egy kevéssel elkerülte a kaput.

A 34. percben komoly egyenlítési lehetőségük volt a magyaroknak: egy felívelés után Szalai fejelte vissza a labdát Szoboszlainak, aki azonnal lőtt, Hennesseyről kipattant a labda, Sallai is lőtt, de a walesi kapus ezt is megfogta.

A második félidő rémálomszerűen kezdődött a magyarok számára: Davis ívelt fel egy szabadrúgást a bal oldalról, Bale középről kipasszolta vissza a bal oldalra, éppen a teljesen üresen hagyott Ramsey elé, aki gyakorlatilag kilőtte az Eb-re a walesieket – 2:0. Ramsey először volt kezdő a selejtezősorozatban, az előző meccsen az azeriek ellen csereként állt be, korábban sérült volt.

Nem sokkal később jó szögből, a tizenhatos elől végezhettek el szabadrúgást a walesiek, Bale lövése úgy csavarodott, hogy a fél stadion már gólt kiáltott, de végül mégsem lett belőle gól. Ahogy a 66. percben James próbálkozásából sem, pedig az is veszélyesen kanyarodott.

Közben Rossi már cserélt egyet, Nagy Ádám helyett Kovács állt be, valamivel később pedig Varga jött Dzsudzsák helyett, de a magyarok játékában még az egy lőtt gól sem volt benne, nemhogy a három.

A walsiek azonban megszerezhették volna a harmadik góljukat, Bale lapos lövését Gulácsi spárgázta ki.

A walesi közönség partihangulatban élvezte ki a meccs hátralévő perceit, a vendégszektorban jobb elfoglaltság híján felvillant néhány görögtűz.

A magyarok a vereségükkel a negyedik helyen végeztek a csoportban, de Szlovákiához hasonlóan a Nemzetek Ligája rájátszásán keresztül még van esélyük kiharcolni az Eb-részvételt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?