London 2012 - Vajda második hellyel kezdett

London |

<p>A kenu egyesek 1000 méteres számában címvédő Vajda Attila második lett előfutamában, így a papírformának megfelelően továbbjutott a középfutamba a londoni olimpia hétfői versenynapján.</p>

A 13 fős magyar kajak-kenu csapatból elsőként a szegedi kenus mutatkozott be a Londontól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol már az előcsatározásokra is megteltek a lelátók. A versenyzők ideális időben, 20 Celsius fokban, szűrt napsütésben és viszonylagos szélcsendben kezdhették meg a küzdelmeket.

A C-1 1000 méteren címvédő és világbajnok, 29 éves Vajda azzal a tudattal szállt vízre, hogy semmiképpen nem juthat egyből a döntőbe - az első öt került a középfutamba -, úgyhogy leginkább bemelegítésként foghatta fel első futamát, amelyben a francia Mathieu Goubel mögött ért célba. A piros-fehér-zöld hajpántban versenyző magyar 12:14-től folytatja a középfutamban, a szám döntőjét pedig szerdán rendezik.

A hétfői versenynapon még a Dombi Rudolf, Kökény Roland 1000-es kajakos duó, valamint az 500-as női kajaknégyes száll vízre magyar részről.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?