Léva az idei felvidéki bajnok

régiófoci

Akárcsak két éve, idén is Léva csapata nyerte a Felvidéki Labdarúgó-bajnokságot, amely ezúttal is kispályán zajlott.

Amíg 2020-ban a rendes játékidőben kialakult a döntő végeredménye (3:1 a Naszvad ellen), ebben az évben 4:4-es állásnál öt perc hosszabbítás sem hozott döntést (6:6). Csak hetesekkel nyert 2:0-ra Léva a legelső bajnok, Udvard ellen.

A 16 csapatos döntőben előbb csoportmérkőzések voltak négy különböző helyszínen, majd kieséses rendszerben találkozott a teljes mezőny, s onnan lehetett eljutni lépésekben a csúcsra – tájékoztatott Gubík László főszervező, a bajnok lévaiak játékosa, akinek hetesével alakult ki a bajnokság tizedik felvonásának végeredménye. – Ismét elmaradt a régiós forduló, mely korábban rendre megelőzte az országos döntőt. Egyszer 44 induló csapatunk volt. 2020 óta azonban inkább meghívásos alapon csak országos döntő volt. Amint a körülmények megengedik, visszatérünk a korábbi gyakorlathoz. Időközben sok csapat kiöregedett, nemzedékváltás zajlik, és csak a legaktívabbak jelentkeznek rendszeresen, a többieket meghívjuk. A döntőben mind a két csapat megkoronázta eddigi szereplését a bajnokságban, amely történetének legjobb meccsét láttuk, csupa izgalommal. Csapatunk az utolsó pillanatban egyenlített, és harcolta ki a hosszabbítást, majd hetesekkel a végső győzelmet. Egyébként sok gól esett, végig a támadófoci dominált, s azzal, hogy műfüvön és palánkos pályán futballoztunk, jóval felgyorsult a játék. Telitalálat volt a pályaválasztás! Az eső megnehezítette a dolgunkat, de emiatt nem kerültünk időzavarba.”

Újabb elsőségével Léva immár kilencedik érmét (a mezőnyben a legtöbbet) szerezte a bajnokságban. Mérlege: 2-2-5. Csak 2014-ben nem volt dobogós.

Érdekes

X. Felvidéki labdarúgó-bajnokság

A csoport (Martosi Rendezvényliget): Balogvölgye–Vágfüzes 1:4, Martos-Esterházy Akadémia–Nagyszarva 4:1, Nagyszarva–Vágfüzes 4:1, Balogvölgye–Nagyszarva 2:8, Nagyszarva–Vágfüzes 3:6, Balogvölgye–Martos-Esterházy Akadémia 3:6.

B csoport (Naszvad, sportcsarnok): Mefibóset Gúta FC–Udvard 2:6, Farnad-Zselíz–Naszvad United 5:0, Mefibóset Gúta FC–Naszvad United 2:2, Mefibóset Gúta FC–Farnad-Zselíz 1:6, Farnad-Zselíz–Udvard 4:4, Udvard–Naszvad United 3:0.

C csoport (Ógyalla, Feszty Árpád Alapiskola): OFC Gyalla–Balonyi Öregfiúk 4:1, Újvár SC–FeMaRo-Csoltó 2:2, OFC Gyalla–Újvár SC 0:0, Balonyi Öregfiúk–FeMaRo-Csoltó 1:4, OFC Gyalla–FeMaRo-Csoltó 2:0, Balonyi Öregfiúk–Újvár SC 0:2.

D csoport (Dél-Komárom, Czibor Zoltán Sporttelep): Komáromi Betyárok–Dél-Komárom 2:1, Csallóköznádasd–Léva 3:1, Dél-Komárom–Csallóköznádasd 2:1, Komáromi Betyárok–Léva 0:4, Dél-Komárom–Léva 1:5, Komáromi Betyárok–Csallóköznádasd 4:2.

Kieséses szakasz (Martosi Rendezvényliget) – nyolcaddöntő: Martos-Esterházy Akadémia–Balonyi Öregfiúk 2:1, Udvard–Dél-Komárom 5:0, Farnad-Zselíz–Csallóköznádasd 3:2, Vágfüzes–FeMaRo-Csoltó 1:2. OFC Gyalla–Balogvölgye 6:4, Komáromi Betyárok–Naszvad United 0:2, Léva–Mefibóset Gúta FC 10:0, Újvár FC–Nagyszarva 7:2.

Negyeddöntő: Martos-Esterházy Akadémia–Udvard 1:2, Farnad-Zselíz–FeMaRo-Csoltó 8:8 (hetesek után 11:10), OFC Gyalla–Naszvad United 2:5, Léva–Újvár FC 6:1.

Elődöntő: Udvard–Farnad-Zselíz 3:1, Naszvad-United–Léva 2:4.

Kisdöntő: Farnad-Zselíz–Naszvad United 4:3.

Döntő: Udvard–Léva 4:4 (hosszabbítás után: 6:6), (hetesek után 6:8).

A győztes csapat: Diószegi Krisztián, Gubík László, Zvoncsár Péter, Szigeti Bence, Fehér Mátyás, Belák Adrián, Fábián Zsolt, Zoller Dávid, Rakica Vilmos.

Díjazottak – gólkirály: Rakica Vilmos (Léva) 15 találattal, legjobb kapus: Csikós Marián (Udvard), legjobb mezőnyjátékos: Mácsadi Balázs (Farnad-Zselíz).

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!