Lerohanták az ellenfelet

Puhó. Remekül kezdtek a házigazdák, s már az első negyed órában eldőlt a három pont sorsa, hiszen gyors egymásutánban két gólt is lőttek. A harmadik percben Kováč nagy bravúrral védte Čvirik jól helyezett szabadrúgását. Két perccel később azonban már tehetetlen volt: Čvirik fejese a hálóban kötött ki. A 15.

Puhó. Remekül kezdtek a házigazdák, s már az első negyed órában eldőlt a három pont sorsa, hiszen gyors egymásutánban két gólt is lőttek. A harmadik percben Kováč nagy bravúrral védte Čvirik jól helyezett szabadrúgását. Két perccel később azonban már tehetetlen volt: Čvirik fejese a hálóban kötött ki. A 15. percben ismét a máriatölgyesiek hálójában táncolt a labda. A házigazdák egy látványos akciót követően Beljančin révén növelték előnyüket. A kétgólos előny tudatában is nagy lendülettel futballozott a Matador, de a kapu előtt elügyetlenkedték a lehetőségeket a játékosok. Fordulás után feljött a Dubnica, egyre gyakrabban tartózkodott Bernady kapuja előtt. Igazi helyzetet azonban nem tudott kidolgozni, a másik oldalon viszont Breška újabb gólokat lőhetett volna, ám baj volt az irányzékkal. Öt perccel a befejezés előtt szépítettek a vendégek, de az utolsó szó a puhói futballistáké volt. A látottak alapján teljesen megérdemelten nyert a hazai csapat.

Góllövők: Čvirik (8.), Beljančin (15.), Breška (90.), ill. A. Nemec (85.). Játékvezető: Olšiak, 3000 néző. Sárga lap: P. Straka, Pleva. PÚCHOV: Bernady–Hricko, Brisuda, Pavol Vavrík, Holčík–Beljančin (76. Bakoš), Belák, Peter Vavrík, Čvirik (71. Jambor)–Miroslav Nemec (75. Mužlay), Breška. DUBNICA: P. Kováč–Pleva, Doležaj, Švestka, B. Mráz–A. Šupka (46. Švikruha), Dovičovič, Držík, Kiška–M. Filo (46. Sokol), P. Straka (81. A. Nemec).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?