Lékaiék lefagytak – holnap a portugálok ellen kell javítaniuk

20 022-es telt ház, tűzcsóvák a bemutatáskor, végig pozitív légkör, időnként elképesztő hangerő, rutintalan ellenfél – minden körülmény adott volt a vadonatúj, óriási méretű MVM Dome-ban, hogy a magyar férfi-kézilabdaválogatott története első hazai pályás Eb-meccsén győzelemmel kezdjen. Mégsem sikerült, ráadásul Gyulyás István szövetségi kapitány csapata egyetlen alkalommal sem vezetett, sőt, 2:2 után döntetlenre is már csak egyszer állt az eredmény (28:28), néhány másodperc erejéig.

„Amikor a végén többször is az egyenlítésért támadhattunk, és még emberelőnyben sem sikerült gólt szereznünk, kínomban mosolyogtam, mert már biztos voltam benne: bármeddig játszunk is, ez egy olyan nap, amikor valamiért hiányoznak kis, nüansznyi dolgok a győzelemhez” – jegyezte meg találóan a pénteki sajtófélórában Székely Márton kapus, aki a cserepadról beállva egyedüliként nyújtott végig átlagon felüli teljesítményt.

Az az egy-két magyar gól ugyanis, ami fordulópontot jelentve alapjaiban változtathatta volna meg a meccs lefolyását, viszonylag könnyen megszülethetett volna. Például ha a légkört maximálisan, rocksztárok módjára élvező és a meccs elején hibái ellenére is pimaszul magabiztos Máthé Dominik nem hagy ki két hétméterest. Vagy ha a ritkán játékba kerülő szélső, Bóka Bendegúz két góljából az egyiket nem érvénytelenítik a vonalra való rálépése miatt. Ha a sorozatosan hétmétereseket kiharcoló Bánhidi Bence bokája nem sérül meg a második félidő elején. Ha a kivédekezett holland támadások után egy-egy létszámfölényes kontrát nem hiúsított volna meg a legelső elrontott passz. Ha a a holland kapu előtt magát teljesen üresen találó Sipos Adrián nem ijed meg attól, hogy védekező specialistaként is szerezhet gólt…

„Azt éreztük, hogy tehetetlenek vagyunk. Ami a kézilabdában létezik buta hiba, azt mindet elkövettük. Bedobásból eladtuk a labdát, szabálytalan cseréért kaptunk két percet, átfutottunk a kapu előtt, azért is... Belerokkant a csapat a görcsbe. Támadásban lefagyott a társaság, két és fél év alatt ilyet még nem tapasztaltunk a stábbal” – magyarázta Gulyás, miért csak egy időkérést használtak fel a találkozón.

Tény és való, hiába húztak meg elég gyorsan majdnem teljes „belső” cserét a kispadról (Lékai, Bánhidi és Szita helyett Hanusz, Topic és Bodó), a játék képe nem változott. A magyar kézilabdázóknak csak jó (tíz)percei akadtak, tartósan – a már említett Székelyt kivéve – egyikük sem tudta a hátára venni a csapatot.

„Az iksz megérdemelt lett volna a második félidei teljesítményünk alapján, az első alapján nem… – mondta a mixzónában közvetlenül a meccs után Bodó, elismerve, az első félidőben nem sok értékelhetőt mutattak, az első tíz perc alatt például két gólt tudtak csak dobni. – Nem csapatként játszottunk, mindenki úgy gondolkodott, hogy most én lövök, most én passzolok, most én védekezek, nagyon gyorsan meg akartuk oldani a játékhelyzeteket.”

„Megbeszéltünk dolgokat, de nem hajtottuk végre azokat, fegyelmezetlenek voltunk, ha odakerültünk helyzetbe, eladtuk a labdát. Védekezésben nem zártunk össze, pedig tudtuk, hogy gyors lábúak. A második félidőben pedig már hiába támadtunk jobban, egyszerűen nem tudtuk átbillenteni a mérkőzést a mi javunkra. Csalódottak vagyunk” – értékelt ugyanott, csak pár méterrel arrébb Lékai.

Ki lehorgasztott fejjel, ki a szemkontaktust is vállalva baktatott közülük végig az újságírók előtt. S bár szájmaszkjaik eltakarták az arcukat, az azért így is látszott mindegyikükön, fáj nekik a vereség nagyon.

„Nagyon csalódott vagyok, hogy nem tudtunk örömet szerezni ennyi szurkolónak, akik remek hangulatot teremtettek és végig támogattak minket.” Sipos Adrián szavait az összes játékos esetében idézhetnénk, mert egytől egyig, sokszor a kapott kérdéstől függetlenül, mondandójuk legelején kikívánkozott belőlük. A sokat ragozott téma, az elvárások, a teher mégis agyonnyomhatta a játékosokat? „Számítottunk rá, hogy nehéz lesz, még ha nem is beszéltünk erről nyilvánosan” – ismerte el Gulyás.

És persze ott voltak a pályán a hollandok is, akik éltek a pszichés előnyükkel és nem csináltak mást, mint kihasználták az erősségeiket: a kapott gól utáni villámgyors akciókat és a mozgékonyságukat. Izlandi kapitányuk, Erlingur Richardsson igazi skandináv mentalitást ragasztott rájuk: amikor végre sikerült egyenlítenie a magyaroknak, a hangorkántól megremegő csarnokban a válogatottak nagyrésze összeomlott volna, erre az egyik holland néhány másodperc múlva szemtelen cunderrel vette vissza csapatának a vezetést…

„Már most játszani szeretnénk, hogy bizonyítsuk, ez csak egy kisiklás volt. Ha 20 meccset lejátszunk, 19-et megnyerünk ellenük, most ez az egy jött ki. De nem szabad ebben őrlődni, mert akkor beleragadunk a rossz hangulatba” – szögezte le Székely, hozzátéve, a picivel jobb hangulat ellenére a péntek reggeli edzésüket sem úgy kell elképzelni, hogy széles vigyorral az arcukon mentek volna le a csarnokba. De azért azt Gulyás is elmondta, hogy mostanra már enyhült a feszültség. „A második meccs már jóval könnyebb lesz ilyen szempontból” – tette hozzá a szakember.

Játék szempontjából vélhetően kevésbé, a portugálok az előzetes erősorrend alapján megelőzték a hollandokat (a portugál–izlandi meccs tegnap lapzárta után ért véget). Ők is nagyon gyorsan kézilabdáznak, szinte az egész meccsen a 7 a 6 elleni játékot erőltetik. Két kubai származású beállójuk van, tavaly februárban viszont elvesztették a csapat egyik alapemberét, a kapus Alfredo Quintana 32 évesen, szívroham következtében elhunyt. Magyar részről Bánhidi szereplése kétséges, vélhetően csak közvetlenül a meccs előtt dől el, pályára léphet-e a klasszis beálló.