Lance Armstrong őszintén feltárná múltját

London |

<p>Hajlandó teljes őszinteséggel és részletességgel tanúskodni doppingos múltjáról egy független bíróság előtt Lance Armstrong amerikai kerékpáros, amennyiben garanciát kap, hogy tisztességesen kezelik az ügyét.</p>

A hét Tour de France-elsőségétől megfosztott 42 éves bringás a BBC-nek hétfőn elmondta, hogy ha "fair" tárgyalás lesz, akkor minden ítéletnek aláveti magát, legyen az - ahogy ő fogalmazott - halálbüntetés, szabad elvonulás vagy hat hónap - vagyis annyit kér, hogy egyenlő elbírálás alá essen azokkal, akik már korábban elismerték bűnösségüket.     Armstrong hozzátette, hogy szeretné lezárni a múltját, és továbblépni az életében, amely "nagyon keményen" megváltozott januári vallomása óta.      Brian Cookson, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) múlt hónapban megválasztott elnöke korábban hangsúlyozta: kampányának része volt, hogy igyekszik mindent átláthatóvá tenni, és feltárni az UCI múltját is, hogy 2014-re egy, a korábbinál hatékonyabb szervezetet vezethessen. Hozzátette: nem tűr halasztást egy független vizsgálóbizottság felállítása.     Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének (USADA) elnök-vezérigazgatója jelezte: erős a gyanú, hogy az UCI korábbi elnökei, Pat McQuaid és Hein Verbruggen bűnrészesek lehettek például Armstrong csalásában.     Armstrong két ex-csapattársa, Floyd Landis és Tyler Hamilton már korábban úgy nyilatkozott, hogy McQuaid és Verbruggen bizonyítékokat tüntetett el az 1990-es és 2000-es években. Landis azt is vallotta: Armstrong egyszer az UCI vezetőinek segítségével úszta meg az eltiltást, mivel fennakadt a svájci körversenyen vett mintájával.     Armstrong úgy tudott tiltott szerekkel versenyezni több mint egy évtizeden keresztül, hogy hivatalosan nem akadt fenn az ellenőrzésen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?