Küzdöttek, de kikaptak a komáromi kosarasok

<p>Egy lépésre van a bajnoki címtől az Inter férfi-kosárlabdacsapata, amely a bajnoki finálé harmadik meccsén 79:73-ra legyőzte a komáromiakat, így már 3:0-ra vezet a négy győzelemig tartó sorozatban.</p>

A döntősorozat első két meccsét a Duna-partiak kezdték jobban, az Inter rendre csak a meccs végén tudta bebiztosítani a győzelmet. Szombat este Pozsonyban azonban egyszer sem vezettek a vendégek, végig a hazaiak irányították a játékot. Tomicék játékának egyik legfontosabb elemét a hárompontosok jelentik, de ezúttal rengeteg kísérlet kimaradt. Az első negyedben például hatból csak egyszer jártak sikerrel, de a meccs későbbi szakaszában sem sokkal javult az arány. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kosár alatt sem voltak elég erélyesek Richard Ďuriš védencei (egyik oldalon sem), nem meglepetés az eredmény. A komáromiak azonban elképesztő küzdeni tudásukkal helyenként így is szorossá tették a mérkőzést. 21:21-nél, 51:51-nél, majd a negyedik negyed elején 56:56-nál is volt esélyük átvenni a vezetést, de a helyzetek kimaradtak, az Inter pedig csak úgy szórta a hármasokat, és gyorsan újra ellépett. Tomic most is mindent beleadott, sokat próbálkozott, sok pontot szerzett, de sokat is hibázott, Djordjevics pedig csak az első félidőben tudta a hátán vinni a csapatot.  A komáromiakat fantasztikus drukkereik is hajtották, akik nemegyszer túlkiabálták a hazaiakat, de a véleményes játékvezetői ítéleteknél sem rejtették véka alá a véleményüket: "Cirkusz, cirkusz!" - zengett a Hant Arénában. A lefújás után az Inter legeredményesebb játékosát, a 16 pontot szerző Rado Rančíkot sem éppen kedves szavakkal kísérték le a pályáról.  "Nincs mit a fiúk szemére hánynom. Apróságok döntöttek, nekünk is megvoltak a tiszta, kosár alatti helyzeteink, és az Internek is, de a mi lehetőségeink sajnos kimaradtak. Ez megtörténik, senkinek nem fogjuk a fejét venni. Büszke vagyok a játékosaimra" - nyilatkozta a komáromiakat irányító Richard Ďuriš. Az Inter vezetőedzője, Oliver Vidin sokkal keményebben fogalmazott: "Ha egy csapat egy szezon során hétszer legyőz egy másik csapatot, az egyértelműen mutatja a minőségbeli különbséget. Olyan pedig még sehol a világon nem történt, hogy valaki 3:0-s vezetésről elveszítse a bajnoki döntőt."A széria negyedik meccsét szerdán rendezik Komáromban, Richard Ďuriš pedig abban bízik, hogy a sorozat hétvégén ismét visszatér Pozsonyba. (bt)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?