Krstovic nélkül is ment, győzött a DAC Aranyosmaróton

dac

Megszerezte első idegenbeli győzelmét a DAC a Niké Liga idei szezonjában, miután Káčer és Veselovský góljával 2:0-s sikert aratott Aranyosmaróton.

Adrián Guľa vezetőedző már nem számolhatott a kezdőcsapat összeállításánál Nikola Krstoviccal, a szlovák élvonal tavalyi szezonjának gólkirálya ugyanis a héten a Serie A-ban szereplő Lecce csapatához igazolt. A tréner így Matej Trusának szavazott bizalmat a kilences pozíciójában, a másik változás pedig a védelemben történt, a sérüléssel bajlódó Brunetti posztján Csinger Márk bizonyíthatott. Egy érdekes dolog szintén történt a csapatban, a kapitányi karszalag ugyanis három bajnoki után Káčertól Riszvaniszhoz vándorolt.

A mérkőzés első helyzete Andzouana nevéhez fűződött, de a DAC balbekkje méterekkel a kapu fölé lőtt. A 9. percben már ziccere volt a sárga-kékeknek, egy ellentámadás végén Ramadan lövése csak centikkel kerülte el a kaput – a szíriai támadó akár a remek helyzetben lévő Trusának is passzolhatott volna lövés helyett.

A 10. percben a hazaiak is életjelet adtak, de Csinger a gólhelyzetbe kerülő Čerepkait tisztán szerelte. A viszonylag sok érdekes szituáció ellenére a mérkőzés nem volt magas színvonalú, a tizenhatosok között sok pontatlansággal játszottak a csapatok.

Amikor még inkább kezdett visszaesni a tempó, Káčer megszerezte a vezetést a DAC-nak: a középpályás húszról, készületlenül küldte kapura a labdát, az erős, de védhető lövés pedig kifogott Slávik kapuson – 0:1.

Az elképzelés nélkül futballozó hazaiak nem kapták össze magukat, a következő helyzeteket is a dunaszerdahelyiek dolgozták ki. A 30. percben viszont közel járt az egyenlítéshez a ViOn, egy rossz labdakihozatal után előbb Popovicsnak kellett védenie, majd a kapufa mentette meg a sárga-kékeket.

Hét perccel később a pálya másik végén jött az újabb ziccer, egy ellentámadás végén Gavrics lövését Slávik bravúrral ütötte szögletre.

A félidő végét megnyomták a hazaiak, és a második játékrész elején is volt lehetőségük. Az 55. percben ismét ígéretes ellentámadást vezettek a sárga-kékek, de Ramadan nem hozta ki a helyzetből a legtöbbet, lövése végül pontatlan volt.

Ezután rákapcsolt a hazai csapat, de tíz percen át semmit sem tudott kezdeni a mezőnyfölényével. A 66. percben ordító helyzetbe került a DAC, Ramadan és Herc tetszetős akciója végén Gavricsnak a kihagyhatatlan kategóriába tartozó ziccert sikerült kihagynia.

Negyed órával a vége előtt Veselovský és Mendez érkezett a pályára a fáradó Ramadan és Gavrics helyett, utóbbinak volt is két veszélyesebb meglódulása. Feszült hangulatban teltek az utolsó percek, de a hosszabbításban a DAC eldöntötte a mérkőzést: újabb tetszetős ellentámadást vezettek a sárga-kékek, amelynek végén Veselovský higgadtan a hálóba lőtt - 0:2.

Négy forduló után a DAC két győzelemmel és két döntetlennel a negyedik helyen áll a tabellán.

Galéria
Jegyzőkönyv

Zlaté Moravce–DAC 0:2 (0:1)

Gólszerzők: Káčer (22.), Veselovský (90+3.)

Játékvezető: Smolák, 3008 néző.

Sárga lap: Čonka, Moško, Mondek, ill. Niarkhosz

VION: Slávik–Suľa, Moško, Nagy, Čonka–Gono, Mondek (76. Nsumoh), Weir (57. Brenkus), Švec (57. Mijič), Duga–Čerepkai.

DAC: Popovics –Pinto, Csinger, Riszvanisz, Andzouana–Dimun, Káčer–Ramadan (76. Veselovský), Herc (90+2. Gruszkowski), Gavrics (76. Mendez)–Trusa (87. Niarkhosz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?