Közel kétszázan a XI. Kék Duna Futáson

futók
Dunamocs |

Őrzi családiasságát, bőkezűségét a Kék Duna Futás. Tizenegyedik felvonása is ezt igazolta a minap. Kele Géza főszervező, aki a verseny idejére rendre szpíkeri szerepet vállal, a szervezésbe besegítők és a támogatók közreműködésével teremt máshol irigyelhető feltételeket a versenyzőknek. 

„Három híján kétszázan voltunk, de ez is nagy siker. Nagyon sok dunamocsi gyerek is kijött mozogni, aminek külön örülök – mondta érdeklődésünkre a főszervező. – Aznap szinte mindenhol esett az eső, csak Dunamocson nem. A nagyon párás időben nehéz volt a futók dolga. Hiányoztak az igazi menők, idei versenyünk bizonyította, hogy időnként más is nyerhet. Végül 15 kilométeren az ógyallai Matej Hamran volt az első, ideje túllépte az egy órát. Ezúttal ez is elég volt a győzelemhez. Öt kilométeren futásban a kocsi Dombi Tamás nyert. Az idősebbek is megmutatták magukat: Kenyér Imre bácsi 87 évesen mosolyogva futott, és Bozó Pali bácsi 80 évesen is fiatalokat meghazudtolva, vidáman ért célba. Példakép volt a fiatalabbaknak a mezőnyben Bögi Sándor ultrafutó, többszörös szpártai hős. Szeretném, ha versenyünk a jövőben is megőrizné családias hangulatát. Kirakott ötletdobozunkban, amely mindenki számára elérhető volt a színpadon, dicsérték az ingyenességet. Aki megvárta a végét, pólót is kapott. Hiszem, hogy ismét sokan jól érezték magukat nálunk, és magukkal vitték Dunamocs jó hírnevét.” 
 

Érdekes

XI. KÉK DUNA FUTÁS, Dunamocs

15 km, férfiak, A kategória: 1. (abszolút: 1.) Matej Hamran (Ógyalla) 1:01:36, 2. Novák Ferenc (Zaránk) 1:07:21, 3. Kara Mátyás (Búcs) 1:08:23; B kategória: 1. Ján Gogola (Ímely) 1:02:45, 2. Hodossy Péter (Csallóközkürt) 1:03:47, 3. Edmund Dóczé (Érsekújvár) 1:04:19; C kategória: 1. Ritter Lajos (Dunaszerdahely) 1:03:45, 2. Király Mátyás (Bős) 1:05:35, 3. Tücsök Róbert (Dunamocs) 1:07:55; D kategória: 1. Miroslav Janovčík (Érsekújvár) 1:12:09, 2. Lelkes József (Nyárasd) 1:14:11, 3. Drevenák Béla (Párkány) 1:16:49; 70+ kategória: 1. Béres Lajos (Lekér) 1:25:55, 2. Bozó Pál (Tatabánya) 1:55:06. 15 km, nők, E kategória: 1. Szabó Annamária (Komárom) 1:18:23, 2. Csölle Melinda (Nyárasd) 1:28:10; F kategória: 1. Horváth Ildikó (Esztergom) 1:09:06, 2. Eva Kolarovská 1:15:10, 3. Patus Éva (mindketten Komárom) 1:17:20; G kategória: 1. Horváth Etelka (Dunaszerdahely) 1:18:25, 2. Almási Katalin (Nyergesújfalu) 1:19:33, 3. Dana Szabóová (Komárom) 1:24:15.
5 km, futás, férfiak: 1. Dombi Tamás 17:32, 2. Kovács Kristóf (mindketten Kocs) 19:52, 3. Póda Csaba (Nagymagyar) 20:36; nők: 1. Sas Diána (Esztergom) 20:07, 2. Sőregi Ági (Győr) 23:21, 3. Fitos Bernadett (Nagymegyer) 23:29; gyaloglás: 1. Csölle Elissa (Nyárasd) 37:21, 2. Farkas Anikó (Nádszeg) 37:22, 3. Karolína Bachorecová (Diószeg) 42:19.
1200 m, fiúk: 1. Nagy Kristóf, 2. Mezei Szilárd, 3. Zámbóky Hunor Zsombor (mind Dunamocs); lányok: 1. Petrók Lilla (Komárom).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?