Mind a 24 meghívott játékos jelentkezett tegnap Szencen a szlovák futballválogatott Uk-rajna (november 10., Lvov) és Norvégia (november 13., Nagyszombat) elleni barát-ságos meccsek előtti gyülekezőjén.Megtudtuk, hogy Juraj Kucka sérülés miatt nem léphet pályára, Martin Škrtelnek is egészségi gondjai
Kozák szívesebben készülne pótselejtezőre
Mind a 24 meghívott játékos jelentkezett tegnap Szencen a szlovák futballválogatott Uk-rajna (november 10., Lvov) és Norvégia (november 13., Nagyszombat) elleni barát-ságos meccsek előtti gyülekezőjén.
Megtudtuk, hogy Juraj Kucka sérülés miatt nem léphet pályára, Martin Škrtelnek is egészségi gondjai vannak, de úgy tűnik, legalább az egyik meccset vállalhatja. „Sokkal szívesebben készülnénk a pótselejtezőkre, ám sajnos ez van. Máig nem tudtam magam túltenni, és sokáig nem is fogom tudni megemészteni, hogy nem küzdhetünk meg a vb-szereplésért, mert ez a csapat képes lett volna kijutni Oroszországba – mondta Ján Kozák a szenci sajtótájékoztatón. – Nagy árat fizettünk azért, hogy nagyon gyengén, két vereséggel kezdtük a vb-kvalifikációt, a végén pedig Skóciában kiénekelték a sajtot a szánkból, így végül egy pont hiányzott a pótselejtezőhöz. ”
A szövetségi kapitány közölte, hogy Ján Ďurica a norvégok ellen elbúcsúzik a válogatottól: „Jano minden meccsen kiadta magából a maximumot, igazi szívember. Eredetileg az oroszországi vb-n szeretett volna távozni a nemzeti csapatból. Kellemetlen érzés számomra, hogy ilyen játékos befejezi a válogatottban, hiszen rá mindig lehetett számítani.”
Kozák elárulta, hogy még nem beszélt a többi rutinos játékossal a válogatottbeli folytatásról. A kapitány elképzelése az, hogy az ukránok és a norvégok elleni meccsen azok a futballisták is lehetőséget kapnak, akik a vb-selejtezők során keveset játszottak. Hozzátette, természetesen a tapasztalt játékosokra is számít a két találkozón. „Nagyon erős keretük van az ukránoknak, akik hozzánk hasonlóan lemaradtak a pótselejtezőről. Bízom benne, hogy Lvovban nem okozunk csalódást – szögezte le Ján Kozák. – Ezek lesznek az utolsó barátságos meccsek, hiszen jövőre már a Nemzetek Ligája-találkozókon és az Eb-selejtezőkön kell majd helytállnunk.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.