Kovács Zoltán visszatér

Budapest. Távozik Újpestről a cseh Robert Vagner. A népszerű csatár csütörtökig kapott haladékot a németektől és az újpestiektől is arra, hogy eldöntse, hol folytatja pályafutását.

Budapest. Távozik Újpestről a cseh Robert Vagner. A népszerű csatár csütörtökig kapott haladékot a németektől és az újpestiektől is arra, hogy eldöntse, hol folytatja pályafutását. Nos, a támadó döntött, távozik, sőt Gyulay Zsolt, a Megyeri útiak ügyvezető igazgatója úgy tudja, hogy a labdarúgó már a szerződését is aláírta a németeknél. ĺgy aztán az ugyancsak Cottbusba igazoló Lőw Zsolt, a hazautazó brazil Túlio, az ugyancsak távozó román Danut Frunza és a Győrbe visszatérő Herczeg Miklós után Vagner az ötödik labdarúgó, aki elhagyja a csapatot. Gyulay nem kívánta nyilvánosságra hozni, hogy mennyiért kelt el Vagner, ám információink szerint a csatáért és Lőwért összesen egymillió eurót, vagyis fizetnek a németek. Ez pedig talán mondani sem kell minden klubnak, így az Újpestnek is jól jön. Már csak azért is, mert a lila-fehérek szeretnék megerősíteni a csapatot, ehhez pedig nem kevés pénzre lesz szükségük. Itt van mindjárt Kovács Zoltán, aki a francia Chateauroux együttesétől térne vissza a Megyeri útra, ahol szeretettel látnák őt, és minden bizonnyal tökéletesen pótolná Robert Vagnert. A támadóval pénteken egyeztetnek a klub vezetői, és a remények szerint Kovács hétfőn délután megkezdi a felkészülést Újpesten. Meg kell keresni a ballábas Lőw Zsolt utódját is, és a helyettes minden jel szerint a szombathelyi Halmosi Péter lesz.

Változás várható kapusposzton is. A hírek szerint a lila-fehérek szer-ződtetik az MTK együttesétől Vlaszák Gézát, s információink szerint a játékos és a klub szóban már megegyezett. A kapusok edzője Brockhauser István lesz, aki úgymond visszatér a Megyeri útra, hiszen játékosként tagja volt az 1990-es lila-fehér bajnokcsapatnak is. Ugyancsak az Újpesttel kapcsolatos hír, hogy egyelőre nem cserélik ki a stadion gyepszőnyegét, és nem fejezik be a műfüves pálya kialakítását, ugyanis az erre szánt pénzt a múlt héten kormányzati szinten visszavonták. (sr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?