„Korántsem biztos, hogy ott leszek a kezdőben”

<p>Saláta Kornél az elsők között érkezett a szlovák labdarúgó-válogatott Macedónia elleni Eb-selejtezőjét megelőző szenci gyülekezőre. A pozsonyi Slovan harmincéves, harmincszoros válogatott védőjével beszélgettünk.</p>

Pályafutása során volt már ilyen rövid szabadsága?Még nem. A dunaszerdahelyi bajnoki után mindössze három nap szabadom volt, mert a múlt szerdától a válogatott elő-edzőtáborozásán vettem részt. Ezután hétfőn és kedden egy kicsit kifújtam magam, és már kezdődött is a felkészülés a Macedónia elleni Eb-selejtezőre. Idén nagyon rövid volt a pihenő, de tavaly nyáron, amikor nem volt csapatom, szabadságoltam eleget… A Slovan pénteken kezdi meg a felkészülést. Mikor csatlakozik a klubtársaihoz?A vasárnapi zsolnai selejtező után azonnal visszatérek Pozsonyba, és már másnap csatlakozom az Ausztriában edzőtáborozó klubhoz. Sürget az idő, mert július másodikán már Európa Liga-selejtezőt játszunk. Klubcsapata elég gyengén kezdte a tavaszi szezont, ám a bajnokság végére feltámadt.Sajnos, az idény eleje egyáltalán nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Az edzőcsere után, amikor Jozef Chovanecet Dušan Tittel váltotta fel, viszont belelendültünk, az utolsó hat bajnokinkat zsinórban nyertük. Bízom benne, hogy a következő szezont úgy folytatjuk, ahogyan a legutóbbit befejeztük. Térjünk át a válogatottra. Miután Ján Ďurica sérülés miatt hiányzik, sokan biztosra veszik, hogy ön is helyet kap a Macedónia elleni kezdőcsapatban. Hogy látja az esélyeit?Korántsem biztos, hogy ott leszek a kezdőben, mert Hubočan és Michalík is játszhat a védelem tengelyében. Az edzések alapján már lehet majd következtetni arra, hogy ki lesz Škrtel párja. Az összeállítást csak a meccs napján sorra kerülő taktikai értekezleten közli velünk Ján Kozák kapitány. A múlt heti gyakorlások alapján nem lehet kikövetkeztetni, ki lesz a kezdőben?Nem, mert elsősorban erőnléti edzéseket végeztünk, rengeteget futottunk. Taktikai tréningek nem is voltak. Az viszont ön mellett szól, hogy többször is játszott Škrtellel, és rendre helytálltak.Legutóbb a csehek elleni, márciusi 1:0-ra megnyert barátságos meccs első félidejében játszottunk együtt. Különösebb probléma nélkül. Korábban a csapatkapitánnyal lakott egy szobában. Most is együtt vannak elszállásolva?Egy ideje a válogatott edzőtáborozása során mindenkinek külön szobája van. Régebben Škrtellel és Jakubkóval laktam, sokat nevettünk együtt. Mi lehet a recept a szívós macedónok legyőzésére?Nehéz meccsre számítok, annál is inkább, mert új szövetségi kapitánnyal jönnek a macedónok. Saját játékunkat kell játszanunk, nem lehetünk türelmetlenek. Egy korai gól sokat segítene, mert ekkor kitámadnának a balkániak, mi pedig gyors kontrákkal eldönthetnénk a találkozót. Bízom benne, hogy telt ház előtt folytatjuk a győzelmi sorozatunkat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?