Komoly eltiltásokat kaptak a kiállított sáróiak

piros lap
Sáró |

A sáróiak 2:1 arányban legyőzték a nagykoszmályiakat a lévai területi labdarúgó-bajnokság VII. ligájának első fordulójában. A sikernek azonban nem örülhetnek túlságosan a vendéglátók, mivel a mérkőzés közben olyan események történtek, amelyek kifejezetten ellentétesek a sporterkölccsel.

Három kiállítás „ékesítetteˮ az összecsapást, egy alkalommal a hazaiaknak, kétszer pedig a vendégeknek mutatta fel a piros lapot Ivan Kováč játékvezető. A 37. percben a sárói Horváth Denisz és a kiskoszmályiak labdarúgója, Peter Šumeraj arcul ütötték egymást, így mindketten idő előtt mehettek zuhanyozni. Eközben idősebb Paraj János berohant a pályára, és ő is megütötte Šumerajt. Azonban Horváth sem elégedett meg ennyivel, és az öltözőbe való vonuláskor újra bántalmazta ellenfelét. A parázs hangulatú viadal 76. percében Anton Šebo, a vendégek játékosa begyűjtötte második sárga lapját, így őt is kiállították. 

A szövetség sporttechnikai és fegyelmi bizottsága részletekbe menően foglalkozott az üggyel. Anton Šebo egy, Peter Šumeraj három bajnokin nem léphet pályára. „Súlyos büntetéseket szabtak ki ránk az illetékesek. Négyszáz eurót vagyunk kénytelenek befizetni a fegyelmi bizottság kasszájába, és soron következő három hazai meccsünket semleges, húsz kilométernél távolabbi pályán kell lejátszanunk. Ezenkívül két alkalommal saját költségünkön külön szövetségi ellenőrt vagyunk kötelesek biztosítani. Gólzsákunk, Horváth Denisz három hónapos eltiltást kapott, Paraj János pedig 2020. június 30-ig nem látogathatja csapatunk mérkőzéseitˮ – tájékoztatott Jónás Sándor, a sárói klub vezetőségi tagja.

A sáróiak az ominózus eset után három mérkőzést játszottak le, és mindannyiszor vereséget szenvedtek, a 270 perc alatt kilenc sárga és egy piros lapot gyűjtöttek be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?