„Komoly ellenfelek akarnak velünk megmérkőzni barátságos meccseken is”

Hornyák
Felcsút |

A Puskás Akadémia a 4. helyről várja az NB I folytatását. Hornyák Zsolttal, a felcsúti együttes 49 éves, köbölkúti származású vezetőedzőjével beszélgettünk a felkészülésről és a saját nevelésű játékosokról a mezőkövesdi „tavaszi” nyitányuk előtt.

A világbajnokság miatt egy atipikus felkészülési időszakon vannak túl az NB I-es csapatok is. Mennyiben borította fel a megszokott menetrendet a nagyobb szünet, mit kellett változtatni a felkészülés menetén?

Két részre osztottuk a felkészülést. A csapat nagyrésze mindjárt az utolsó őszi forduló után kapott két hét pihenőt, főleg azok, akik legtöbbször a kezdőben kaptak helyet és nagyobb meccsterhelésük volt. Utána november 28-ától december 15-éig tartottunk egy előzetes felkészülést, egy erőnléti blokkot. A játékosok a következő időszakra is kaptak individuális edzési tervet, december 26-ától főleg futás volt napirenden. Január 3-án pedig elkezdtük a klasszikus közös felkészülést. Azaz annyi volt a különbség a korábbiakhoz képest, hogy két részre kellett bontanunk az alapozást, mert nem egészséges több mint 14 napot pihentetni a játékosokat.

A munka nagyrészét a spanyolországi edzőtáborban végezte a csapat, ahol sok, korábban sérüléssel bajlódó játékos is bekapcsolódhatott a gyakorlásokba.

Nagy örömünkre Jakub Plšek térdsérülése után tíz hónappal újra bevethetővé vált. Úgy néz ki, hogy Szolnoki Roland és Wojciech Golla maximum egy hónapon belül már ismét teljes értékű munkát végezhetnek majd. Kiss Tamásnak fáradásos sérülése volt decemberben, ő még nincs a csapattal, de a többi kiutazó mind egészséges volt, beleértve a négy akadémistát is.

Marbellán neves ellenfelekkel játszhattak felkészülési mérkőzéseket (YB Bern 0:3, Karlsruhe 1:0, Jablonec 0:1). Ez azt jelenti, hogy a Puskás Akadémiát már ismerik annyira Európában, hogy nívós gárdákkal sem gond lekötni meccseket?

Pár év alatt olyan komoly nevet vívtunk ki magunknak, hogy tudunk sparringolni egy Young Boysszal, egy Jabloneccel, de mondhatnám akár a Bruges-t is, amellyel korábban találkoztunk, és mind szívesen játszottak velünk. Manapság olyan szinten van a technológia, olyan alapos stastisztikákat vezetnek, hogy mindenki mindenkit fel tud mérni, és hála Istennek a mi számaink az utóbbi években annyira jók, hogy be tudjuk magunkat sorolni az erősebb európai csapatok közé. Ennek köszönhetően komoly ellenfelek akarnak velünk megmérkőzni barátságos meccseken is.

Mi a helyzet az igazolások terén?

Az egyik új szerzemény, a svéd jobbszélső, Jonathan Levi odaért az utolsó spanyolországi meccsünkre, a horvát jobbhátvéddel, Karlo Bartoleccal csak hétfőn írtuk alá a szerződést. Őt jól ismertük, mert társcsapatunktól, Eszékről érkezett. Ezeket az igazolásokat lényegében már nyári erősítésnek szántuk, fél évre előre akartunk igazolni, mert ha odaérnénk a dobogóra, és nyáron komolyabb terveink is lehetnének az európai kupákban, akkor ne kelljen ezzel megzavarni a rövid felkészülést.

A dobogós célok elérése mellett vélhetően nem egyszerű feladat a fiatalok beépítése a csapatba, amit viszont – mint azt nem egyszer elmondta már – szívügyének tart.

Ez nagyon nehéz, de ezért jöttem Felcsútra, hogy évente minimálisan egy-két játékost fel tudjunk építeni az NB I-re, adott esetben akár a felnőttválogatott szintjére is. Tóth Balázs sportigazgatóval megtaláltuk azt a rendszert, ami jól működött. Tavaly szeptembertől november közepéig 21 játékosnak adtunk teret a 2003–2006 között születettek korosztályából. Ennek eredményeképp robbant be a köztudatba Kern Martin, egy 16 éves, ballábas középpályás, aki az Instat adatai alapján Európa húsz legjobb fiatal játékosa közé tartozik. Nathaniel Noel egy kanadai–portugál srác, akit az akadémia edzői ajánlottak a figyelmünkbe mint dinamikus szélsőt. Gruber Zsombor hatalmas tehetség, ha lelkiismeretesen fog dolgozni, akkor meggyőződésem, hogy a válogatottnak ki tudunk nevelni egy remek kilencest. Ezek a fiúk minimum nyárig megkapják a lehetőséget megmutatni, mi van bennük, persze az már rajtuk múlik, mennyit, mit tudnak beletenni a játékba. Nagyon sokat dolgozunk ezen, motiválni akarjuk az akadémistákat, hogy lássák, ha tényleg jók, minden gond nélkül bekapcsolódhatnak az első csapat munkájába, életébe. A cél, hogy minél több teret adjunk a fiatal, saját nevelésű játékosainknak.

Akiket pedig még inkább motiválhat, hogy egy dobogón végző csapatba küzdhetik be magukat – meglesz az érem a tavaszi folytatást a 4. helyről váró Puskás Akadémiának?

2019 nyarán, amikor Felcsútra érkeztem, az volt az első számú cél, hogy ne essen ki a csapat az élvonalból. Mindig igyekeztem szerény maradni, a 12 csapatos mezőny nagyon sűrű, gyakorlatilag nincs is középmezőny ebben a rendszerben. Arra építünk, hogy minden szezonban az első négyben, ötben végezzünk, még jobb, ha dobogósak leszünk. Ez most, a negyedik évemben sincs másként. A dobogó mellett a 2022/2023-as idényben megcéloztuk a Magyar Kupát is, ahol majd az Újpesttel játszunk a nyolc közé kerülésért. Szeretnénk felzárkózni a Fradi mögé, és fellépni a dobogóra. Jó pozícióban vagyunk, az új igazolásokat és a fiatalokat bevetve stabilizálhatjuk az eredményeinket.

Zárásként kérnénk is egy tippet a vasárnapi, mezőkövesdi bajnokijuk végeredményére.

Fú, nem szoktam és nem is szeretek tippelni. Kuttor Attiláék és mi is győzni akarunk. Mi is csak a győzelemben gondolkozunk, amit remélhetőleg a heti munkával, és főleg az eredménnyel és a mutatott játékkal alá is húzunk majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?