Komáromi siker a kupapremieren

Komárom |

<p>Győzelemmel debütált a&nbsp;komáromi&nbsp;kosárlabdacsapat kispadján Richard Ďuriš vezetőedző. Az MBK Rieker Com Therm csapata 81:68-ra legyőzte a szlovén Rogaskát az Alpok&ndash;Adria-kupa D csoportjának 1. fordulójában.&nbsp;</p>

Ha valaki szemléltetésképp dokumentálni szerette volna, milyen is a sokat emlegetett „idény eleji forma”, jó pár snittet felvehetett a mérkőzés első negyedében. Mindkét gárdának a kedd esti volt az első tétmérkőzése a szezonban, s a labda még nehezen fogadott szót a kosarasoknak. Számtalan kimaradt kísérlet, kézből kicsúszott átadás, mellészórt büntető jellemezte az első perceket. 

Kimaradt büntetők 

„Hát, öcsém, így nem leszünk jóban” – fenyegetőzött egy néző Wayne Langstone, az egyik új komáromi játékos felé a sokadik kihagyott büntetője után, de csapattársai sem jeleskedtek e téren: a hazaiak első kilenc kísérletéből csak egy ment be, és végső mérlegük (23/8) sem lett sokkal elfogadhatóbb. „Első számú irányítónk, Tomic sérülése elbizonytalanított minket, nagyon idegesen kezdtünk. Összesen 15 büntetőt hagytunk ki, ilyesmi az egész felkészülési időszak alatt nem történt meg velünk” – konstatálta lapunknak már a mérkőzés után Richard Ďuriš, a komáromiak vezetőedzője. 

Beindult a szekér 

A kezdeti botladozást aztán a folytatásban kompenzálták a komáromiak, amerikai show következett, Langstone, Kori Babineuax és Farad Cobb szinte mindent bemutatott, amit kosárlabdában lehet. A 23. percre 53:30-ra elhúzott a hazai csapat, a mintegy hatszáz fős közönség pedig – szemben az első játékrésszel, amikor néha csak a hangosbemondó biztatására kezdtek „munkába” a B közép tagjai – állótapssal köszönte meg mindezt. S ha már a drukkerek: rendkívül szép gesztus volt, ahogy a meccs előtt, a vendégcsapat bemutatásakor végig (!) tapsoltak a szlovéneknek. 

Jézus, Mária! 

A még nagyobb fiesztát egy kisebb komáromi hullámvölgy akadályozta meg, jellemzően akkor, amikor Langstone is kapott egy kis pihenőt. Az amerikai légiós elképesztő tűzzel játszott, kétméteres magasságával nem tűnt ki a palánk alatt, mégis rengeteg párharcot nyert meg. Hiányában a Rogaska szép csendben zárkózott fel, s bár nem tudott nyolcpontos különbségen belülre kerülni, azért akomáromiak nem dőlhettek hátra. Az egyik szurkoló jócskán meg is rémült, amikor az egyre szorosabb hajrában, kisebb bírói tanakodás után a biztos kezű ítélet-végrehajtónak jóindulattal sem nevezhető Babineux állt oda a büntetővonalhoz. „Jézus, Mária!” – sóhajtott gondterhelten a drukker. Noha sejtése beigazolódott, és mindkét büntető kimaradt, a komoly izgalmak végül elmaradtak, a szlovénekből hiányzott az átütőerő. A komáromiak 81:68-ra megnyerték történetük első meccsét az Alpok–Adriakupában. 

Butaság kizárva 

„Nagyon örülünk az eredménynek, jó szezonkezdés győzelemmel rajtolni egy európai kupasorozatban. A meccs elején és végén voltak gyengébb periódusaink. Ez fejben dől el, az ilyen szakaszokban, amikor nem támaszkodhatunk az egyéni teljesítményekre, fontos igazán az összjáték. Mindenkinek tudnia kell olyankor, hol a helye védekezésben és támadásban. Ez most kicsit akadozott, de így is győzni tudtunk” – jegyezte meg a mindössze 34 éves Ďuriš, akinek profizmusát jól jelzi, hogy a nyilatkozat előtt újra elővette hátizsákjából a meccs statisztikai lapját. „Nehogy butaságokat mondjak” – bagatellizálta a dolgot Ďuriš egy mosoly kíséretében, majd az értékelés után már a következő ellenfél, a losonciak feltérképezéséről, videós elemzéséről és legveszélyesebb játékosáról tartott rövid ismertetőt útban az öltözőfolyosó felé... 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?