Kölcsönhajóval dobogóra

OROSKY TAMÁSA komáromi Demin Viktor az 1000 méteren újdonsült Eb-ezüstérmes kajaknégyes legfiatalabb tagja, mégis rendkívül felelősségteljesen már a következő feladatra koncentrál.Milyen érzés volt az U23-as sikerek után immár a felnőtt mezőnyben is dobogóra állni az Eb-n?Száz százalékig elégedettek

OROSKY TAMÁS

A komáromi Demin Viktor az 1000 méteren újdonsült Eb-ezüstérmes kajaknégyes legfiatalabb tagja, mégis rendkívül felelősségteljesen már a következő feladatra koncentrál.

Milyen érzés volt az U23-as sikerek után immár a felnőtt mezőnyben is dobogóra állni az Eb-n?

Száz százalékig elégedettek vagyunk az eredménnyel, de igazából már vasárnap el is felejtettük a futamot, mivel előre kell néznünk. Négy hét múlva vár ránk az év csúcsversenye, a moszkvai világbajnokság, szóval most a felkészülésre koncentrálunk. Először külön készülünk, aztán Pöstyénben lesz egy közös edzőtáborozásunk.

Az augusztusi vb-n mi lesz a cél?

Ha bekerülünk az első hatba, elégedettek leszünk. Mert fő célunk a 2016-os riói olimpiai szereplés kivívása, s a kvótaszerzéshez a 2015-ös milánói vb-n az első hat között kell végeznünk.

A hétvégi Eb-ezüsttel kapcsolatban azt nyilatkozta, a siker annak köszönhető, hogy mind a négyen jó napot fogtak ki. Voltak ennek előjelei?

Ezt nagyon nehéz megmondani, és nagyon nehéz összehozni is egy jó napot, mivel négyen vagyunk. Nekem is személy szerint évente csak párszor megy jól versenyen, és ha négyen vagyunk, akkor négyszeresen nehéz egy jó napot kifogni. Megmondom őszintén, amikor bemelegítettünk a döntő előtt, panaszkodtunk egymásnak, hogy szörnyű, mi lesz velünk a futamban, mert borzasztóan ment a hajó, a döntőben mégis tökéletesen lapátoltunk. Két nappal előtte, pénteken ugyanúgy nyomtuk az előfutamban, ahol harmadikok lettünk, aztán pedig a fináléban másodikok... Minden nap más, annyira kiegyensúlyozott az élboly, nagyon kicsik a különbségek.

Verseny közben figyelte, hányadik helyen állnak?

Nem, nem, mikor beérkeztünk a célba, balra néztem, és azt hittem, az egész mezőny bal fele előttünk végzett... (A szlovákiai egység a hetes pályán indult, így hat egység volt a tőlük fentebbi pályákon – a szerk. megj.). És akkor vettem észre, hogy a mindenét, ott vagyunk elöl... Szerencsére.

Most már a vetélytársak is jobban oda fognak figyelni az egységre?

Ismerjük már egymást, eddig is beszélgettünk edzésmódszerekről a külföldi versenyzőkkel. De azért ez biztosan elősegítette, hogy jobban odafigyeljenek ránk mint konkurensekre.

A felkészülés során kisebb gondjuk adódott a hajóval. Mi történt pontosan?

Mi egy kölcsönhajón versenyzünk, amellyel még Riszdorfer Misi és Ricsi, Juraj Bača és Vlček Erik kajakozott 2004-ben Athénben az olimpián, azaz 11 éves a hajó. Kértünk egy ugyanilyen másolatot a gyártótól, és egy teljesen más hajót kaptunk. A kölcsönhajó lassan elhasználódik, szóval nagyon kell rá vigyáznunk, mert csak egy van belőle a világon.

Megúszták a rossz időt, amely miatt vasárnap egy időre félbeszakadt az Eb?

Szerencsénk volt. Amikor bemelegítettünk, pont jött egy óriási vihar. Két kilométerre a stégtől elkapott minket, talán jégeső is volt. Zuhogott és hideg lett, de a mi futamunkra még a szél is elállt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?