Kitiltanák a Stamford Bridge-ről az érmedobáló Chelsea-szurkolókat

<p>A Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője, Guus Hiddink reméli, hogy sikerül kitiltani a stadionból azokat a szurkolókat, akik a vasárnapi FA Kupa-meccsen pénzérméket dobáltak a pályára.</p>

A bajnoki címvédő Chelsea vasárnap 5-1-re megnyerte a Manchester City elleni nyolcaddöntőt, így továbbjutott. A londoni klub szurkolói többször is pénzérmék bedobálásával zavarták a vendégcsapat játékosait. A televíziós visszajátszásokból kiderült, hogy többek között az egyenlítő gólt szerző David Faupalát is eltalálták, miközben a gólt ünnepelte.    "Tisztában vagyunk a történtekkel és elítéljük azt. A Chelsea lépni fog, ezeknek az embereknek nem szabad bejutniuk a stadionokba" - nyilatkozta a Hiddink.    A Chelsea szóvivője szerint a klub együttműködik a rendőrséggel az elkövetők azonosításában, majd ezt követően kitiltják őket a meccsekről. "Elítéljük az ilyen idióta és veszélyes viselkedést. Érdemes megjegyezni, hogy ez egy bűncselekmény, ezért is támogatjuk a rendőrségi büntetőeljárást" - mondta Steve Atkins.    Szombaton a West Bromwich Albion középpályása, Chris Brunt undorítónak nevezte saját csapatának néhány drukkerét, akik a bal szeme alatt eltalálták egy pénzérmével. A szurkolók azért voltak dühösek, mert a WBA 3-1-re kikapott a másodosztályú Reading együttesétől az FA Kupában.    "Határozottan elítéljük az ilyen viselkedést, és együtt fogunk működni a két klubbal, valamint a hatóságokkal a felelősök azonosításában" - áll az Angol Labdarúgó Szövetség közleményében.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?