Kiscsapatok nagy szezonja: a kiesés szele BL-helyig repítette a Valenciát

Furcsa paradoxon, de a Valencia akkor indult lejtmenetnek, amikor pénz állt a házhoz. Peter Lim szingapúri milliárdos 2014 októberében vette át a klubot, majd a következő két nyári átigazolási időszakban összesen 200 millió eurót költött igazolásokra. Csakhogy a pénz jelentős része Lim nagy barátjának, a futballvilág egyik legdörzsöltebb ügynökének, Jorge Mendesnek a zsebébe vándorolt, akinek ügyfelei ellepték a Valencia keretét. Eleinte úgy tűnt, hogy a projekt működni fog. A portugál – szintén Mendes-kuncsaft – Nuno Espirito Santo vezetésével a Valencia negyedik lett a bajnokságban, és bejutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. 2015 őszén azonban minden elromlott, ami csak elromolhat egy klubnál: a menedzsment összevissza hazudozott, az edzők kis túlzással havonta váltották egymást, a játékosok pedig annyifelé húztak, ahányan voltak. Ez másfél évig ment, és ezalatt az idő alatt a Valencia megszűnt nagycsapat lenni.

A rabszolgahajcsár újra naggyá tette a Valenciát

2017 nyarán a népharagot kivívó valenciai vezetőség kénytelen volt olyan megoldáshoz nyúlni, amely már nem haveri alapon működött. Egy Spanyolországban bejáratott név kellett a padra, erre a feladatra pedig Marcelino García Toralnál jobbat nemigen találhattak volna. Marcelino korábban a felsőházba vezette a Recreativo Huelvát és a Racing Santandert, az újonc Villarrealból pedig fél év alatt topcsapatot csinált. Azt mondják róla, hogy őszinte, egyenes ember, aki Arrigo Sacchit és Rafa Benítezt tartja a mentorának. A Valencia brazil védője, Gabriel Paulisa a „pesado” szót használta vele kapcsolatban, ami magyarul annyit tesz, hogy kemény, szívós, erőteljes. Marcelino pontosan ilyen csapatot akart magának.

Az előzmények ismeretében kissé meglepő, de Valenciában meg is kapta, köszönhetően a klubvezetésben bekövetkezett személyi változásoknak: a korábbi diplomata és West Ham-szurkoló Anil Murthy került az elnöki székbe, a klub igazgatója pedig Mateu Alemany lett. Marcelino kiirtotta a csapatból Mendes csőcselékét, és olyan játékosokkal vette magát körbe, akik vakon megbíznak benne. A Valencia átalakulását talán Dani Parejo esete példázza a legjobban: a Real Madridot is megjárt középpályást a 2016/2017-es szezonban részegen, cigivel a kezében fotózták le a paparazzik egy szórakozóhelyen – ma ő a liga egyik legjobb középpályása, a Valencia csapatkapitánya, a spanyol válogatott motorja. Marcelino a fizikai futball megszállottja, egy rabszolgahajcsár, aki a maximumnál is többet vár el a játékosoktól. Ha például valakinek a testzsírszázaléka meghaladja a 9,5-öt, nem játszik a meccsen. Merthogy Marcelino stílusa a gyorsaságon és az erőnléten alapszik. 

A 4-4-2 minden erényét kihasználja, azaz az erős tengelyt, a területfelosztást és a többszörös védelmi vonalat. A labdát szereti, de nem ragaszkodik hozzá. „Untat a céltalan labdázgatás” – mondja.

A 2017/2018-as idényben az ismét nagycsapatra hasonlító Valencia megszerezte a negyedik helyet, és elindulhatott a Bajnokok Ligájában. Marcelinónak és a profi szakmai munkának hála úgy tűnt, hogy a Valencia idén beleszólhat az évek óta tartó Barca–Real–Atlético viaskodásba, de a dolgok máshogy alakultak.

Gól nélkül

Tavaly nyáron a klub főleg csatárokat igazolt: érkezett Michy Batshuayi a Chelsea-től (kölcsön), Kévin Gameiro az Atléticótól és Gyenyisz Cserisev a Villarrealtól (kölcsön). Ez elsősorban nem azért érdekes, mert támadófronton amúgy is bőven megvolt a Valencia, hanem mert pont a megerősített csapatrész mondott csődöt az idény első felében. A Valencia szeptember 29-én, azaz egy hónappal a bajnoki rajt után aratta az első győzelmét a bajnokságban (az első hazai győzelemre három hónapot kellett várniuk a szurkolóknak), az első tíz fordulóban pedig nyolc döntetlent játszott.

Féltávnál a tizedik helyen állt a csapat, 20 pontra az első helytől, tízre a Bajnokok Ligája-indulástól és mindössze négyre a kieséstől. Nem játszottak rosszul, egyszerűen csak nem tudtak gólt lőni. „Tizenhét gólt lőttünk 263 helyzetből” – sóhajtozott Marcelino. És valóban: a Valencia 51 góllal zárta az idényt, de az xG-mutató alapján – amely nem a helyzetek számát, hanem azok minőségét méri – tízzel több gólt kellett volna szerezniük, ráadásul ezeknek a góloknak a nagy része pontot vagy pontokat ért volna. Szigorúan az xG-modell alapján, a Valenciának a 61 pont helyett 65 pontot kellett volna gyűjtenie, amivel – szintén xG alapján kalkulálva – a második helyen végzett volna a csapat, megelőzve a Realt és az Atléticót. De januárban még a 61 pont és a negyedik hely is nagyon távolinak tűnt.

A klubigazgató és a játékosok megmentették az edzőt

A 19. fordulóban a Valencia 1–1-es döntetlent játszott hazai pályán a Valladoliddal. Marcelino nyaka körül ekkor szorult meg a legjobban a hurok. „Nem lenne helyes döntés edzőt váltani” – védte meg edzőjét Rodrigo, aki jelentős mértékben felelős volt a Valencia visszaeséséért: a spanyol csatár a 2017/2018-as szezonban 151 percenként rúgott gólt, idén viszont 23 forduló után csak két góllal állt. „Marcelino sem tud csodát tenni. Nem rohanhat be a pályára, és rúghat gólt helyettünk” – folytatta Rodrigo. A Valladolid elleni meccs másnapján Mateu Alemany és Anil Murthy Szingapúrba utaztak Peter Limhez. A téma természetesen az volt, hogy Marcelino folytassa-e a munkát, vagy sem. Alemany azonban ugyanazon az állásponton volt, mint Rodrigo. A játékosok és a klubigazgató tehát megmentették Marcelinót. „Kizárt, hogy már januárban lemondok a szezonról. Hiszek ebben a csapatban” – írta Twitteren Parejo, aki az újságírók előtt is felszólalt. „Még öt hónap hátra van a szezonból, nem adhatjuk fel. Három-négy nehéz időszakot már megéltem Valenciában, tudom, hogy mit érez az edző, hogy min megy keresztül, és hogy mekkora nyomás van rajta. Marcelino napi nyolc, kilenc, tíz órát dolgozik, és száz százalékig elkötelezett a munkája mellett. Hallottunk olyan pletykákat, hogy már nem húzza sokáig, és ha nem nyeri meg a követkető meccset, akkor kirúgják. Nem ezt érdemli.”

Marcelino viszont megnyerte a következő meccset. És az azt követőt is. A Valladolid elleni döntetlen, amiről mindenki azt gondolta, hogy a Marcelino-éra vége lesz, valami újnak a kezdetét jelentette. A Valencia 12 bajnokin át maradt veretlen – minden sorozatot figyelmbe véve pedig volt egy 17 meccses veretlenségi sorozata –, a Király-kupában és az Európa-ligában is bejutott az elődöntőbe, a bajnokságban pedig hat helyet javított, és az utolsó előtti fordulóban megelőzte a negyedik Getafét. Korábban soha egyetlen csapat sem tudta megszerezni a BL-indulást jelentő negyedik helyet, ha féltávnál tíz pontra volt tőle. A Valencia igen. „Amikor nyomás alatt vagy, mindig az edző a leggyengébb láncszem, de nekem szerencsém volt: a játékosok és a vezetők az én oldalamon álltak, és támogattak a nehéz időkben. Nagyon nehéz kijönni egy hullámvölgyből, de nekünk sikerült” – mondott köszönetet Marcelino. A formajavulás elsősorban a helyzetkihasználásnak volt köszönhető. És itt még nem volt vége.

11 év után nyert trófeát a Valencia

Május 25-én a sevillai Benito Villamarín-stadionban játszotta a Barcelona és a Valencia a Király-kupa döntőjét. A Barcelona 17 nappal korábban szenvedett 4–0-s vereséget a Liverpooltól a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A tét Ernesto Valverde állása (azóta eldőlt, hogy marad) és a szezon megmentése volt katalán részről. A Valencia mindössze 23 százalékban birtokolta a labdát, de egy pillanatig sem lehetett azt érezni, hogy alárendelt szerepet játszik a csapat, amely a Marcelino-futball minden erényét megvillantotta, és végül 2–1-re legyőzte a címvédő Barcelonát. A Valencia 2008 után nyert ismét trófeát. A meccs után csak annyit kérdeztek a négy hónapja még a kirúgás határán lévő Marcelinótól, hogy szerinte ez-e a karrierje legboldogabb napja. „Igen” – jött a válasz. Aligha túlzott.