Kiscsapatok nagy szezonja: a Getafe és az Alavés is Európába tart Spanyolországból

A 2001-ben UEFA-kupa-döntőt játszó Alavés a hírhedt ukrán-amerikai üzletember-klubtulajdonos, Dmitry Pietrman – aki valójában az elnököt, edzőt és szertárost is egyszemélyben testesítette meg – ámokfutásának eredményeként 2006-ban tíz évre elköszönt a spanyol élvonaltól, jókora adósságot felhalmozva. A krízisből kilábalni képtelen klub aztán 2009-ben kiesett az elméletileg már amatőrnek számító harmadosztályba, és csak a Baskonia kosárlabdacsapat tulajdonosainak összefogása mentette meg a megszűnéstől. 

Miután gazdaságilag stabilizálódott, 2013-ban visszajutott a másodosztályba, majd három évvel később, José Bordalás vezetésével az élvonalba. 

A sikersztoriból katasztrófa lett

A feljutás ellenére Bordalástól elköszöntek, mert a vezetőség nem tekintette őt „első osztályú” edzőnek. Helyét az argentin Mauricio Pellegrino vette át, aki a kölcsönjátékosokkal teletűzdelt csapattal már a harmadik fordulóban véghez vitte a szezon szenzációját, amikor 2–1-re megverte a Barcelonát a Camp Nouban. A győzelem egy sikeres idény katalizátora lett, melyben az Alavés a harcias, kemény, de még bőven a sportszerűség határain belül lévő focijának köszönhetően otthon és idegenben is rengeteg gondot okozott a nagyoknak, és összesen 19 pontot rabolt a bajnokság első hét helyezettjétől. A Király-kupában története során először döntőbe jutott, úgy, hogy a negyeddöntőben az Alcorcón, majd az elődöntőben a Celta Vigo ellen gólt sem kapott. A döntőben végül nem jött össze az újabb bravúr, a Barcelona 3–1-re nyert, de az Alavés így is messze felülmúlta az elvárásokat.

Pellegrino 2017 nyarán a népszerűséget a pénzre, a La Ligát pedig a Premier League-re cserélte, és a Southampton vezetőedzője lett (azóta visszatért Spanyolországba, és jelenleg a Leganést irányítja eredményesen). Pellegrinón kívül az Alavés elveszítette a legjobb középpályását (Marcos Llorente), a házi gólkirályát (Deyverson), és a szezonban a három legtöbb időt a pályán töltő játékosát. Egyfelől, kézenfekvő volt, hogy vissza fognak esni, másfelől viszont érkezett 13 új játékos, közte a barcelonai iskolát elvégző Bojan Krkic és Munir El Haddadi, akik ketten együtt három Bajnokok Ligája-címet nyertek korábban. Ugyanakkor volt valami a csapattársak reakciójában: „Valamit nagyon rosszul kell, hogy csináljatok, ha itt kötöttetek ki nálunk” – viccelődtek. A Pellegrinót váltó Luis Zubeldía napi három Alavés-meccset nézett végig a nyáron, hogy tanulmányozza a csapatot, de ez sem volt elég. Az általa szükségesnek vélt igazolásokat (egy befejező csatár) nem kapta meg, majd hónapokig küszködött azzal, hogy megtalálja a játékosok pozícióját. A vereségek pedig csak gyűltek.

Abelardóval megállíthatatlanok

Az újjáalakult, a sikercsapatra nyomokban sem emlékeztető Alavés borzasztóan kezdte a 2017/2018-as szezont, a 13. forduló után hat ponttal (!) az utolsó helyen állt, és a második edzőváltásra készült. A december elsején kinevezett Abelardo aztán az első 11 meccséből hetet megnyert, és egy csapásra megváltoztatta a közhangulatot. A játékosokat a természetes pozíciójukba tette a 4-4-2-es játékrendszeren belül, és különösen nagy hangsúlyt fektetett a szélen vezetett gyors támadásokra. Szó sem volt forradalomról, Abelardo csak egyszerűen gondolkodott. „Megváltoztatott három-négy alapvető dolgot, és lépésről lépésre elkezdtük nyerni a meccseket” – mondta Tomás Pina. „Az edző megnyomta a zöld gombot, mi pedig hálásak vagyunk neki ezért” – tette hozzá a csapatkapitány, Manu García.

Február 17-én – a szezonban először – az Alavés biztonságban érezhette magát. A Deportivo elleni 1–0-s győzelem után a kispadon ülő Abelardo, a szakmai stáb és a játékosok berohantak a pályára, és a Mendizorroza-stadionban kint lévő 15 ezer szurkolóval megünnepeltették magukat. Manu García azonban figyelmeztetett: „Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy a 28 ponttal még nem vagyunk biztonságban”. García viszont azt is hozzátette, hogy már egy egész más szinten játszanak, még ha a szezon hátralevő részében a kiesés elkerülése ellen is kell küzdeniük. De csak addig, és nem tovább.

A jelenleg is futó szezonban az Alavés a legjobb rajtját produkálta 2001 óta, amikor UEFA-kupa-döntőt játszott a Liverpoollal. Az emberek már a Bajnokok Ligájáról és az Európa-ligáról beszélnek, de Abelardo óvatosságra int. „Számunkra továbbra is a kiesés elkerülése a cél” – mondta a spanyol edző, aki amióta átvette az Alavés irányítását, csak a Barcelona, a Real Madrid és az Atlético szerzett több pontot a baszk kiscsapatnál. 29 forduló után az Alavés az Európa-liga-indulást jelentő ötödik helyen áll, de csak két pontra van a negyedik Getafétól. A jó szerepléshez természetesen kell az is, hogy a Sevilla és a Valencia önmagához képest gyengén teljesít, de ha valaki már bőven a bajnokság kétharmadán túl is a nemzetközi kupaszereplésért küzd, ott nem csak a körülmények szerencsés alakulása áll a dolgok hátterében. A baszkok továbbra is az egyszerű focira esküsznek, a kezdeményezést általában átadják az ellenfélnek, féljen az, akinél a labda van, nekik bőven elég, ha egy meccsen háromszor-négyszer el tudnak menni egy szélen vezetett gyors kontrával (a szezon során több meccsüket is így nyerték meg, a legklasszikusabb példa a Valladolid idegenbeli legyőzése volt egy 93. percben szerzett góllal). A többieknek pedig egyelőre nincs válaszuk erre a focira, igazi ellenállásba csak a három nagy, és a néha Atlético-szinten védekező Getafe ellen ütköznek.

BL-indulást jelentő helyen a Getafe

Az Alavésnél talán csak a Getafe negyedik helye a nagyobb meglepetés.  A Getafe stílusa két szóval kifejezhető: agresszív és direkt. Egyáltalán nem látványos, de roppant hatékony. A madridi csapat az összes futballra emlékeztető dologban gyenge, mégis Bajnokok Ligája-helyen áll, és az Atlético Madrid, valamint a Valencia után a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban (26-ot). Ők játsszák a legkevésbé spanyol focit, mindössze 219 rövid átadásuk van átlagban (ez a legkevesebb), a labdát 43 százalékban birtokolják csak, a passzpontosságuk pedig rémes, 64 százalék. 

A játékuk egyetlen világos és jól értelmezhető szabályra épül: a fociban csak az tud gólt szerezni, aki eljut egyáltalán az ellenfél védőharmadáig, oda pedig csak előre kell vágni a labdát (átlagban 79 hosszú passzuk van, ennél több csak az Eibarnak). Ebben kulcsszerepe van a 36 éves Jorge Molinának, akinek fontosságáról a klub egyik korábbi védője vallott: „Ő az egyetlen, akit nem lehet pótolni. Ángel helyettesíthető, Markel [Bergara] helyettesíthető, Djené [Dakonam] helyettesíthető, én is az voltam, de ő nem. Nincs még egy ember a csapatban, aki meg tudná csinálni azt, amit ő. A meccseink 60-70 százalékában hosszú labdákkal játszunk, Jorge az egyetlen, aki tud is ezekkel kezdeni valamit. Harcol a védőkkel, fedezi a labdát, továbbadja. Az emberek legyintenek, hogy persze, de hát..., nincs de hát. Ha védekezésre vagy kényszerítve, de tudod, hogy ő ott van elöl, minden könnyebb” – mondta a Getafe taktikáját illetően Juan Cala. 

A már bőven veteránnak számító Molina 10 gólnál jár a szezonban, csatártársa, Jaime Mata pedig 13-nál, amivel Luis Enrique spanyol szövetségi kapitány figyelmét is felkeltette, és a Norvégia ellen 2–1-re megnyert Európa-bajnoki selejtezőn csereként debütálhatott is a válogatottban. A Getafe sikere tehát a masszív védelmen kívül egyértelműen a Molina–Mata kettősön múlik, akiket Lionel Messi és Luis Suárez után csak a liga legrettegettebb csatárduójaként emlegetnek. Kilenc fordulóval a vége előtt a Getafe még mindig Bajnokok Ligája-résztvevőnek számít, a kihívók viszont szorosan ott gyülekeznek mögötte. Az eddig látottak alapján azonban szinte kizárt, hogy a sokak által őrültnek tartott José Bordalás vezetőedző csapata ne legyen ott Európában a következő szezonban.