Kihívás és próbatétel egyben

Ekkor fogant meg fejében az ötlet, hogy szervezni kéne egy olyan ralit, amely végre igazi kihívás lenne minden résztvevő számára, ahol ember és gép harcolna az idővel és a természettel, egy versenyt a titokzatos és veszélyes sivatagon keresztül. Barátai őrültnek tartották és fogadtak vele, hogy nem talál még harminc versenyzőt sem, akik indulnának egy ilyen megmérettetésen. Tévedtek. 1979. december 26-án 170 résztvevővel útnak indult a Párizs–Dakar-rali.

A KEZDETEKTŐL NAPJAINKIG

huszonhat év telt el. Ezalatt rengeteg dolog változott, sok minden történt, de a szervezők mind a mai napig igyekeznek tartani magukat Thierry Sabine eredeti gondolatához: „Egy kihívás a résztvevőknek, egy álom a nézőknek.” Ennek köszönhetően még mindig amatőr csapatok, versenyzők alkotják a mezőny 80 százalékát. Három főbb kategóriában állhatnak rajthoz az indulók: autók (ezen belül több kategória kerül kiírásra, pl. prototípusok, dízelmotoros autók, széria autók – természetesen a sivatagi versenyzéshez alkalmassá téve stb.), motorkerékpárok, valamint teherautók. Téves azonban azt hinni, hogy az „amatőr” szó jelen esetben gyengébb képességeket, netán teljesítményt takar. A Párizs–Dakar Rali terminológiájában amatőrnek neveznek minden nem gyári csapatot. Ezekből kevés van, és általában már évek óta bevált, összeszokott versenyzői és szerelő gárdával rendelkeznek. Ezek nagyon nagy költségvetéssel dolgozó versenyistállók, külön kamionokkal (pl. a Mitsubishi nyolcat, tízet is visz), helikopterekkel és masszőrrel. Ellentétben ezzel állnak azok a lelkes, mondhatni vakmerő versenyzők, akik mindent magukkal cipelve, egyedül vágnak neki a több mint 11 ezer kilométeres, veszélyekkel teli távnak.

Márpedig itt veszélyek alatt nem csak a balesetek és a technikai hibák értendők. A Párizs–Dakar Rali történelmében eddig csak egy olyan évad volt, mely során senki nem vesztette életét. Vegyük sorra a fontosabb évszámokat:

1978: Az első verseny 170 résztvevővel. A táv 10 ezer kilométer hoszszú (Algéria, Niger, Mali, Felső-Volta, Szenegál).

1980: Az első gyári csapatok megjelenése (Yamaha, Volkswagen, Lada, BMW)

1983: Egy nagy erejű sivatagi vihar során 40 versenyző tévedt el a homokdűnék között. Szerencsére négy napon belül mindannyian biztonságban voltak. Ettől kezdve növelték a helikopterek számát.

1986: A legszomorúbb év. A verseny atyja és megálmodója Thierry Sabine, Daniel Balavoine francia énekes, Nathaly Odent újságírónő, Francois Bagnound pilóta és Jean-Paul Le Fur másodpilóta életüket vesztették egy helikopterszerencsétlenség során, mikor egy eltévedt versenyző után kutattak a sivatagban. Thierry Sabine-t az általa olyannyira imádott sivatagban helyezték örök nyugalomba. Tiszteletadásképpen a verseny útvonala azóta Sabine végső nyughelye mellett vezet el minden évben.

1988: A DAF csapat egyik prototípus kamionja nagy sebességnél egy homokdombról leugratva felborult, majd kigyulladt. A kamion holland navigátora, Van Loevezijn életét vesztette. A csapat lemondta a versenyt. Az addig vezető helyen álló Ari Vatanen autóját ellopták.

1992: Bevezetik a GPS-t (globális helyzetmeghatározó rendszer), ami nagy segítséget jelent főleg éjszaka, és nagymértékben megkönnyíti a tájékozódást. Ennek ellenére ez a verseny sem múlt el problémák nélkül – homokvihar, polgárháború Csádban (elvették a Tatra csapat kamionjait és pótalkatrészeik nagy részét), valamint egy namíbiai árvíz „tették érdekessé” és sokszor életveszélyessé is az utat.

1993: Szintén egy mozgalmas év. A versenyzők harmada fejezte be a versenyt az El Golea dűnéi között.

1994: A frissen lerakódott homok miatt a mezőny megállni kényszerült a Nagy Erg előtt. Míg a szervezők tanakodtak és mérlegeltek, a Mitsubishi csapat két autója (Saby/Serieys, Fontenay/Musmara) megkísérelte a lehetetlent. A szervezők törölték a szakaszt, de a két autót már nem lehetett visszahívni. 36(!) óráig tartott, míg átverekedték magukat a szakaszon, de addigra annyira kimerültek, hogy a Mitsubishi lemondott a verseny folytatásáról

1997: A német Jutta Kleinschmidt az első nő, aki szakaszgyőzelmet aratott a rali történetében, ráadásul összesítésben a kitűnő ötödik helyen ért célba.

2000: A táv felénél a rendezők megszakítani kényszerültek a versenyt az egyre növekvő terroristaveszély miatt, ezért az egész mezőnyt repülőgépek segítségével áthelyezték, kihagyva így a veszélyes szakaszt. A verseny Líbiában folytatódott.

2001: Az első női győztes. Jutta Kleinschmidt a Mitsubishi Pajero-val.

Ebből is kitűnik, hogy sokszor tényleg nem a győzelem a fontos a résztvevők számára, hiszen aki teljesíti ezt a távot, az mindenképpen sikeresnek érezheti magát, gondolván főleg azokra, akik már nem térnek vissza.

Mégis vannak olyanok, akik mindezen nehézségek ellenére többször is megnyerték a ralit, és egyben elnyerték nemcsak a motoros, hanem az egész világ osztatlan csodálatát. Ők

A MINDENKORI NAGYOK,

azok, akik bizonyítottak és példaként állíttatnak a kezdőknek.

Ari Vatanen: A finn klasszis, aki 1987-ben nyerte az első ralit egy Peugeot-val, de megismételte ezt 1989-ben, 90-ben és 1991-ben is (itt már egy Citroe#nnel)! Azóta is folytonosan jelen van az élmezőnyben, tavaly négy gyorsaságin ő bizonyult a leggyorsabbnak. Ebben az évben is a Nissan gyári csapat színeiben versenyzik.

Cyril Neveu: Ötször nyerte meg a motoros kategóriát, ami annál is nagyobb teljesítmény, mert akkoriban (a nyolcvanas évek elején) teljesen egyedül kellett végigversenyezniük a távot.

Stéphane Peterhansel: Hatszoros győztes a motorosok között. Három éve az autók kategóriájában próbálkozik és tavaly harmadik lett.

Karel Loprais: A cseh matador, hatszoros Párizs–Dakar győztes a teherautók kategóriájában igaz, az utóbbi években elhagyta a szerencséje. Januárban egy komoly balesete volt, mikor felborult kamionjával, és nem tudta folytatni a versenyt.

De nemcsak ennyien vannak ám. Meg lehetne itt említeni Edi Ouriolit, Bruno Sabyt, Jean-Louis Schlessert és másokat is. Helyszűke miatt azonban lássuk az esélyeseket és hogy mit hoz a

TELEFÓNICA DAKAR 2004

Talán a legnagyobb szenzációt a Nissan csapatnak köszönhetjük, ahol a rutinos és ebben az évben is esélyes Ari Vatanen (aki az Európa Parlament finn tagja) mellé nem mást, mint az 1995-ös rali világbajnokot, Colin McRae-t ültetik a másik versenyautójukba (aki a 2004-es szezonban a szabályváltozások miatt nem versenyezhet a rali világbajnokságon). McRae abszolút újoncnak számít a dakarosok között, és ő ezzel nagyon is tisztában van. A teszteken viszont nem mutatta az ijedtség jeleit, hiszen nagyon gyorsnak bizonyult.

A Mitsubishi háza táján – mellesleg ők a legsikeresebb csapat, már nyolcszor nyertek – nem sok változott. Stéphane Peterhansel tavaly éppen csak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról, 2004-ben nagyon nyerni akar. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a csapatban van a címvédő és tavalyelőtti győztes, Hirosi Masuoka és az ex rali-világbajnok Miki Biasion is.

A BMW színeiben ismét rajthoz áll Luc Alphand, a korábbi alpesisí-világbajnok, aki tavaly kitűnő kilencedik helyével hívta fel magára a figyelmet.

A Volkswagennél is erős gárda jött össze, hiszen ennek a csapatnak a színeiben versenyzik Jutta Kleinschmidt, az egyedüli női győztes (2001-ben) és a villámgyors Jean-Louis Schlesser (2 győzelem), akinek tavaly kiégett az autója.

A motorosok között szintén komoly versenyre lehet számítani, mert a címvédő Richard Sainct mellett Fabrizio Meoni és Cyril Despres is esélyes a végső sikerre.

A teherautók kategóriájában sem lesz könnyű feladata annak, aki nyerni szeretne. Az oroszok a Kamazzal nem szívesen adnák át a trófeát, de komoly konkurenciájuk van Karel Loprais személyében, és nagy erőket vonultat fel a DAF csapat is, többek között az 1500 lóerős új versenykamiont is (Lopraisé „csak” 750, viszont könnyebb).

Bárhogy is legyen vége a 2004-es Dakar-ralinak, biztosak lehetünk benne, hogy nem lesz híján a nagy győzelmeknek, bukásoknak és az izgalomnak, de ahogy Ari Vatanen mondta: „Számomra a Dakar nemcsak az igazi életet jelenti, hanem a kalandot, tapasztalatot, az emberek és a kultúrák közti közeledést, mikor nyitott szívvel fogadnak minket testvéreink Afrikában.”