Kid újra az USA-ban bokszolhat

<p>Tavasszal ismét az Amerikai Egyesült Államokban léphet szorítóba Kovács Kid Tamás profi ökölvívó. A WBC szervezet övéért zajló csata esetleges helyszíneként Atlantic City és Las Vegas is szóba jött.</p>

A galántai bokszoló már a helyhatósági választások előtt kilátásba helyezte, hogy ha nem választják meg polgármesternek, újabb nagy durranással folytatódhat a karrierje. „Már a Bejbut Sumenov elleni, San Antonióban rendezett világbajnoki címmeccsem után tudtam, hogy mindenképp szeretnék visszatérni Amerikába, de már sokkal erősebben – mondta lapunknak Kid, aki a Sumenovtól elszenvedett vereség után (mely pályafutása első veresége volt a profi ringben) súlycsoportot váltott, fellépett cirkálósúlyba. – Nagyon sokat készültem arra a meccsre is, sokat futottam, edzettem, de hiányzott az erő. Nem voltam olyan gladiátor, mint az amerikai bokszolók.” Tomi Kid egyelőre nem árulta el, ki lesz az ellenfele a márciusban vagy áprilisban esedékes meccsen. „A WBC egyik övéért mérkőznénk meg, már csak a szerződés aláírására várunk. 90%-ra már mindent tisztáztunk, és azt is tudom, hogy a mérkőzés helyszíneként Atlantic City, sőt, Las Vegas is felmerült” – újságolta Kid.A meccsre azonban Kovács Tamás eredeti súlycsoportjában, félnehézsúlyban kerülne sor, vagyis a galántai öklözőre komoly fogyasztás várna. „Az emberi test 70%-a víz, vagyis a vízzel játszva 6–8 kilót is le lehet adni. Egy felhozómeccset azonban mindenképp szeretnék vívni félnehézsúlyban az amerikai címmeccs előtt” – tudtuk meg Tomi Kidtől. Erre az összecsapásra feltehetőleg januárban kerülne sor, a helyszín még nem ismert. „Nem akarok szervezni, intézkedni, vagyis ha lesz olyan külföldi gála, ahol megvívhatom ezt a felhozómeccset, nagy örömmel el fogok rá menni” – magyarázta Kovács Tamás. Az eddigi 26 profi meccséből 25-öt megnyerő Kovács már túltette magát azon a K.O. -n, amelyet a helyhatósági választásokon kapott (a galántai polgármesterjelöltek közül ő kapta a legkevesebb szavazatot): „Minden rendben, ezt is kipróbáltam. Ennek így kellett lennie, maradok a sportnál, az sokkal szebb, mint a politika.” (bt)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?