Két helyre hat csapat pályázik

Már korábban eldőlt, hogy a Milan és a Manchester United bejutott a BL negyeddöntőjébe, így a C-és a D-csoportban még két hely kiadó. Minden maradék csapatnak esélye van, hogy kiharcolja a továbbjutást. Ma, az utolsó előtti csoportfordulóban kezdhetik a hajrát.

Ruud Van Nistelrooy, a BL legeredményesebb gólvágója Reuters-felvételA címvédő madridiak helyzetén könnyít, hogy az ellenfél, a Milan már páholyban van, s valószínűleg „csak“ a presztízs miatt küzd majd, ki tudja milyen erőbedobással. A Real hazai pályán mindenki ellen esélyes, ráadásul Raúlék hetek óta kirobbanó formában játszanak, ontják a gólokat. A spanyolok biztosan vissza akarnak vágni az őszi, 1:0-ás milánói vereségért, a lehetőség még jobban ösztönözheti őket.

Ronaldo izomhúzódása miatt valószínűleg nem léphet pályára, a madridi klub orvosai szerint „erősen kétséges“, hogy a vb-gólkirály a csapat rendelkezésre állhat. Ronaldo csak az első félidőben játszott szombaton a Santander ellen 4:1-re megnyert hazai bajnoki találkozón, s a hétfői edzésen már nem is vett részt.

Az AC Milan sem számít Filippo Inzaghira. A csoportküzdelmek során már 9 gólos válogatott csatár nem sérült, vasárnap este pályán volt a Chievo elleni 0:0-ás milánói meccsen, s Carlo Ancelotti vezetőedző valószínűleg a hétvégi bajnoki miatt pihenteti.A Borussia Dortmund csak győzelem esetén marad versenyben, de a három pont megszerzése egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak. A németek ugyanis „tavasszal” egyáltalán nem remekelnek, szombaton a bajnoki főpróba 1:0-ás vereséggel zárult a kiesőjelölt Borussia Mönchengladbach otthonában...

Torinóban játsszák a sláermeccset, a hazaiak számítanak esélyesnek, még akkor is, ha két vereséggel zárták a Manchester United elleni párharcokat. A két kudarcot már feldolgozta Marcello Lippi együttese, legalábbis az Internazionale elleni bajnoki rangadón mutatott játék, s a 3:0-ás diadal ezt mutatja. Az is növelheti Nedvědék önbizalmát, hogy a Deportivo az elmúlt hónapokban csak ritkán remekelt vendégként, pedig Olaszországban bravúrra lenne szüksége.

Az Old Traffordon valószínűleg tartalékos összeállításban szerepel majd Sir Alex Ferguson csapata, hiszen már biztosan csoportelső. A sérült Roy Keane és Juan Sebastian Verón semmiképpen nem léphet pályára, de nem lenne váratlan, ha a sztárok közül mások is „kiszorulnának” a kezdő tizenegyből. A vendég svájciak döntetlen vagy győzelem esetén még bízhatnak a továbbjutásban.

Az FC Basel együttese már hétfőn elutazott a Manchesterbe, hogy a játékosok még véletlenül se vegyenek részt a svájci város hagyományos, háromnapos karneváli mulatságán.

– Megbízom ugyan a futballistákban, de semmit nem akarok kockáztatni – mondta a szakember az indulás előtt. A tréner döntését a svájciak csatára, Hakan Yakin így kommentálta: – Kár emiatt aggódni, hiszen bulizni bármikor lehet, de az Old Traffordon játszani...

A legutóbbi játéknapon, a Juventus ellen is eredményes Ruud van Nistelrooy megelőzte Hernan Crespót és Filippo Inzaghit a Bajnokok Ligája góllövőlistáján, s már egyedül áll az élen. A góllövőlista élcsoportja 10 játéknap után, 10 gólos: van Nistelrooy (Manchester United) 9: Crespo (Internazionale), F. Inzaghi (AC Milan) 8: Makaay (Deportivo La Coruna) 6: Henry (Arsenal), Koller (Borussia Dortmund) 5: Andersson (Olympique Lyon), Ayegbeni (Maccabi Haifa), Ibrahimovic (Ajax Amsterdam), Raúl (Real Madrid), Rossi (FC Basel), Saviola (FC Barcelona) 4: Del Piero (Juventus), Di Vaio (Juventus), Djordjevic (Olimpiakosz), Giggs (Manchester United), Guti (Real Madrid), Kluivert (FC Barcelona), Moreira (RC Lens), Owen (FC Liverpool), Shearer (Newcastle United), Verón (Manchester United)

C-CSOPORT

1. Milan 4 4 0 0 4:0 12

2 Real 4 1 2 1 5:5 5

3. Dortmund 4 1 1 2 4:5 4

4. L. Moszkva 4 0 1 3 3:6 1

A mai műsor: Real–Milan (játékvezető: Nielsen – dán), Dortmund– Lokomotiv Moszkva (Bleeckere – belga).

D-CSOPORT

1. Manchester 4 4 0 0 10:2 12

2. Juventus 4 1 1 2 7:7 4

3. La Coruna 4 1 1 2 3:5 4

4. FC Basel 4 1 0 3 2:8 3

A mai meccsek: Juventus–La Coruna (Frisk – svéd), Manchester Utd.–FC Basel (Bo Larsen – dán). Minden mérkőzés 20.45 órakor kezdődik. (sr, m, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?