Két félidőn át jól akar játszani a DAC

davis

A trencsénieket fogadja a DAC szombat délután (17.00) a labdarúgó Fortuna Liga 15. fordulójában. Peter Hyballa vezetőedző azt várja, csapata nem csak egy félidőn át fog jól futballozni.

A sárga-kékek múlt héten gól nélküli döntetlent játszottak a szerediekkel, a hazai pontvesztést mindenki csalódásként értékelte. „Ez már a negyedik-ötödik olyan meccsünk volt, ahol az első félidő nem igazán nyűgözött le, másrészt a szünet után sok helyzetünk volt. A trencséniek ellen azonban mind a két félidőben jól kell játszanunk” – hangsúlyozta a klub honlapjának Peter Hyballa.

A trencséniek múlt vasárnap ezzel szemben egy hétmeccses nyeretlenségi sorozatot megtörve 3:0-ra verték a zsolnaiakat. Az AS-t ezen a meccsen már Norbert Hrnčár irányította, aki Matthias Kohlert váltotta a kispadon. „Az előző szakvezető nagyon támadó felfogásban játszatta a trencsénieket, ám most a zsolnaiak ellen szervezettebben fociztak. Nagyon jók a szélsőik és a csatáraik, kiváló egyéniségek játszanak náluk, de a zsolnaiak ellen jól is védekeztek” – hívta fel a figyelmet Hyballa. 

A néhány hete megsérült Kristián Koštrna már a csapattal edzett, de nem tudni, pályára lép-e.

Eric Davis viszont vélhetően nem fog hiányozni a kezdőtizenegyből: a panamai balhátvédnek ez lesz a 100. bajnokija a DAC színeiben. „Nagyon szeretem ezt a klubot, a szurkolókat, a várost és az egész környezetet. Szavakkal nem is tudom leírni, mit jelent számomra, hogy ilyen csodálatos mérföldkőhöz érkeztem. Remélem, hogy a holnapi jubileumot győzelemmel ünnepeljük meg, és ha ehhez a DAC színeiben elért 15. bajnoki gólommal járulhatnék hozzá, az tényleg hab lenne a tortán” – idézte Davist a DAC honlapja. Davis a 18. DAC-játékos, aki elérte a százmeccses álomhatárt. 

A trencséniek ellen az utóbbi időben hazai pályán nem ment annyira a sárga-kéknek, a legutóbbi három egymás elleni dunaszerdahelyi összecsapásukon csak egy pontot szereztek, a MOL Arénában ezt megelőzően 2016 november 19-én nyert a DAC az AS ellen, éppen ez volt az új stadion első két tribünjének a nyitómérkőzése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?