Két év alatt beérett az őrült Bielsa munkája

Megjárta a poklok poklát a Leeds United, amely 16 év után – a tavalyi majdnem feljutás után – a 2019/20-as szezonban végre kiharcolta a Premier League-ben való szereplést.

Az egyszeres FA-kupa- és Ligakupa-győztes csapat 1992-ben (a klub történetében harmadszor) még bajnok volt, 2000-ben az UEFA-kupa, egy évvel később a Bajnokok Ligája elődöntőjében járt, de David O’Leary hiába rakott össze egy nagyszerű alapot, ha a klubvezetése rossz döntésekkel mindent tönkre tett.

2001-ben Peter Ridsdale elnök úgy érezte, az egymást követő két elődöntőnél is lehet nagyobbakat durrantani, de ahhoz meg kell még jobban erősíteni a csapatot. Vezetésével a Leeds nagy hiteleket vett fel, azonban a következő két szezonban nem lett meg a BL-részvétel, de még az UEFA-kupa-szereplés is olyan gyengén sikerült, hogy előbb a legjobb nyolc, majd a legjobb 16 közé sem sikerült bekerülni.

Következésképpen nem jött elég bevétel a kölcsönök visszafizetéséhez, és ugyan a klub próbálkozott vészkiárusításokkal (így került Rio Ferdinand a Manchester Unitedhez, majd Jonathan Woodgate a Newcasle Unitedhez), a csapat 2004-ben kiesett a második-, 2007-ben pedig (a csődeljárás miatt megítélt komoly pontlevonás miatt) a harmadosztályba. 

A League One-ból három év alatt sikerült visszakapaszkodni, de a Championshipben eltöltött tíz év elég sok volt egy olyan klubnak, amely az ezredfordulón még Európa meghódításáról vizionált.

Jókor jött az olasz segítség

Persze a túléléshez első nekifutásra tőkeerős tulajdonos kellett, erre a szerepre a GFH Capital vállalkozott, amely 2012 novemberében átvette a klubot, de egy év után tovább is adta (volna) Massimo Cellinónak. Az Olaszországban meggyűlölt üzletember a Cagliari tulajdonosaként 21 év alatt 35 edzővel dolgozott, félő volt, hogy Angliában is hasonló hisztérikus vezetői stílust honosít meg. Hogy ez nem történt meg, abban közrejátszott az is, hogy az angol liga kőkemény szabályozása ellen ő is kevés volt.

Ugyan 2014 márciusában még megakadályozták, hogy átvegye a Leeds Unitedet, a benyújtott fellebbezése után április 10-én cége, az Eleonora Sport Limited megvásárolta a klub részvényeinek 75 százalékát. Decemberben a liga – miután egy olasz bíróságtól olyan dokumentumokat kapott, amelyből kiderült, adócsalással vádolták – kizárta a klub vezetéséből, ő pedig úgy döntött, eladja a részét.

Így került a klub élére Andrea Radrizzani olasz üzletember, aki 2017. január 4-én 50, majd 2017. május 23-án 100 százalékos tulajdonrészt vásárolt.

Vissza oda, ahová mindig is tartoztak

Az igazi nagy lépés azonban váratott magára, Radrizzaninek ugyanis meggyőződése volt, hogy csak nemzetközileg is jegyzett, komoly edzővel lehet feljebb lépni. Így jött a nagy ötlet, hogy szerződtessék Marcelo Bielsát.

Marcelo Bielsa 1955-ben született Rosarióban, igen befolyásos és kifejezetten jómódú családban. Apja és nagyapja köztiszteletben álló, befolyásos jogász volt, bátyja, Rafael pedig volt az ország külügyminisztere is, ma nagykövet Chilében. Húga, María Eugenia az argentin kormány lakhatásért és regionális fejlesztésért felelős minisztere.

Bielsát azonban nem vonzotta sem a jog, sem a közélet, sem a politika, csak a foci. Játékosként nem alkotott maradandót, 13 évesen abban a Newell’sben kezdett el focizni, ahol később Messi is elkezdte a karrierjét. Felnőtt pályafutása során alig 113 bajnoki jutott neki, ebből csak 25 az első osztályú Newell’sben. Kőkemény középhátvédként volt ismert, meg persze arról, hogy még játékosként az őrületbe kergette edzőit és társait az örökös elemzéseivel. 25 éves korára elfogadta: sosem lesz belőle nagy játékos, vissszavonult, és játékosmegfigyelőként kezdett dolgozni gyerekkori klubjában, majd tíz évvel később már a Newell’s első csapatát edzette az utánpótlásban elért sikereit követően.

A 63 éves argentin edző sohasem volt könnyű eset, munkamániásan elkötelezett tud lenni, ha a körülmények úgy hozzák. De 2016 júliusában mindössze két napig irányította a Laziót, majd 2017-ben fél évet és 19 meccset töltött a Lille edzőjeként.

Közben pedig Pep Guardiolától Mauricio Pochettinón át Diego Simeonéig napjaink legismertebb edzői őt tartják az egyik legnagyobb hatású szakembernek. Van is mire büszkének lennie, hiszen hat évig irányította az argentin válogatottat (2004-ben olimpiát és Copa-ezüstöt nyert), majd 2007 és 2011 között Chilében dolgozott.

Azt már egy hete is megírtuk, hogy azok után, hogy tavaly nagyon biztosnak tűnő feljutást sikerült elrontani, végül Bielsa maradt, összekapta és összerakta ismét a csapatot, és november közepétől kezdve biztos feljutó helyen állva megnyerte a Championshipet. Egy fordulóval a szezon vége előtt a csapat nyolcpontos előnnyel áll az élen, a legutóbbi öt mérkőzését megnyerte – igaz, amikor már a feljutás volt a cél, kissé megremegtek a lábak, hiszen a Swansea City és a Barnsley ellen is csak szűk 1–0-s sikerek jöttek össze.

„A klubunk, a szurkolóink és a játékosaink nagyon sokat áldoztak erre a sikerre, amelyre 16 éve vártunk. Hihetetlen érzés a csapat tagjaként átélni mindezt, és visszajutni oda, ahova tudjuk, hogy mindig is tartoztunk” – nyilatkozta a csapatkapitány Liam Cooper.

„Marcelo Bielsán kívül nincs olyan menedzser, akinek irányítása alatt szívesebben dolgoznék. Most számunkra a feljutás jelent mindent” – tette hozzá a középpályás Kalvin Phillips.

Legenda a szurkolók között

Nem véletlenül, hiszen a legnagyobb dicséret még mindig Bielsáé, akit eltökéltsége és váratlan húzásai miatt csak az Őrült (spanyolul El Loco) becenévvel illetnek. Az alaptaktikája nem változott tavaly óta, szereti a 4–1–4–1-es hadrendet, amelyből képes bármikor 3–3–1–3-at csinálni. A stílushoz pedig hozzátartozik a hatalmas futómennyiség, az erős letámadás és a fáradhatatlan futás.

Amit nem felejtettek el neki, az a kémbotrány. 2019. január 11-én a Leeds United 2–0-ra győzött a Derby County ellen, de kiderült, Bielsa kémet küldött a rivális edzésére, de ő ebben semmi törvénytelent nem látott.

„Nyilvánosan tettük, amit tettünk. Valaki szerint ez rossz dolog, más szerint meg nem” – mondta. Aztán hirtelen felindulásból tartott egy PowerPoint-prezentációt a sajtó képviselői számára, megmutatva, milyen intenzíven készül fel az egyes mérkőzésekre.

„Nekem nem kell elmennem az ellenfél edzéseit megnézni, hogy megtudjam, hogyan játszik” – mondta, és saját zsebből kifizette a klubra kirótt 200 ezer fontnyi büntetést is, még inkább felerősítve a legendáját a Leeds-szurkolók körében. Ez a legenda pedig csak tovább növekedett a Premier League-be jutással.

Marcelo Bielsa azonban nemcsak kémbotrányáról ismert. 2019-ben a milánói Scalában rendezték meg a FIFA The Best gáláját, amelynek keretében átadták a fair play díjat is, és tavaly a sportszerűségi különdíj a Leeds Unitedé és menedzseréé, Marcelo Bielsáé lett. Emlékezetes: anno a leedsiek úgy találtak be az Aston Villa elleni fontos mérkőzésen, hogy az ellenfél egyik játékosa a földön feküdt, erre az argentin tréner megparancsolta a játékosainak, hogy engedjék a középkezdés után gólt szerezni az ellenfelet.

Menni vagy maradni?

A hogyan továbbról még nincsen megállapodás, Bielsa szerződése eredetileg június 30-ig szólt, ezt sikerült a pandémiára hivatkozva kitolni az idény végéig. De bolond lenne a Leeds, ha nem ragaszkodna hozzá.

„Hamarosan találkozunk, de nem sietünk el semmit, mi a beszélgetéseket mindig nagyon szépen és nyugodtan kezeljük. Biztos vagyok benne, hogy Marcelo szeretne itt maradni, mi pedig örülünk, ha a következő évben a Premier League-ben is támaszkodhatunk a tapasztalataira” – nyilatkozta a klub tulajdonosa, Andrea Radrizzani.

Az olasz üzletember gyakorlatilag saját vállát is megveregette, amikor arról beszélt, mekkora ötlet volt Bielsa 2018-as szerződtetése.

„Tudtam, hogy szükségünk van egy olyan vezetőre, aki fel tudja emelni a csapatot. Megváltoztatta klubunk kultúráját, boldog vagyok ezért a döntésért, és azért, hogy ilyen jól tudunk együtt dolgozni. Mindenkinek megvan a maga szerepe, így a klub összes alkalmazottja hozzájárult a sikerünkhöz” – tette hozzá.

Bielsa eddig soha, sehol nem töltött két-három évnél többet, de most itt az alkalom, hogy folytassa a leedsi tündérmesét. Egy olyan évben, amikor a klub elveszítette két világbajnok középső védőjét, Norman Huntert és Jack Charltont, illetve a szintén klublegendának számító 27-szeres angol válogatott Trevor Cherryt.